Nyugati Kapu Látogatóközpont

9
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont
Nyugati Kapu Látogatóközpont

KEDVES LÁTOGATÓINK!

A látogatóközpont kiállítása augusztus végéig szombat, vasárnap és ünnepnapokon 10.00 - 17.00 közt várja az érdeklődőket. Csoportokat egyéb napokon is fogad, előzetes bejelentkezés (oktatas@bnpi.hu) alapján.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Felsőtárkányban lévő Nyugati Kapu Látogatóközpontjában az érdeklődők a "Karszt és Élővilága" kiállítás interaktív elemeivel szemléletesen, sok esetben pedig játékos módon figyelhetik meg a Bükki Nemzeti Park állat- és növényvilágát, valamint a hegység földtani kialakulásával kapcsolatos ismereteket is elsajátíthatják.

Az ismeretszerzést a tárlat korábbi elemei mellett érintőképernyős eszközök, feladványok és játékok segítik. Az évszakok váltakozását követő diorámákkal mutatjuk be a bükki Őserdő és a Nagy-mező egy részletét, a karsztjelenségeket, a Bükkben jellemző élőhelyeket. Az ősemberbarlang-rekonstrukció megmutatja, hogyan is használta a bükki ősember lakóhelyeként a bükki karszt barlangjait.

A látogatóközpont egyúttal időszakos kiállításoknak is helyet ad a természettel, természetvédelmi tevékenységgel, a Bükki Nemzeti Parkkal kapcsolatos fotó- és képzőművészeti alkotásoknak. A recepción további felvilágosítást adunk a nemzeti park látogatható területeiről, a bükki települések látnivalóiról, programjairól, valamint kiadványokat és ajándéktárgyakat is vásárolhatnak.

Megközelítés:

Felsőtárkány, Ifjúság u. 34/1 (tópart).

GPS koordináták: É 47°58,883' / K 20° 26,059'

Belépőjegyek ára 2025. február 1-jétől:

- Egész árú jegy: 1000 Ft/fő

- Kedvezményes jegy (diák, nyugdíjas): 700 Ft/fő

- Családi jegy (2 felnőtt+2 gyermek): 2700 Ft/4 fő

- Természetiskolai modul: 1000-2200 Ft/fő

Egyéb kedvezményeinkről, kérjük, érdeklődjenek a helyszínen vagy a megadott elérhetőségeinken!


Nyitva tartás

H - P: Zárva
Szo - V: 10:00 - 17:00

Kapcsolódó

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022.08.23. 15:27
Bastardindigo Sträucher und eine Tonne Fledermauskot[21.03.2022-26.03.2022]Es gab bereits und wird noch viele Tage geben, an denen wir im Büro sitzen und Recherche Arbeit zu unterschiedlichen Themen leisten, Zusammenfassungen und Übersichten erstellen oder auch mal Buchausschnitte einscannen. Jedoch wollen wir unsere Blogeinträge besonders den Aktivitäten draußen widmen. Somit waren wir in der letzten Woche unter anderem in der Nähe von Tiszabábolna. Hier mussten Bastardindigo Sträucher (Amorpha fruticosa) in einem sumpfigen Gebiet abgesägt, zum Rand des Sumpfgebietes und von dort über eine Grasfläche zu einer Häckselmaschine transportiert werden. Bei diesen Sträuchern handelt es sich auch dieses Mal um eine invasive Art. Diese kommt aus China und verbreitet sich aggressiv und sehr schnell. Somit verschlechtert sich die Qualität des Ökosystems und einheimische Pflanzen werden verdrängt.An einem anderen Tag waren wir in der reformierten Kirche von Bánhorváti um diese von Fledermauskot zu befreien. Im Gebälk der Kirche leben circa dreihundert Fledermäuse, unter anderem kleine Hufeisennasen und große Mausohren. Da der Nationalpark sich dafür einsetzt, dass diese Tiere weiterhin den Lebensraum in der Kirche nutzen können, sind sie auch für die Beseitigung des Kots zuständig. Es sind verschiedene Gebäude, wo dies gemacht werden muss und findet so ungefähr in einem drei Jahres Abstand statt. In dieser Zeit hat sich ca. eine Tonne an Kot gesammelt, die wir in Säcke schippten und die steilen Treppen vom Dachboden heruntertragen mussten. Nach mehreren Stunden harter Arbeit und ca. 80 Säcken mit Kot waren wir endlich fertig und ziemlich erschöpft. Am Samstag war ein normaler Arbeitstag, da dieser freie Tag auf den 14. März verlegt wurde, um ein verlängertes Wochenende zu ermöglichen. Diesen verbrachten wir erneut mit dem Sammeln von Müll.
Tovább olvasom