Őszi Geoparkos hírek határon innen és túl 2025.09.10. 05:45

Szeptemberben számos eseménnyel beköszöntött az ősz a palócok transznacionális geoparkjába, határon innen és túl. Folyamatosan bővülő hírcsatornánkhoz érdemes lesz vissza-visszatérni.

Prakfalvi Péternek, a geopark magyar oldali főgeológusának kezdeményezésére immáron 4. alkalommal került sor földtudományi konferenciára a geoparkban, ezúttal a “IV. Új földtudományi eredmények és hasznosulásuk a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark területén” címmel.

A Novohrad-Nógárd Geopark és a Magyarhoni Földtani Társulat társszervezésében megvalósult rendezvény nagyon sikeresnek bizonyult. Az eseményt Sándor Ildikó, a geopark vezetője nyitotta meg, majd köszöntők következtek. Elmondható, hogy ezen a rendezvényen a politikum, a földtudományi szakma és a laikus érdeklődők egymásra találtak. A délutáni szekciót Holló Sándor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője nyitotta meg, a felvidéki, szlovák oldalt Gyögy Balázs képviselte. Az előadások anyaga itt tölthető le.

A felszólalások, előadások és hozzászólások egyaránt kihangsúlyozták a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark nemzetközi szinten is kiemelkedő örökségét és az erre épülő, különleges térségfejlesztő lehetőségének fontosságát. A rendezvényről a média több csatornája is tudósított.


Az UNESCO Globális Geoparkok 11. Nemzetközi Konferenciáját szeptember 8-12. között Chilében tartották, a magyarországi geoparkokat Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője és Megyeri Balázs, a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark szakmenedzsere képviselte. A nagyszabású eseményen közvetlen találkozókra is sor került, így a testvér-, kínai Lushan Geopark képviselőjével is konzultációkat folytattak.

Szeptember 12-én a a Filmdzsungel Stúdió forgatott Sámsonházán, a várrom mellett a rétegvulkán földtani örökségére is koncentrálván.

Szeptember 15-én a Magyar Krónika Ipolytarnócon forgatott, a geopark és az ősmaradványok üzenetét is tárgyalta.

Szeptember 20-21-én a Kulturális Örökség Napjain az Ipolytarnóci Ősmaradványok az előre regisztráltaknak nyílt napot tartott.

Szeptember 30-án, a Bányamúzeum megnyitásának 60. évfordulójához kapcsolódva 11 órai kezdettel konferenciát tartottak a Dornyai Béla Múzeumban. Az eseményen Prakfalvi Péter, Geoparkunk főgeológusa is előadást tartott.

Szeptember 30. és október 1. között került sor az Európai Geoparkok Hálózata Koordinációs Bizottságának (EGN CC) online konferenciájára, melyen munkatársaink is részt vettek.

Október 2-án, a Nopcsa emléknapon az előadások során geoparkunk őslénytani központjának földtani örökségét, világhírű lábnyomos homokkövének leletmentését is megemlítették, a rendezvényen földtani szakértőink is jelen voltak.

Október 3-án az Europarc és a Transznacionális UNESCO Globális Geoparkok Munkacsoportja közötti online konzultáción vett részt geoparkunk.

Október 4-én az élő bolygónk földtörténetének gazdag örökségét két helyszínen is megünnepelte geoparkunk. Taron és Ipolytarnócon vezetett túrákkal csatlakozott az országos geotóp napi eseményekhez. A geodiverzitás ünnepén 218 fő váltott jegyet a Miocén Parkban, közöttük a Gödöllői Egyetem hallgatói, akik ezen a napon geopark kazári riolittufa feltárását és a somoskői bazaltömlést is megtekintették.

OKtóber 7-én a geopark magyar oldali önkormányzatainak volt összevont tanácskozása a Geocsodák házában. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat őszi szakmai tanulmányútja Nógrád vármegyénkbe vezetett. Október 11 és 12 között Prakfalvi Péter főgeológusunk ismertette meg a társulati érdeklődőket geoparkunk földtani látványosságaival, többek között a mucsinyi fatörzsbarlangot és a kishartyáni kőlyukat is meglátogatták, de előtte az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkját is megtekintették.

Október 20-án, 13 órai kezdettel a "Közös Kincsünk: Salgó Vára" konferenciára került sor a Geocsodák Házában, ahol Geoparkunk egyik ikonikus középkori emlékéhez kötődően a további fejlesztési elképzelésekkel is megismerkedhettek a nagy számban résztvevő érdeklődők.

November 29-én különleges, országhatárt átívelő fatörzsbarlang túrát indít a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az Ipolytarnóci Ősmaradványoktól a felvidéki oldalra.

Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom