A Pély-Ludas környezetismereti, természeti és tájtörténeti tanösvény bejárásával elsősorban a Hevesi-sík füves élőhelyeit ismerhetjük meg, jellegzetes élőhelyekkel (szikes gyepek, mocsarak), vízfelületekkel, a mesterséges és természetközeli cserjésekkel, erdökkel és azok élővilágával találkozhatunk és megismerhetjük a szalakótát.
A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetben zajló élőhely-fejlesztések, a természetvédelmi célok, kezelési feladatok és problémák is bemutatásra kerülnek.
Állomások:
1.Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet
2.Fás vegetációk a pusztában
3.Gyepek
4.Élőhelyfejlesztések a Hevesi-síkon I.
5.Szalakóta
A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet
A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet 1993 márciusában alakult a régió eredeti állapotát reprezentáló pusztai élőhelyek, valamint a rajtuk élő állatvilág, különös tekintettel a túzok, és a ritka ragadozó madárfajok állományának megóvása érdekében. Jelenleg több, mint 16 000 hektáron biztosít országos szintű védettséget a térség természeti értékeinek. Felépítése mozaikos szerkezetű, 10 önálló területegységből tevődik össze.
A tájvédelmi körzet a Hevesi-sík, a Gyöngyösi-sík és a Hevesi-ártér kistájakon fekszik, melynek nagyobb részén magas-ártéri jellegű, közepes vízállású hordalékkúp-síkság terül el, rajta a talajvízállástól függően réti és szikes talajok különböző típusaival. A felszínt a Tisza és mellékfolyóinak építő-romboló munkája formálta, de hasonló mértékű hatás érhető tetten az itt élők, főként földhasználati tevékenységében megnyilvánuló felszín- és tájformáló tevékenységében. Régmúlt idők térképei kiterjedt mocsárvilágról (Pély, Tarnaszentmiklós térsége), zabolátlan, kanyargós lefolyású patakokról, hatalmas erdőkről (Heves térsége) és végeláthatatlan pusztákról tanúskodnak. Az idők folyamán azonban a mocsarakat lecsapolták, a vízfolyásokat egyenes vonalú csatornákba kényszeríttették, az erdőket kivágták, a természetes gyepek jelentős részét feltörték és művelés alá vonták. Mindezek együttes eredményeként mára a Hevesi-sík egyfajta kultúrtáj jegyeit viseli magán, élőhelyszerkezetének legfontosabb jellemzője a szántóföldek és a közéjük ékelődő kisebb-nagyobb kiterjedésű természetközeli állapotú gyepek mozaikos elrendeződése, ami egy alacsony erdősültséggel párosul. A tájalakításban kiteljesedő földhasználat hatása kettős; egyrészt természetszerűleg a hajdani nagy kiterjedésű természetes élőhelyek (gyepek, mocsarak, erdők) zsugorodása és fragmentációja az azokhoz kötődő életközösségek elszegényedésével is jártak, ugyan akkor az átalakult táj egyedi élőhelystruktúrájában az eredeti környezet foltszerűen megmaradt vagy adaptálódott fajainak részvételével, valamint új fajok betelepülésével egy sajátos, csak erre a térségre jellemző növény-és állatvilág alakult ki.
Napjainkra a természetes vagy természetközeli növénytakarót a gyeptársulások különböző formái képviselik. Legkiterjedtebbek a cickafarkos és ürmös szikes pusztarétek, illetve szikes mocsárrétek, helyenként vakszik és szikfok társulásokkal alkotva komplexet. Ilyeneket találunk a Pély és Tarnaszentmiklós téréségében.
A térség legjelentősebb értékeit a madárvilág egyes tagjai adják, melyek közül ki kell emelni a globálisan veszélyeztetett túzok, valamint a ritka, fokozottan védett ragadozó madárfajok, úgymint a parlagi sas, kerecsensólyom, kék vércse és hamvas rétihéja állományait. Mindezen madárfajok védelmét eredményes faj-és élőhelyvédelmi programok szolgálják, minek eredményeképp fészkelő állományaik országos tekintetben is jelentőssé váltak. Szintén fokozott figyelmet érdemel a térség szalakóta állománya, valamint a mezőgazdasági környezetben költő, fokozottan védett ugartyúk, de nem szabad megfeledkeznünk a gyakoribb, a térség ún. karakterfajainak számító „madártani jellegzetességekről” sem, mint a búbos banka, kis őrgébics, kuvik, sordély, sárga billegető. A fészkelő fajok mellett jelentős a terület madárvonulásban betöltött szerepe. Tavasszal és ősszel, az alkalmas táplálkozó -és pihenőhelyeken vonuló madarak hatalmas csapatai jelennek meg. Leglátványosabb a vízi-és partimadarak vonulása, melynek során pajzsoscankók, godák, aranylilék, bíbicek, valamint különböző récefajok százai figyelhetők meg, míg a közeli Tisza-tóról vadludak tömegei járnak ki a dél-hevesi területekre táplálkozni. A zömében nagy lilikből álló csapatokban az utóbbi időkben egyre többször tűnnek fel a globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és a kis lilik példányai is.