A vulkáni katasztrófa

Az ipolytarnóci lábnyomos rétegeket fedő vulkáni anyag (Gyulakeszi Riolittufa Formáció - alsó riolittufa szint) a tanösvény középső szakaszán jelenik meg, végig kísérve a lábnyomos homokkő kibúvását,


A vulkáni katasztrófa a Vezúv ókori működéséhez hasonlóan plíniuszi kitöréssel vette kezdetét, nem csoda, hogy a területet Ősvilági Pompejinek nevezik a szakirodalomban. A tűzhányó kitörést portufa szórás vezette be, melynek legalsó, sárgásbarnás, csíkozott rétege egyidejű nedvesség- kicsapódás kíséretében halmozódott fel az ősi felszínen, tufitos védőleple a legszebb növénylenyomatokat őrizte meg az utókornak. Az ősélőhelyet lavinaként betemető riolittufa áradat később érkezett, alapi torlóárjának görgetett tufagolyói a tanösvény mentén jól láthatók.


Horzsaköves, szürkés-fehéres anyagából feketés foltok, sávok sötétlenek ki. Az egykori növényzet faszenes töredékeit a forró vulkáni anyag ágyazta magába.


A tanösvény mentén található fatörzsek egymással párhuzamosan, KÉK irányban dőltek ki, jelezve az ártufa haladási irányát. Ugyanezt az irányt jelzik a földrengések által generált kisméretű iszapredők is. A vulkáni katasztrófa elpusztította az ősi Ipolytarnócot, de egyúttal lehetőséget adott arra, hogy maradványai átvészeljék az évmilliókat.

Az idők folyamán a riolittufából kiszivárgó kovasavas oldatok járták át az alsóbb rétegeket, kötőanyagot adva a lábnyomok homokkövének és a fatörzseknek egyaránt. A vulkáni anyagon mért újabb kormeghatározások pontosították a lábnyomok korát is, a legkorszerűbb radioizotópos mérések 17 millió évesnek mutatják azt, amit a jóval régebbi laboratóriumi vizsgálatok 20 millió évesnek gondoltak. A vulkáni tevékenység tudományos vizsgálata folyamatban van, további eredmények várhatók.