Fedezd fel az Észak-Bükk ősi települését! 2020.05.06. 17:23

A Bükki Nemzeti Parkban az elmúlt néhány évben új tanösvények kialakítására került sor, melyeket bejárva a hegység ősi sáncvárait és környezetüket fedezhetjük fel.

Az egyik leglátványosabb útvonal ezek között a Verepce-tetőre vezető tanösvény Nagyvisnyó határában, ahol egyszerre élvezhetjük a természet szépségét és tudhatunk meg érdekességeket a kulturális múltról, a hegység földtani múltjáról és az élővilágról az útvonalon elhelyezett 12 tájékoztató tábla segítségével. A tanösvény bejárásával felfedezhetjük hazánk legnagyobb területű (140 hektár) őskori erődített telepét, de egy középkori várromot és szuper panorámapontokat is útba ejtünk.

Fotó: Kovács Bence

A 12 állomásos tanösvény útvonala körtúra jellegű, tehát a kiinduló- és végpontunk ugyanaz: Dédestapolcsány és Nagyvisnyó között a Bánvölgye Ifjúsági Tábor előtti terület, ahol buszmegálló is van, illetve az autót is ott tudjuk hagyni. A zöld bástya jelzésű, 11 kilométer hosszú útvonalat körülbelül 4-6 óra alatt járhatjuk végig attól függően, hogy mennyi időt szánunk nézelődésre, olvasásra.

Az első tájékoztató táblát megtalálva eldönthetjük, hogy melyik irányban szeretnénk kezdeni túránkat. A hivatalos – tájékoztató táblák számozása szerinti – útvonal rögtön kaptatóval kezdődik, 252 méteres tengerszint feletti magasságról emelkedünk 589 méterig, a Dédesi vár csúcsáig. Rögtön az első kaptatóra felérve egy irtásról gyakorlatilag egész túránk majdani útvonalát beláthatjuk, a Bán-völgy zárlatában pedig tiszteletet parancsolóan magasodik a Magas-Bükk a Bálvány 957 méteres csúcsával. A Bán-völgyétől a Verepce-nyeregig húzódó hullámzó vonulat többnyire agyagpalából és különböző korú (perm és triász) mészkövekből épül fel. A keményebb, meredek, felgyűrt falú mészkőcsúcsok kiváló védhetőséget biztosítottak, a jól formálható, vastag málladékkal fedett agyagos kőzetek pedig lehetővé tették teraszok, platók kialakítását, így nem meglepő, hogy a gerinc minden részén találhatunk ősi településekre utaló nyomokat.

Fotó: Kovács Bence

Az első ősi nyomokkal a tanösvény harmadik állomásánál, a Gedeon-vágásnál találkozhatunk. Itt egymás mellett több halomsír található. A rejtélyes, ezidáig feltáratlan halmok eredetét a szkítáknak tulajdonítják, akik a vaskorban népesítették be a területet. A halomsírokon kívül a szkíták a Vár-erdőnek nevezett helyet használták temetkezési helyként, melynek területéről gazdag vaskori leletanyag került elő. A halmok tetejére felmászva láthatjuk, hogy tetejük be van rogyva, ez sajnos a sírrablók általi bolygatásnak köszönhető.

Szép, változatos erdőben emelkedik utunk kitartóan, míg elágazáshoz nem érünk. A Dédesi-várhegyre egy kitérővel juthatunk fel egy meredeken emelkedő ösvényen. Ezt a kitérőt semmiképp nem szabad kihagyni! A vár egykori falának sáncára, a hegyoldal meredek letörésére felkapaszkodóknak mesés kilátás lesz a jutalmuk. Alattunk a Baróc-patak mély völgye vágódik be a mészkő és agyagpala hegyoldalak közé, helyenként vadregényes szurdokká keskenyülve. A zöld bundás hegyoldalak közül fehérlő mészkőszirtek bukkannak elő: alattunk a völgy túloldalán a Szőlő- és Pirító-kő szirtjei szakadnak a mélybe, velünk egyvonalban a hegygerincen pedig a Kisvár sziklacsúcsának félelmetes, függőleges fala magasodik, mögötte a Bükk-fennsík északi, meredek oldalával. Ha tiszta időt fogunk ki, észak felé akár a Kárpátok magasabb hegyvidékeinek látványában is gyönyörködhetünk.

Fotó: Kovács Bence

A szirtektől korláttal és lépcsősorral biztosított ösvény vezet fel az egykori középkori vár tetejére. A szirt tetejére valódi fellegvárként települt erőd egyik fő rendeltetése az Eger-Diósgyőr közötti középkori kereskedelmi gerincút védelme volt. Csekély maradványai közé néhány megmaradt falszakasz, egy épített ciszterna, illetve a vár csúcsplatóján található L alakú, 14. századi eredetű toronymaradvány tartozik. A Dédesi-várhegyek területén azonban már az Árpád-korban épültek várak (sőt, a vaskori erődített telepek területe is magába foglalta a szirteket). Dédest a 13. és 14. század fordulóján az Ákos nemzetség birtokolta, akik a Károly Róbert elleni küzdelemben alulmaradtak, majd a király elfoglalta Dédeskőt és átépíttette. A vár végső pusztulása a végvári harcok során következett be: az 1567-es ostromban a védők rájöttek, hogy a nagy török túlerővel szemben esélytelenek, így kiosontak és a bevonuló törökökre rárobbantották a várat. Hasszán pasa pedig ezután bosszúból, és a török kézbe került kereskedelmi útvonal védelme miatt a maradványokat is földig romboltatta. Kár, hiszen fénykorában az egyik legszebb fekvésű magyar vár lehetett.

Fotó: Kovács Bence

Visszatérve az elágazásba, a Kisvár csúcsa felé indulunk, melyet csak alulról csodálhatunk meg, hiszen fokozottan védett terület, a sziklacsúcs zegzugos oldalában, párkányain ragadozómadarak költenek, a sziklagyepein ritka növényfajok telepednek meg. Egyébként az egész Észak-Bükk élővilága nagyon gazdag, a szakemberek rendszeresen találnak nagyragadozókra (farkas, hiúz, vagy alkalmanként medve) utaló nyomokat, az északi fekvésű, hűvös szurdokvölgyekben pedig számos jégkori reliktumfaj, növényritkaság él. Egykor a Kisvár tetején is erődítmény állt, azonban a természet visszahódította magának a sziklacsúcsot, mely így valóságos védett sziget lett az élővilágnak.

Fotó: Kovács Bence

A Kisvár alatti nyeregből újból kis emelkedővel jutunk tovább, immár a Verepce-bérc előcsúcsára, a Vásárhely-parlagra, melynek neve valószínűleg onnan ered, hogy a lapos tisztás a hegy tetején remek hely volt a kereskedőknek, hogy árulják portékáikat. Oldalában egy rövid kitérővel a kék háromszög jelzésen a Vásárhely-kőre juthatunk, melynek szirtjéről a Bán-patak völgyére és Nagyvisnyóra látunk rá. A pihenés, fotózás után a Vár-pada felé folytatjuk utunkat, mely a tulajdonképpeni Verepce-vár bejárata. A vár neve egyes térképeken Verebce és Verebec néven is szerepel, a helyiek mind a három elnevezést használják, ebből adódhatnak az eltérések. Habár az erődítmény területére már a Dédesi-várhegyek alatt beléptünk, a déli része mégis elkülönül a többitől. A sáncokkal határolt meredek hegytető oldalaiban a völgyek felé mesterséges teraszok valóságos hálózatát alakították ki, ezek területén 1-1 ház állt. A Verepce-vár területéről nagy mennyiségű vas- és bronzkori leletanyag került elő. A vaskorban itt élt emberek a Bán-patak völgyében bányásztak gyepvasércet, melyből vasbucákat készítettek, ezek készítése az Árpád-kor végéig folytatódhatott. A vasbucákon kívül vaskori tokos balták is napvilágra kerültek. Furcsa belegondolni, hogy az évezredekkel ezelőtt itt élt kultúrák hogyan formálták a terepet, kiirtva az erdőt, majd kialakítva a mesterséges teraszok százait, kb. 1,5 millió köbméter földet megmozgatva kézi- és állati erővel.

Fotó: Kovács Bence

A 800 méter hosszú erődítmény végét a Verepce-tetőt az Ördögoldaltól elválasztó nyeregben, a Vaskapuban érjük el. Itt jól kivehető a meredek kettős sánc és árok védműve, melynek kialakítása ezen az oldalon volt a legfontosabb, hiszen egy lehetséges támadás során innen lehetett a legkönnyebben elérni az erődítést. A régészeti feltárások során valóban egy ütközet nyomaira bukkantak a kettős sáncnál: számos bronz nyílhegy és parittyalövedék került elő. Bár pontos adatok nincsenek a csatáról, a leletek alapján feltételezik, hogy két vaskori szkíta közösség közötti összecsapás nyomait találták meg.

A vaskapuból egy kőtörmelékes szép tölgyesben ereszkedünk a Verepce-lápa völgyébe, megkezdve az ereszkedést a Bán-patak völgyének irányába. A meredek ösvényen a mellékvölgy kis csermelyének vízfolyását követve elérjük a Bán-patakot, itt a tanösvény állomásán lévő esőbeállóban akár ki is pihenhetjük a megterhelő ereszkedés fáradalmait. A Bán-patak lombsátor által árnyékolt völgye szép, természetközeli állapotot mutat, változatos korösszetételű erdővel. Az ilyen erdők életében fontos szerepet tölt be a holtfa, mely rengeteg kisebb-nagyobb élőlénynek ad otthont. Közéjük tartozik rengeteg ízeltlábú faj, többek között holtfához kötődnek olyan fontos és védett bogaraink, mint a szarvasbogár, az orrszarvúbogár, vagy akár a havasi cincér. Ahol pedig sok a rovar, ott a madarak és a denevérek is rengeteg táplálékot találnak, másrészt az odvakban menedékre is lelhetnek. A mohák, páfrányok, de más növények is előszeretettel telepednek meg a kiváló táptartalmú talajt biztosító holtfa környékén. De számtalan pozitív hatása között kell megemlíteni azt is, hogy jelenléte kedvez az erdő mikroklímájának, illetve összességében a klímának is.

Fotó: Kovács Bence

A kavicsos medrű, csörgedező, tiszta vizű patakot követve jutunk egyre lejjebb a völgyben, érintve az egykori palabányát, ahol a 18. század végétől a 20. század elejéig bányásztak palát tetőfedésre. A völgyben, kényelmesen járható sétaúton jutunk vissza a kiindulópontunkig.

A tanösvény felkeresése az év minden hónapjában érdemes, hiszen a misztikus hangulatot árasztó erdő, a gyönyörű kilátópontok és a Bükk különleges élővilág az év minden szakában más és más arcát mutatja!

Kollégánk többi írása az alábbi linken olvasható és követhető a Facebookon is.


Kapcsolódó

2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom