A ráadás: létrejöhet a Szeleta Park Látogatóközpont 2021.11.04. 14:36

Miskolcon, a Bükk keleti kapujában épül meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szeleta Park Látogatóközpontja a Széchenyi 2020 program keretében 2,2 milliárd forint uniós és állami beruházás keretében, a létesítmény alapkövét szerdán helyezték el.

A nyitórendezvényen részt vett Rácz András, az agrártárca környezetügyért felelős államtitkára, aki elmondta: a magyarországi nemzeti parkoknak 2021 a beruházások éve volt. Harminc fejlesztés fejeződhetett be 8,7 milliárd forint értékben. A Szeleta Park Látogatóközpont beruházás elkezdése most a ráadás. – Nagy reményekkel tekintünk ezen projekt megvalósításának elé, mivel a Bükk Keleti Kapuja lehet a Bükk-vidék Geopark központja is – tette hozzá Rácz András, aki szólt arról is: változnak a pihenési szokások, egyre többen érdeklődnek az aktív pihenés iránt, ennek köszönhetően a hazai ökoturisztikai helyszíneken az elmúlt évben 1,6 millió látogatót regisztráltak, és reméli, ez a szám csak növekedni fog a jövőben.

Szinay Attila, miskolci származású közigazgatási államtitkár is örömének adott hangot a Szeleta Park Látogatóközpont alapkőletételekor, hiszen a miskolciak számára ez a környék jelenti az igazi kikapcsolódást, és várják, hogy létrejöjjön egy olyan vonzó turisztikai központ, ahová érdemes lesz visszatérni.

- Egy projekt fizikai megvalósulásának kezdetén nem jellemző a köszönetnyilvánítás, most mégis azzal kezdem – fogalmazott így köszöntőjében Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatónője szerdán a Szeleta Park Látogatóközpont alapkőletételekor. A pályázat megvalósítása 2015-ben vette kezdetét, ám időközben komoly kétségek merültek fel, hogy valaha elkészülhet-e a Bükk Keleti Kapuja elnevezésű projekt. Évekkel ezelőtt forráshiányra hivatkozva el kellett halasztani a megvalósítást, ám a kormány most 800 millió forinttal kiegészítette a támogatást, s így 2,2 milliárd forintból megépülhet 2022 év végére Diósgyőr és Lillafüred határán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Szeleta Park Látogatóközpont az egykori Herman Ottó Emlékpark területén. A konstrukció a GINOP 7. prioritástengelyének, a Természeti és kulturális örökség megőrzése, védelme, elősegítése és fejlesztése céljainak elérését szolgálja.

- Köszönet illet tehát mindenkit, akik hittek a megvalósításban. Mérföldkő ez az igazgatóságunk életében, mivel a hely természeti kincsei, különleges földtörténete, egyedi vízrajza, kulturális öröksége és a világhírű Szeleta-kultúra színvonalas bemutatása régi álmunk volt – mondta Rónai Kálmánné, hozzátéve: jelen projekt célja ezen értékek mai kor követelményeinek megfelelő oktatási és turisztikai szempontú interpretációja az egyedülálló, négy évszakos élményt nyújtó látogatóközpont kialakításával.

Rónai Kálmánné, Szinay Attila közigazgatási államtitkár, Rácz András környezetügyért felelős államtitkár, Kalmár László, a kivitelező FK-Raszter Zrt. műszaki igazgatója és Orosz Eszter, a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője elhelyezik az időkapszulát az egykori Herman Ottó Emlékpark területén Fotó: Kozma Attila

A szerdai eseményen elhangzott: a központi épületben kialakítják „A bükki barlangok évezredes titkai – Az ősember természete” című kiállítást. Ez szolgálja majd a Bükk hegység természeti és kulturális örökség gyűjteményének, valamint az ősemberbarlangok élményszerű bemutatását. Ezen attrakció öt természeti jelenség köré épített kiállítást, kreatív eszköz-együttest, valamint egy meglévő kőzetpark terepi bemutatóhellyé fejlesztését, két játszóteret és egy játszóházat foglal magába.

Minden korosztály megtalálhatja majd a kedvére való programokat: a legkisebbeknek a Bikkmakk kuckó játszótéren, a nagyobbaknak a „Töbör gödörben” és a „Nagy odvas fában”, a felnőtteknek és szakmai látogatóknak pedig a Touchscreen monitorokkal kínálnak kipróbálható eszközöket. A virtuális, vagy kiterjesztett valóság bemutatását többek között a vetítőteremben kialakított barlangszerű környezettel, továbbá vetített Bükk-terepasztallal, az istállós-kői furulya és éjszakai állathangok megszólaltatásával biztosítják.

A Szeleta Park Látogatóközpont a tervek szerint helyet ad foglalkozásoknak, szakmai konferenciáknak, egyéb rendezvényeknek, szerves egységként beilleszkedő két tematikus játszótérnek, szakvezetett terepi programok kiindulási pontjainak, archeológiai foglalkozásoknak, növény és állathatározásoknak, valamint további egyedi látogatói igényeknek.

Bernáthné Szabó Gabriella, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Pályázatkezelési Osztályának osztályvezetője szólt arról is, hogy a látogatóközpontban alkalmazott, építészeti, gépészeti, műszaki megoldásokban törekednek az ökológiai lábnyom csökkentésére. A korszerű, megújuló energia hasznosításával megvalósuló fűtési és világítási technológiák hosszú távon biztosítják majd a környezeti és gazdasági fenntarthatóságot.

Ezek után került sor az alapkőletételre, amelyben egy időkapszulát is elhelyeztek. Ebben megtalálható Rónai Kálmánné kézzel írt levele a jövőnek, a BNPI 2020-as évkönyve, a Szeleta Park Látogatóközpont tervei, az Észak-Magyarország napilap november 3-i száma, egy kisméretű kőbalta és a jelenleg használatban lévő magyar pénzérmék.



Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom