Bogács fúrt kút

Kérjük görgess

Kérjük görgessen
Az 1950-es években Bogács körzetében fúrásokat végeztek olajkutatás céljából. A mélyítés során 451 méteres mélységből kemény mészkő és mészpala keverékkőzetet emeltek ki. Ugyanebből a furatból (műszaki hiba folyamán) 72 °C-os termálvíz  tört fel, kb. 250-300 liter/perc vízhozammal.  Ezután új kutat fúrtak, majd 1958-59-ben lemélyítésre került a strand vízellátását megalapozó első termálkút, melynek mélysége 485 m.A termálvíz a kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, kénes vizek csoportjába tartozik, s magas a szabad szénsavtartalma is.Az 1958-59-ben épülő első medence vízigényét az első termálkút szolgáltatta. Újabb fejlesztés az 1970-es években indult meg, 1973-ban épült 1 db hideg vizes ásott kúttal, és egy hőközpont mely a termálvíz hűtésére is szolgált1987-ben fúrták a 2. számú termálkutat, mely lehetővé tette a medencék vizének kétnaponkénti cseréjét. fejlesztése. A bogácsi termálkutak vizét már a fürdő indulásakor tapasztalatokra alapozva gyógyvízzé fogadták el az idelátogató vendégek. Jelentős számban küldtek gyógyulni vágyó vendégeket szakorvosok is, ugyanis gyógyhatását orvosi megfigyelések bizonyították.2001-ben nyilvánították a termálvizet gyógyvízzé : elősegíti a reumatikus, izületi, mozgásszervi betegségek gyógyulását, légcsőhurutok, nőgyógyászati, prosztata, gyomorhurut, epe- és májbetegségeknél, valamint törések utókezelésénél alkalmazható. A kalcium gyulladáscsökkentő hatású. A kén beépül az izületi porcba, belélegezve a koszorúereket tágítja, a koleszterin lerakódását gátolja. 

Kapcsolódó