Hegyi szitakötő

Az Igazgatóságunk működési területén előforduló szitakötő fajok közül kétség kívül a hegyi szitakötő (Cordulegaster bidentata) az egyik legérdekesebb.

Hazánkban kimondottan ritka faj, speciális élőhelyi igényekkel bír, továbbá életmódja is rendkívül izgalmas. Kiemelkedő természetvédelmi jelentőséggel is ez a faj, így kutatása és védelme fontos feladatként hárul munkatársainkra. Megjelenését tekintve is látványos fajról van szó, a legnagyobb termetű szitakötők közé tartozik, fekete alapszínét élénk sárga minták díszítik.

Frissen átalakult fekete hegyiszitakötő (Urbán L.)

Magyarországi elterjedése középhegységeinkre korlátozódik. Mint neve is utal rá, domb- és hegyvidéki elterjedésű faj. A patakok felső folyásához kötődik, sokszor kimondottan azok forrástájékához. Az imágók júniusban kezdenek el repülni, és még augusztusban is láthatjuk őket. A hímek jellegzetes járőröző mozgást végeznek territóriumukban, azaz a patak mentén fel-alá repdesnek. Ha útjuk során idegen hímmel találkoznak, akkor agresszíven próbálják elűzni azt területükről. A nőstényekkel a párzás akár egy egész órán keresztül is tarthat, ekkor a szitakötőkre jellemző úgynevezett párzókereket hoznak létre (a hím és a nőstény gyűrű alakban összekapaszkodik), és általában magasan, a lombkoronában mozognak. A nőstény peterakása is igen érdekes, függőleges pózban, rendkívül finom fel-le mozgást végez a víz felett, s tojócsövét az iszapba érintve rakja le petéit.

A legtöbb szitakötőnk lárvái viszonylag nagy vízterekben (tavak, patakok, pocsolyák) fejlődnek, s a vízben úszva ragadozó életmódot folytatnak. Ezzel szemben a hegyi szitakötő lárvája a patakok felső folyásán, sokszor éppen csak csordogáló szakaszokon fejlődik, s főként az iszapba fúródva találhatjuk meg. Akár olyan vízfolyásokban is meglelhetjük, melyek időszakosan kiszáradnak, ez valószínűleg azért lehetséges, mert a lárvák képesek elhagyni a vizet, és átvándorolni egy másik, közeli vízfolyásba. Ez a képesség rendkívül egyedülálló a hazai szitakötők világában.

A fekete hegyiszitakötő lárvabőre (Magos G.)

A hegyi szitakötő felmérése több módszerrel is történhet. Az alkalmas élőhelyeken júniustól érdemes figyelni a vízfolyásokat, hiszen a járőröző hímeket, szerencsésebb esetben akár a petéző nőstényeket is megpillanthatjuk. Van azonban mód a lárvák felkutatására is, ehhez a patak lassabb folyású, kiöblösödő részeit érdemes célba venni. Itt a víz alól, az iszapot kell kiemelnünk s azt kissé szétterítve gyakran megpillanthatjuk a benne mozgolódó lárvákat. Mivel a lárvák 3-5 éven keresztül fejlődnek, így méretük rendkívül különböző lehet. Az első éves lárvák még az 1 cm-t sem érik el, míg a több éves példányok akár 3-4 cm nagyságúak is lehetnek. Még egy izgalmas módja a szitakötők szaporodóhelyének felkutatására a lárvabőrök keresése. A fejlődésük végén járó lárvák elhagyják a patakot, és kimásznak egy közeli fára, vagy faágra. Itt történik meg az átalakulásuk imágóvá, s miután a kifejlett rovar elrepül, az úgynevezett lárvabőr ott marad a fán. Szerencsés esetben a patak menti fákon megtalálhatjuk ezeket a lárvabőröket is, tudományos szóval exuviumokat.

A hegyi szitakötő kapcsán szót kell említenünk egy nagyon különleges élőhelytípusról, az úgynevezett forráslápokról. A forrás szó hallatán a legtöbb embernek a kiépített, kikövezett, kifolyócsővel ellátott mesterséges források jutnak eszébe. A természetes források azonban teljesen más képet mutatnak, s egyben sokkal gazdagabb élővilágnak adnak otthont. A víz természetes módon történő felszínre bukkanása a talajt viszonylag nagy területen vízzel telíti, és valóban láp jellegű élőhelyet hoz létre. Itt csak azok a növényfajok képesek megtelepedni, melyek alkalmazkodni képesek ehhez a víztöbblethez, például a csermelyaggófű, vagy a hegyi perje. Ezekhez a forráslápokhoz tehát speciális növény- és állatvilág társul, mely védelme ennél fogva kiemelt feladat!

Sajnos a hegyi szitakötőt több veszély is fenyegeti. Elsősorban az élőhelyeit érő negatív hatásokon keresztül sérülhetnek populációi. A hegyvidéki patakok vízhozama sajnos egyre inkább ingadozó, és a felső szakaszok egyre gyakrabban ki is száradnak. Ennek több oka is van, egyrészt a klímaváltozás okoz időszakos vízhiányt az egyre hosszabb nyári száraz periódusokkal. Másrészt az erdők gazdasági hasznosítása is kíméletlenül átalakítja az erdei mikroklímát. A folyamatos fakitermelés miatt kialakult erdőszerkezet nem képes annyi nedvességet megtartani, mint egy természetes erdő, s hosszú távon ez is szárazodáshoz vezet.

A gazdálkodókkal együttműködve igyekszünk úgy megtervezni az erdészeti beavatkozásokat, hogy a hegyi szitakötő élőhelyei ne sérülhessenek. A patakok és forráslápok környezetében hagyásfa csoportokat jelölünk ki, így ezen vizek fölött megmarad az árnyalás, kevésbé szárazodik az élőhely. A patakokon, forráslápokon keresztül a gépek közlekedését sem engedélyezzük, hiszen ez a lárvák konkrét pusztulását okozhatja. Élőhelyeinek védelme által próbáljuk tehát megóvni e nagyszerű szitakötő fajt. Ezen védelmi intézkedések sok más vízi élőlény védelméhez is hozzájárulnak, sőt a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklését is előidézik.


Kapcsolódó

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022.08.23. 15:27
Bastardindigo Sträucher und eine Tonne Fledermauskot[21.03.2022-26.03.2022]Es gab bereits und wird noch viele Tage geben, an denen wir im Büro sitzen und Recherche Arbeit zu unterschiedlichen Themen leisten, Zusammenfassungen und Übersichten erstellen oder auch mal Buchausschnitte einscannen. Jedoch wollen wir unsere Blogeinträge besonders den Aktivitäten draußen widmen. Somit waren wir in der letzten Woche unter anderem in der Nähe von Tiszabábolna. Hier mussten Bastardindigo Sträucher (Amorpha fruticosa) in einem sumpfigen Gebiet abgesägt, zum Rand des Sumpfgebietes und von dort über eine Grasfläche zu einer Häckselmaschine transportiert werden. Bei diesen Sträuchern handelt es sich auch dieses Mal um eine invasive Art. Diese kommt aus China und verbreitet sich aggressiv und sehr schnell. Somit verschlechtert sich die Qualität des Ökosystems und einheimische Pflanzen werden verdrängt.An einem anderen Tag waren wir in der reformierten Kirche von Bánhorváti um diese von Fledermauskot zu befreien. Im Gebälk der Kirche leben circa dreihundert Fledermäuse, unter anderem kleine Hufeisennasen und große Mausohren. Da der Nationalpark sich dafür einsetzt, dass diese Tiere weiterhin den Lebensraum in der Kirche nutzen können, sind sie auch für die Beseitigung des Kots zuständig. Es sind verschiedene Gebäude, wo dies gemacht werden muss und findet so ungefähr in einem drei Jahres Abstand statt. In dieser Zeit hat sich ca. eine Tonne an Kot gesammelt, die wir in Säcke schippten und die steilen Treppen vom Dachboden heruntertragen mussten. Nach mehreren Stunden harter Arbeit und ca. 80 Säcken mit Kot waren wir endlich fertig und ziemlich erschöpft. Am Samstag war ein normaler Arbeitstag, da dieser freie Tag auf den 14. März verlegt wurde, um ein verlängertes Wochenende zu ermöglichen. Diesen verbrachten wir erneut mit dem Sammeln von Müll.
Tovább olvasom