A tavasz korai hírnökei - a hunyorok nyomában

Bár joggal gondolhatjuk, hogy a tavasz legelső hírnökei a kikeleti hóvirágok (Galanthus nivalis), de a Bükkben a virágzási idejét tekintve sok esetben nem maradnak el tőlük a pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) egyedei sem.

A színpompás hunyorok többségét az ember már régóta kertészetekbe vonta, több fajuk mostanában hozza szebbnél-szebb virágait. Talán nem mindenki tudja, hogy nálunk őshonosan is előfordulnak hunyor-fajok, jelen írásban a Bükkben is élő pirosló hunyort mutatjuk be.

Virágzó pirosló hunyor gyertyános-tölgyes élőhelyen Felsőtárkánynál (fotó: Schmotzer András)

Jelen ismereteink alapján 20-22 hunyorfaj ismert a világon, melyek elterjedése Eurázsiára szorítkozik. Csak pár fajuk fordul elő Távol-Keleten, a többségük Kelet-Európa, a Balkán és a Mediterrán térség hegyvidékeinek a lakói. A faj tudományos nemzetségneve (Helleborus) az ógörög ’helléboros’-ból származik, melynek első tagja (’elein’ ) sérülést, míg a második (’bora’) ételt jelent. Ez már utal valamelyest a fajok mérgező voltára. A faj angol nevei igencsak megtévesztők, mert egyes fajaikat „téli rózsának” (Winter rose), „karácsonyi rózsának” (Christmas rose) vagy „böjti rózsának” (Lenten rose) nevezik, holott ők nem a rózsafélék, hanem a boglárkafélék családjába tartoznak. Furcsa, hogy egy ilyen növény ünnepli Krisztus születését, mivel a nemzetség szinte összes tagja erősen mérgező. A négy klasszikus mérgező növény egyike, a nadragulya (Hyoscyamus), a bürök (Conium) és a sisakvirág (Aconitum) mellett. A hunyorok elsősorban egy szívre ható, digitálisz-szerű glikozidot (un. helleboreint) tartalmaznak.

A hunyorok használata az i. e. 1400-ig nyúlik vissza, amikor tisztítószerként használták, annak érdekében, hogy az „megtisztítsa az elmét minden perverz szokástólt”. Az ókori görögöktől kezdve a középkoron át dokumentálták a hunyorok felhasználását. Használták állati betegségek esetén, állatok megáldására és a gonosz szellemektől való megóvására. De "a melankóliától való megtisztításra és a szív felvidítására" is szolgált, sőt egy babona szerint még arra is szolgáltak, hogy láthatatlanná tegyék az embert!

A hunyorfajok itt leírt „háziorvos és gyógyszerész által nem ajánlott” felhasználását nem javasoljuk a kedves olvasóknak több szempontból sem. E mérgező növények mindhárom hazai faja védett, valamint elterjedésük jelentős része védett természeti területhez köthető. A három hazánkban is előforduló hunyorfaj szép példáját mutatja földrajzi helyettesítésre (vikarizmusra). Míg az illatos hunyor (Helleborus odorus) Dél-Dunántúl keleti részén, a kisvirágú hunyor (H. dumetorum) a Dunántúli-középhegységben, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúl nyugati felén él, addig a pirosló hunyor (H. purpurascens) csak az Északi-középhegységben és a Pilisben él.

A fekete hunyor nevét természetesen nem a virág színéről, hanem az áttelelő fekete gyöktörzséről kapta (fotó: Táborská Jana)

Bükki túráink során csak pirosló hunyorokkal találkozhatunk, melyek enyhe teleket követően akár már februárban is virágot bonthatnak. Többféle élőhelytípusban is előfordulnak, az üde lomberdőktől (bükkösök és gyertyános-tölgyesek), patakparti ligeterdőkön át a hegyi rétekig. Legnagyobb tömegben elsősorban mészkövön, sziklaerdőkben fordulnak elő. Ha valaki egy hosszabb (10 kilométeres) túrát tesz meg mostanában biztosan találkozhat velük a turistautak mentén is!

Ismerjük meg kicsit közelebbről a növényünket is. Vaskos gyöktörzséből tavasszal hozza ki virágait, ezzel egyidőben a leveleit is. A szár csúcsán murvalevelek fejlődnek majd ezek hónaljában fejlődnek a virágok, melyek kezdetben felállók, majd fejlődésük során bókolóvá válnak. Nagyméretű (15-20 cm-t is elérő) levelei egészen ősz végéig feltűnőek, ezek hosszú nyelűek, ölbefogottak. A virágok felépítése mindenképp' figyelmet érdemel. A bíborpiros színű „virág” (innen kapta a tudományos fajnév a „purpurascens” jelzőt) valójában a növény feltűnő csészéje, mely sokáig, a termések beéréséig megmarad. A párták valójában elcsökevényesednek és apró mézfejtőkké alakultak, melyek a rovarok (méhek, poszméhek) odacsábitásáért felelősek. Feltűnő a sok – spirálisan elhelyezkedő – porzólevél. A fennmaradó bíborpiros csésze védelmében érnek be a csokrosan fejlődő hosszúkás tűszőtermések, melyek a magokat rejtik. A magok sem maradnak el a trükközésben, külső felszínükön, a köldök táján kocsonyás, ragadós-szivacsos, magas olaj és fehérjetartalmú képződményeket (un. elaioszomákat vagy magszemölcsöket) fejlesztenek, melyek odavonzzák a hangyákat (és talán a csigákat is), amik a magvakat széthurcolják.

A pirosló hunyor közeli virágfotóján jól láthatók a spirálisan fejlődő porzólevelek, középen a magházzal és oldalt körben a kürt alakú mézfejtők, amik a rovarok odacsábításáért felelősek (fotó: Schmotzer András)

A rokonfajok közül kertekben leginkább a fekete hunyort (H. niger) és a pirosló hunyorra nagyban emlékeztető keleti hunyort (H. orientalis) lehet megtalálni. Utóbbi fajnak a levelei mindig örökzöldek, míg a bükki növényeink télre visszahúzódnak. A fajok igen gyakran kereszteződnek, így számos szín és formavilágú hunyor változat jöhet létre. A természetben előforduló hazai hunyorok mind védettek, gyűjtéssel ne veszélyeztessük őket. Inkább elő a fényképezőgéppel és gyönyörködjünk bennük és az őket látogató rovarokban!

A keleti hunyor hibrid az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem botanikus kertjében (fotó: Táborská Jana)

Források:

Mabberley, D.J. (1997): The Plant-Book. – Cambridge University Press

Perry, L. (2015): Hellebore – Lenten Rosa. The Green Mountain Gardener, online

Suba J. (2002): A bükk növényvilága. – Mezőgazda Kiadó

Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom