Híúz (Lynx lynx)

A hiúz korábbi természetes elterjedési területe Európa nagy részét érintette, visszaszorulását az összefüggő idős erdőterületek megszűnése, zavartsága, az élőhelyek feldarabolódása, illetve a nagyragadozók célirányos üldözése okozta.

Az európai hiúzállomány mélypontját az 1950-es években érte el, majd a számára kedvező változások (a faj és élőhelyeinek védetté nyilvánítása) hatására állományai az addigi menedékterületekről újra terjedni kezdtek. Egyik ilyen fontos menedékterületet a Kárpátok jelentette, ahonnan magyarországi természetes visszatelepülése is megkezdődött. A hiúz nagyobb mértékben függ az zavartalan erdei élőhelyektől és a zsákmányállatok szűkebb körétől, mint a barnamedve és a farkas. Állománya jelentősen csökkent, vagy eltűnt olyan területekről is, ahol utóbbiak fenn tudtak maradni. Több európai országban, ahol természetes visszatelepedésére nem lehetett számítani, a faj érdekében a korábbi élőhelyeken visszatelepítési programok is indultak.

Földrajzi régiónkban legfontosabb zsákmányállatának az őz, a muflon, a a mezei nyúl, illetve táplálékában a gímszarvas részesedését mutatták ki. Bár táplálékbázisában széles körben képviselve vannak az erdei élőhelyek állatfajai, az erdei pockoktól, egerektől, énekesmadaraktól (esetenként rovaroktól) a gímszarvas borjúig,; a fajjal foglalkozó irodalom mégis, mint a kisebb patás emlősök specialistáját említi. A hiúz szinte csak a saját maga zsákmányolta állatokkal táplálkozik, nagyobb méretű prédáira napokig visszajárhat.

A hiúz magányosan élő, territóriumot tartó állat. Mind a nőstény, mind a hím a fajra jellemző módon (mirigyválladékkal és vizelettel) jelöli ki területe határait, melyet a fajtársaival szemben véd. Az egyedek territóriumaikat kisajátítják, azok nem, vagy csak részlegesen fednek át. A táplálékszerzés, párzás, utódgondozás egy ennél lényegesen nagyobb területen, a mozgáskörzetben zajlik, amelyet az egyedek nem védenek, így azok kisebb-nagyobb mértékben átfedik egymást. A hiúz egyedek mozgáskörzete az élőhely adottságai és a táplálékellátottság függvényében tág határok között mozog, az európai irodalom 25-2500 km² közötti értékeket említ. A faj területhasználatára utaló fenti adatok mutatják, hogy egy adott területen csak nagyon kis egyedszámú hiúz jelenlétével számolhatunk. A párzási időszakon belül egy pár csak néhány napig mozog együtt, a nőstényt a kölykei viszont hosszabb ideig, a következő szaporodási időszakig követik.

A hiúz alapvetően éjszakai állat, nappali aktivitása leginkább a február-márciusi párzási időszakra jellemző. Rejtett életmódja, óvatos viselkedése miatt emberrel való találkozása kifejezetten ritka esemény. Ha ez bekövetkezik, akkor sincs miért tartanunk ettől a 18-25 kg testtömeget elérő hiúztól, mert emberre nem támad.

A hiúz, akárcsak a többi őshonos nagyragadozó, az Európa erdősült tájait felépítő ökológiai rendszerek szerves részét képezik. Csúcsragadozóként élőhelyeik táplálékhálózatában fontos szerepet töltenek be, hiányuk a természeti rendszerek sérülékenységét nagymértékben növeli. Európában a hiúz populációinak nagy része több ország területén él, ezért a faj védelmének alapját a populációk szintjére helyezik. Hazánkban a kárpáti, szlovákiai állománytól független életképes populáció vélhetően nem maradna fenn. Így, a hiúz hazai természetvédelmi helyzete a Szlovákiával való együttműködés sikerességének függvénye.

A természetes visszatelepülés több évtizedes folyamatát napjainkban a dél-szlovákiai és észak-magyarországi közútfejlesztések élőhely-feldaraboló, illetve a faj területhasználatát akadályozó hatásai veszélyeztetik leginkább. Amennyiben a jelenlegi gyorsforgalmi úthálózat tervezett szakaszai nem létesülnek a nagyragadozók akadálytalan mozgását biztosító átjárók, illetve a számára megtelepedésre alkalmatlan, kevéssé erdősült vidékeken nem maradnak fenn összefüggő erdős élőhelyi folyosók, a hazánkban jelen lévő részpopuláció fennmaradása erősen kétséges.

A hiúz számára kedvező nagyobb, még kevéssé zavart erdőtömbök fennmaradását az e területeket érintő turizmus fejlesztése, a külterületi lakott területek aránynak növekedése, a terepi motoros sportok jelenléte fokozódó mértékben veszélyeztetik, de az erdőgazdálkodás hatásai (erdei élőhelyek homogenizálása, zavarása) sem hagyhatók figyelmen kívül. Mindezeken túl a visszatelepülő hiúzállomány hazai fennmaradását elsősorban az határozza meg, hogy a hiúz élőhelyein élő lakosság együtt akar-e vele élni. Ha a vidéki népesség és a vadásztársadalom kártevőként, vetélytársként vagy trófeaként tekint a fajra, a jogszabályi oltalom ellenére is nehéz lesz megvédeni a nálunk megjelenő néhány egyedet.

A hiúz fokozottan védett faj, azaz elejtése bűncselekménynek minősül, mégis illegális lelövése az a közvetlen veszély, melynek elhárítására a legnagyobb hangsúlyt kell helyezni. A hiúzzal foglalkozó vadbiológusok szerint a faj gazdasági kártétele hazánkban elhanyagolható. Ezzel egybevágnak a hiúzt az északkelet-nógrádi térségben már évtizedek óta észlelő vadászok tapasztalatai, melyek szerint a nagyvadállomány egyedszámában semmilyen változást nem lehet észlelni, amelyet a hiúznak tulajdoníthatnának. Természetesen, ahol a hiúz (vagy más nagyragadozó) megjelenik, védelmük biztosítása érdekében fontos, hogy minél tisztább képet kapjunk a nagyvadállományra és a vadászat sikerességére gyakorolt hatásukról. Jelenlegi ismereteink alapján a bükki vadállomány napi aktivitását sem a nagyragadozó, hanem alapvetően emberi hatások befolyásolják. Ennek további vizsgálata a vadászati jog gyakorlója és a nemzeti park igazgatóság együttműködésével, egymás szempontjainak megértésével vihető véghez és megfelelő megoldások keresésére is csak így van esély.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a hiúz egyre több élőhelyét ismerjük, s igyekszünk minél többet megtudni róluk. Ebben nagy segítséget nyújtanak a mozgásérzékelős kameracsapdák, amik éjjel-nappal figyelik az élőhelyeket. A faj mátrai, bükki, tarnavidéki vagy éppen nógrádi előfordulási helyén igyekszünk a helyi vadgazdálkodókat is bevonni a nagyragadozók észlelésébe, és az előkerülő információk kölcsönös megosztásába. Ebben a munkában számos vadgazdálkodó szívesen együttműködik igazgatóságunkkal, érdekes megfigyeléssel segítik munkánkat. Kollégáink a faj más élőhelyeit is folyamatosan figyelemmel kísérik. A Bükk területéről olykor hétheti, máskor havi rendszerességgel sikerül aktivitását észlelni.

Harmos Krisztián, Gombkötő Péter

BNPI