Hegyi szitakötő

Az Igazgatóságunk működési területén előforduló szitakötő fajok közül kétség kívül a hegyi szitakötő (Cordulegaster bidentata) az egyik legérdekesebb.

Hazánkban kimondottan ritka faj, speciális élőhelyi igényekkel bír, továbbá életmódja is rendkívül izgalmas. Kiemelkedő természetvédelmi jelentőséggel is ez a faj, így kutatása és védelme fontos feladatként hárul munkatársainkra. Megjelenését tekintve is látványos fajról van szó, a legnagyobb termetű szitakötők közé tartozik, fekete alapszínét élénk sárga minták díszítik.

Frissen átalakult fekete hegyiszitakötő (Urbán L.)

Magyarországi elterjedése középhegységeinkre korlátozódik. Mint neve is utal rá, domb- és hegyvidéki elterjedésű faj. A patakok felső folyásához kötődik, sokszor kimondottan azok forrástájékához. Az imágók júniusban kezdenek el repülni, és még augusztusban is láthatjuk őket. A hímek jellegzetes járőröző mozgást végeznek territóriumukban, azaz a patak mentén fel-alá repdesnek. Ha útjuk során idegen hímmel találkoznak, akkor agresszíven próbálják elűzni azt területükről. A nőstényekkel a párzás akár egy egész órán keresztül is tarthat, ekkor a szitakötőkre jellemző úgynevezett párzókereket hoznak létre (a hím és a nőstény gyűrű alakban összekapaszkodik), és általában magasan, a lombkoronában mozognak. A nőstény peterakása is igen érdekes, függőleges pózban, rendkívül finom fel-le mozgást végez a víz felett, s tojócsövét az iszapba érintve rakja le petéit.

A legtöbb szitakötőnk lárvái viszonylag nagy vízterekben (tavak, patakok, pocsolyák) fejlődnek, s a vízben úszva ragadozó életmódot folytatnak. Ezzel szemben a hegyi szitakötő lárvája a patakok felső folyásán, sokszor éppen csak csordogáló szakaszokon fejlődik, s főként az iszapba fúródva találhatjuk meg. Akár olyan vízfolyásokban is meglelhetjük, melyek időszakosan kiszáradnak, ez valószínűleg azért lehetséges, mert a lárvák képesek elhagyni a vizet, és átvándorolni egy másik, közeli vízfolyásba. Ez a képesség rendkívül egyedülálló a hazai szitakötők világában.

A fekete hegyiszitakötő lárvabőre (Magos G.)

A hegyi szitakötő felmérése több módszerrel is történhet. Az alkalmas élőhelyeken júniustól érdemes figyelni a vízfolyásokat, hiszen a járőröző hímeket, szerencsésebb esetben akár a petéző nőstényeket is megpillanthatjuk. Van azonban mód a lárvák felkutatására is, ehhez a patak lassabb folyású, kiöblösödő részeit érdemes célba venni. Itt a víz alól, az iszapot kell kiemelnünk s azt kissé szétterítve gyakran megpillanthatjuk a benne mozgolódó lárvákat. Mivel a lárvák 3-5 éven keresztül fejlődnek, így méretük rendkívül különböző lehet. Az első éves lárvák még az 1 cm-t sem érik el, míg a több éves példányok akár 3-4 cm nagyságúak is lehetnek. Még egy izgalmas módja a szitakötők szaporodóhelyének felkutatására a lárvabőrök keresése. A fejlődésük végén járó lárvák elhagyják a patakot, és kimásznak egy közeli fára, vagy faágra. Itt történik meg az átalakulásuk imágóvá, s miután a kifejlett rovar elrepül, az úgynevezett lárvabőr ott marad a fán. Szerencsés esetben a patak menti fákon megtalálhatjuk ezeket a lárvabőröket is, tudományos szóval exuviumokat.

A hegyi szitakötő kapcsán szót kell említenünk egy nagyon különleges élőhelytípusról, az úgynevezett forráslápokról. A forrás szó hallatán a legtöbb embernek a kiépített, kikövezett, kifolyócsővel ellátott mesterséges források jutnak eszébe. A természetes források azonban teljesen más képet mutatnak, s egyben sokkal gazdagabb élővilágnak adnak otthont. A víz természetes módon történő felszínre bukkanása a talajt viszonylag nagy területen vízzel telíti, és valóban láp jellegű élőhelyet hoz létre. Itt csak azok a növényfajok képesek megtelepedni, melyek alkalmazkodni képesek ehhez a víztöbblethez, például a csermelyaggófű, vagy a hegyi perje. Ezekhez a forráslápokhoz tehát speciális növény- és állatvilág társul, mely védelme ennél fogva kiemelt feladat!

Sajnos a hegyi szitakötőt több veszély is fenyegeti. Elsősorban az élőhelyeit érő negatív hatásokon keresztül sérülhetnek populációi. A hegyvidéki patakok vízhozama sajnos egyre inkább ingadozó, és a felső szakaszok egyre gyakrabban ki is száradnak. Ennek több oka is van, egyrészt a klímaváltozás okoz időszakos vízhiányt az egyre hosszabb nyári száraz periódusokkal. Másrészt az erdők gazdasági hasznosítása is kíméletlenül átalakítja az erdei mikroklímát. A folyamatos fakitermelés miatt kialakult erdőszerkezet nem képes annyi nedvességet megtartani, mint egy természetes erdő, s hosszú távon ez is szárazodáshoz vezet.

A gazdálkodókkal együttműködve igyekszünk úgy megtervezni az erdészeti beavatkozásokat, hogy a hegyi szitakötő élőhelyei ne sérülhessenek. A patakok és forráslápok környezetében hagyásfa csoportokat jelölünk ki, így ezen vizek fölött megmarad az árnyalás, kevésbé szárazodik az élőhely. A patakokon, forráslápokon keresztül a gépek közlekedését sem engedélyezzük, hiszen ez a lárvák konkrét pusztulását okozhatja. Élőhelyeinek védelme által próbáljuk tehát megóvni e nagyszerű szitakötő fajt. Ezen védelmi intézkedések sok más vízi élőlény védelméhez is hozzájárulnak, sőt a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklését is előidézik.


Kapcsolódó

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023.07.10. 16:00
Um ehrlich zu sein, haben mich Vögel im Allgemeinen noch nie so wirklich interessiert. Aber ich glaube, das liegt daran, da man sie sehr selten aus nächster Nähe zu Gesicht bekommt. Als ich mir die Vogelrettungsstation auf dem Gelände des Direktorats ansehen durfte, wurde mir klar, dass Vögel doch ganz interessant sind, wenn man sich näher mit ihnen beschäftigt!Als ich dann die Gelegenheit bekam, eine Gruppe von Rangern zu begleiten, welche die Adlernester und deren Eierbestand überprüfte, war ich natürlich sofort dabei. Wer möchte es sich schon entgehen lassen einen in freier Wildbahn lebenden Adler aus nächster Nähe zu sehen? Ich jedenfalls nicht.Genauer gesagt handelt es sich bei dieser Art um den Östlichen Kaiseradler (Aquila heliaca) (Für die Interessierten unter euch: https://de.wikipedia.org/wiki/%C3%96stlicher_Kaiseradler). Außerdem gibt es noch eine kleine Population an Seeadlern (Haliaeetus albicilla) in diesem Gebiet.An diesem Tag lag unser Fokus allerdings nur auf den Nestern des Kaiseradlers. Die Aufgabe bestand darin, den Bestand an Eiern in allen Nestern zu überprüfen, zu dokumentieren und anschließend abzuwarten, dass das Weibchen wieder zu ihrem Nest zurückkehrt. Es wurden zwei Gruppen gebildet. Gruppe Nr. 1 hatte die Aufgabe die Eier im Nest zu zählen. Dafür mussten wir (zum Glück) nicht etwa auf den Baum klettern, sondern bedienten uns modernster Technik in Form einer Drohne. Die zweite Gruppe beobachtete aus einer Entfernung von ca. 800 m das Nest per Fernglas und dokumentierte minutengenau, wann das Weibchen das Nest verließ und wann es, nachdem die Drohne wieder weg war, zu ihren Eiern zurückgekehrt war. Das konnte mal nur 15 Minuten dauern, mal mehrere Stunden. Zum Glück war ich in der ersten Gruppe. ;)Im Durchschnitt legen Kaiseradler 1-3 Eier. Bei unseren Nestern waren es meistens drei, also ein ziemlich guter Durchschnitt. Die kommende Kaiseradlergeneration ist somit gesichert. Bis wir die zehn Nester alle abgeklappert hatten, dauerte es eine Weile. Wir fuhren über endlose Felder und durch Niemandsland, wo sich unsere Wege immer wieder mit denen von Fasanen, Feldhasen und Rehen (ich habe noch nie an einem Tag so viele Rehe gesehen) kreuzten. Alles in allem ein sehr interessanter, tierreicher Tag, beendet natürlich mit einem obligatorischem Kaffee.
Tovább olvasom