Megtisztelő elismerés a természetvédelem szolgálatáért 2025.08.19. 12:57

Az államalapítás és az államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából dr. Nagy István agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Ezüst Fokozatát adományozta Gasztonyi Éva, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott osztályvezetője, a Bükki Természetvédelmi, Kulturális és Ökoturisztikai Alapítvány kuratóriumi elnöke részére, a természetvédelmi, kiemelten földtani értékmegőrző és tájvédelmi tevékenységéért.

Gasztonyi Éva geológus 1995-től 2004-ben történt nyugdíjazásáig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Földtani és Tájvédelmi Osztályvezetőjeként látta el sokrétű feladatait. Földtani értékmegőrzési és tájvédelmi feladatain túl ekkor még hozzá tartoztak a nemzetipark-igazgatóság környezeti nevelési és ökoturisztikai feladatai is, melyek irányításában és végrehajtásában is jelentős szerepet vállalt – tanösvények, kiállítási anyagok létrehozása fűződik nevéhez.


Éva néni a Less Nándor Emléktúrán a Bükk-vidék Geopark állomásán Fotó: Megyeri Balázs

Fentieken túl az igazgatóság hatósági-szakhatósági engedélyei elkészítésének, kiadásának irányítása és megírása is feladatkörébe tartozott (például környezeti hatásvizsgálat köteles tevékenységek, védett területeken szervezett túrák, bányakapitánysági engedélyezési eljárások, vízjogi létesítési engedélyek).

Irányítása alatt indult el az Igazgatóság működési területén a Nemzeti Ökológiai Hálózat kijelölése, a közhiteles nyilvántartások elkészítése, a forráskataszterezés, a földtani és táji értékek, a természeti emlékek, mint például a források, a kunhalmok és földvárak, az egyedi tájértékek kataszter, valamint a földtani alapszelvények felmérése és nyilvántartásba vétele, a barlangok kataszterezése és kezelési terveinek elkészítése.

Munkája során mindig törekedett az ügyfelekkel való korrekt kapcsolattartásra, az előzetes egyeztetések megtartására, közösen előnyös megoldási lehetőségek megtalálására, ennek eredményeként a természeti értékek megóvása mellett a természetvédelmi szakigazgatási, értékmegőrzési tevékenység elismertsége is növekedett.

Számos mintaértékű geológiai tanösvényt tervezett és alakított ki (Szarvaskői geológiai tanösvény, Parád, Ilona-völgyi geológiai tanösvény), ezekhez kapcsolódó ismeretterjesztő kiadványokat szerkesztett.

Fotó: Megyeri Balázs

Több tucat geológiai bemutatóhely kialakítása köthető nevéhez elsősorban Nógrád-megyében, számos ezek közül azóta a világ első határon átnyúló geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark nevezését és későbbi UNESCO Globális Geoparkként történő elismerését is megalapozta. Ezek a terepi bemutatóhelyek a mostani geopark látogatópont-hálózatának alappillérei lettek.

A földtani értékek elhivatott szakértőjeként, tervező-mérnökként több új technológiai módszert tervezett és dolgozott ki ezek megőrzéséhez és bemutatásához, szakmai tudását típustervekben, ismeretterjesztő kiadványokban osztotta meg.

Hivatali munkája mellett természetvédelmi civil szervezetek létrehozásában, programszervezésében és a terepi munkavégzésében is aktív szerepet vállalt, melyet a mai napig aktívan folytat. Jelentős szereppel bír a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén megtalálható földtani értékek megőrzésének és bemutatásának elméleti és gyakorlati, terepi feladatainak ellátásában.

A Földtani Örökségünk Egyesület aktív tagjaként a földtani értékmegőrző táborok szervezésében, az ott végzett munka irányításában és végzésében oroszlánrészt vállalt. Éveken keresztül szervezett táborokat az azóta Hungarikummá és védetté vált kaptárkövek megóvása, természeti környezetük helyreállítása, pusztulásuk megakadályozása érdekében. Ebből a tevékenységből nőtt ki a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, melynek egyik létrehozója és vezetője volt. (A 2010. évben kiírt nemzeti tájdíj pályázat első helyezett pályaművét később ez az egyesület nyerte el „A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme” című pályázatával, így hazánkat az egyesület képviselhette az Európa Tanács Táj Díja 2011. évi pályázatán).

Számos cikk, könyvfejezet, monográfia részlet, kiadvány, tanösvény-ismertető füzet szerzője, valamint lektora (ilyen a szakmai alapműnek számító „A Hogyan építsünk tanösvényt? A tanösvények létesítésének elmélete és gyakorlata”, /1999/ című könyv, melynek szakmai lektora volt).

2009 óta a Bükki Nemzeti Park Tanács tagja, egy időben elnöke.

Aktívan részt vett az igazgatóság 2007-2013 pályázati ciklusban, a Környezet és Energia Operatív Program pályázati kiírásain elnyert projektjeinek elkészítésében, tervezésében, megvalósításában és menedzsmentjében, valamint a 2007-2013 pályázati ciklus Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretén belül elnyert pályázatainak az elkészítésében, tervezésében és benyújtásában. A pályázatok szakmai tartalma gyakorlatilag az igazgatóság teljes működési spektrumát felöleli. Ide tartoznak az alföldi, valamint domb- és hegyvidéki vizesélőhelyek, rétek, gyepek, fás legelők, védett erdők rekonstrukcióját biztosító projektek, a földtani valamint kulturális értékmegőrzési és bemutatási (barlangok, földtani alapszelvények, kunhalmok, földvárak) pályázatok, a fajmegőrzési programok (nagy kiterjedésű Natura 2000 területek - Hevesi-sík Különleges Madárvédelmi Terület, Borsodi-sík Különleges Madárvédelmi Terület középfeszültségű oszlophálózatának szinte teljes madárbarát átalakítása, földkábelek fektetése). Ezek mellett ide sorolhatók a természetvédelmi területkezelést biztosító kezelési központok létrehozását támogató projektek, a területi őrzést és monitorozást szolgáló eszközpark fejlesztését támogató, valamint a környezeti nevelési valamint Natura 2000 bemutatási infrastruktúra kialakítását szolgáló pályázatok.

A több tucat projekten keresztül megközelítőleg 10 milliárd forint EU-s támogatás lehívásához segítette hozzá az igazgatóságot. 2011 és 2018 közötti időszakban a fenti projekteken túl a GINOP és a Norvég Alap, valamint a határon átnyúló pályázati kiírások természetvédelmi projektjeinek végrehajtását is segítette, és egyéb természetvédelmi kötődésű pályázatok megvalósításhoz is hozzájárult (pl. Egri botanikus kert kialakítása).

Munkabírása, energikussága, természetvédelem iránti elkötelezettsége lassan 80 éves kora ellenére fiatalokat meghazudtoló. 2018-tól elvállalta a Bükki Természetvédelmi, Kulturális és Ökoturisztikai Alapítvány kuratóriumi elnökségét, ebben végzett munkáját nagy lendülettel és lelkesedéssel folytatja azóta is. Egyik fontos céljuk volt a Bükk-vidék Geopark megalakításának előkészítése, ennek érdekében a nevezési dokumentáció elkészítésében és felterjesztésében való részvétel, a geo-értékek népszerűsítése érdekében végzett programszervezés, kiadványkészítés.

Fotó: Megyeri Balázs

A Bükk-vidék Geopark - Igazgatóságunk felterjesztése alapján, 2024-ben elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet. A cím elnyerése óta is meghatározó szerepet tölt be a geopark mindennapi munkáiban és hosszútávú fejlesztésében. Egyik mostani feladata a geopark területén található 109 település helyi természeti és kulturális értékeinek kataszterezése. Emellett a geopark mindig megtalálható a geopark kitelepülésein, legyen szó a cserépfalui Geotóp Napon, a szomolyai Cseresznyefesztivál keretein belül szervezett geotúrákon vagy éppen a Magyarhoni Földtudományi Társulat által szervezett Földtudományos Forgatagon, ahol odaadással mesél az érdeklődőknek a terület értékeiről, legendáiról és a geológia nyújtotta különleges világról.

Munkáját a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal szorosan összehangolva végzi. Ezen feladatok mellett számos más természetvédelmi tevékenység előkészítésében is részt vesz, mint például a bükki hagyományos gyümölcsfajták megmentését célzó program. Aktív kapcsolatot ápol földtani természetvédelmi témával foglalkozó kutatókkal és kutató-intézetekkel, részt vesz a területen folyó kutatómunka szervezésében.

Sokoldalú, rendkívüli munkabírású, munkatársai elismerésével bíró kolléga, aki a földtani természetvédelem, a tájvédelem, a környezeti nevelés, a természeti értékek bemutatása valamint a természetvédelem népszerűsítése terén is jelentős eredményeket ért el. Mindemellett családszerető anyuka, lelkes, három unokáját erőn felül támogató nagymama.

Szakmaszeretete, embersége, példamutatása, utánpótlást nevelő tevékenysége számos fiatalt kötelezett el a természetvédelem és földtani értékmegőrzés mellett, többen közülük azóta a hazai természetvédelem aktív tagjai, illetve a felsőoktatásban tevékenykedő oktatók-kutatók.

Szakmai elhivatottsága, munkabírása kiemelkedő, kollegialitása, emberi példamutatása mintaértékű, tevékenységével magas szinten szolgálja a természetvédelem ügyét.


Hír az állami ünnepségről: https://kormany.hu/hirek/allami-kituntetesek-2025-...

Kapcsolódó

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023.07.10. 16:00
Um ehrlich zu sein, haben mich Vögel im Allgemeinen noch nie so wirklich interessiert. Aber ich glaube, das liegt daran, da man sie sehr selten aus nächster Nähe zu Gesicht bekommt. Als ich mir die Vogelrettungsstation auf dem Gelände des Direktorats ansehen durfte, wurde mir klar, dass Vögel doch ganz interessant sind, wenn man sich näher mit ihnen beschäftigt!Als ich dann die Gelegenheit bekam, eine Gruppe von Rangern zu begleiten, welche die Adlernester und deren Eierbestand überprüfte, war ich natürlich sofort dabei. Wer möchte es sich schon entgehen lassen einen in freier Wildbahn lebenden Adler aus nächster Nähe zu sehen? Ich jedenfalls nicht.Genauer gesagt handelt es sich bei dieser Art um den Östlichen Kaiseradler (Aquila heliaca) (Für die Interessierten unter euch: https://de.wikipedia.org/wiki/%C3%96stlicher_Kaiseradler). Außerdem gibt es noch eine kleine Population an Seeadlern (Haliaeetus albicilla) in diesem Gebiet.An diesem Tag lag unser Fokus allerdings nur auf den Nestern des Kaiseradlers. Die Aufgabe bestand darin, den Bestand an Eiern in allen Nestern zu überprüfen, zu dokumentieren und anschließend abzuwarten, dass das Weibchen wieder zu ihrem Nest zurückkehrt. Es wurden zwei Gruppen gebildet. Gruppe Nr. 1 hatte die Aufgabe die Eier im Nest zu zählen. Dafür mussten wir (zum Glück) nicht etwa auf den Baum klettern, sondern bedienten uns modernster Technik in Form einer Drohne. Die zweite Gruppe beobachtete aus einer Entfernung von ca. 800 m das Nest per Fernglas und dokumentierte minutengenau, wann das Weibchen das Nest verließ und wann es, nachdem die Drohne wieder weg war, zu ihren Eiern zurückgekehrt war. Das konnte mal nur 15 Minuten dauern, mal mehrere Stunden. Zum Glück war ich in der ersten Gruppe. ;)Im Durchschnitt legen Kaiseradler 1-3 Eier. Bei unseren Nestern waren es meistens drei, also ein ziemlich guter Durchschnitt. Die kommende Kaiseradlergeneration ist somit gesichert. Bis wir die zehn Nester alle abgeklappert hatten, dauerte es eine Weile. Wir fuhren über endlose Felder und durch Niemandsland, wo sich unsere Wege immer wieder mit denen von Fasanen, Feldhasen und Rehen (ich habe noch nie an einem Tag so viele Rehe gesehen) kreuzten. Alles in allem ein sehr interessanter, tierreicher Tag, beendet natürlich mit einem obligatorischem Kaffee.
Tovább olvasom