Ajnácskői vár és környéke (SK)

7
AJnácskő
AJnácskő
AJnácskő
AJnácskő
AJnácskő
AJnácskő
AJnácskő

Ki ne ismerné Ajnácskő büszkeségét, a falu közepén ágaskodó sziklaszirtet? Mintha egyenesen a földből tolta volna fel valami titokzatos vulkáni erő, hogy legyen mit csodálniuk a környező falvak népének, ha Ajnácskőre látogatnak.

Metszet Ajnácskőről a Vasárnpi Újság 1864. évfolyamában

Metszet Ajnácskőről a Vasárnpi Újság 1864. évfolyamában

Csodálják is, Sőreg kivételével, mert az a bizonyos vulkáni erő, megsajnálva őket, oda is tolt egy ugyanolyan sziklaszirtet.
Ajnácskő, kiváló földrajztudósunk, Hunfalvy János szerint ott található "hol a történelem a mesével összefolyik". Mikszáth pedig e szavakkal írja le a mesét:
"E tájra Huba vezér indult a maga népével s útközben osztogatá a javadalmakat. Ez a szép völgy azé, ez meg ott amazé. Nem sokat méricskéltek lánczczal, de még mappát se csináltak a birtokosok. A vezér szava volt a telekkönyv.
Ez osztozkodó pályázásban részt vett az egész törzs, ipas-tól, fiastól, asszonyostól, leányostól. Ott volt Huba vezér gyönyörű leánykája, a tegzes Hajnácska is.
Legelőször értek a gortva-völgyi bűvös forráshoz, mely fölött egy vár emelkedett. Elkezdték ostromolni s csakhamar sikerült bevenni, kivált Gedő hadnagy vitézségének miatta.
- Tied a vár s a környék, - mondá Huba vezér, - s a meddig naplementig érünk, mind a tied legyen a vidék.
Azonban nem kellett sokáig menniök, midőn elibök bukkant egy völgymederből kiemelkedő sziklacsúcson egy gyönyörű tündérvár.
- Oh, be szép, be szép! - kiáltott fel elragadtatva Hajnácska. - Apám, add nekem ezt a várat, ha bevesszük.
- Nem lehet, - mondá Huba - a vár a Gedőé lesz, neki igértem.
Erre Gedő is könyörögni kezdett, hogy elég neki a másik vár, csak adja ezt oda a leányának, ha olyan nagyon meg- nyerte a tetszését.
- Nem szeghetem meg a szavamat - szólt a vezér, ám jól van, legyen Hajnácska leányomé a vár, de akkor legyen a leányom a tied.
Így keltek össze Gedő és Hajnácska és sokáig éltek boldogul a két szomszéd várban, melyet Gedő és Hajnácskő várnak emlitenek sokáig a krónikák."

Története, keletkezése

Tény, hogy a hatalmas szikla vonzott mindenkit, aki az emberiség története folyamán idevetődött. Ezt részben a régészeti leletek is bizonyítják. Találtak itt marokkövet már a középső kőkorból is. A magyarok azonban csak később foglalták el ezt a kietlen, mocsaras térséget, előnybe helyezve a termékenyebb Sajó és Balog völgyét.
Az egykor mozgalmas napokat megélt várból mára már csak néhány kőfal, kőbe vájt lépcső és egy ablaknyílással ellátott pinceféleség maradt fenn. Néma tanúiként egy letűnt kornak, mely egyszer kegyetlen és elviselhetetlen volt, másszor boldog és dicsőséges. Csak a bazaltszikla állta a történelem szeszélyét, sokszor jócskán megtizedelve. Ennek ellenére maradt még rajta mit megcsodálni és tanulni a természet nyitott tankönyvéből.
Lássuk csak: mi maradt meg a történelem viharai után?
Nagy geológusunk, Szabó József már 1860 szeptemberében észrevette, hogy "ez egy hirtelen feltolódott bazaltoszlop, melyet szintén apoka és alantabb lösz vesz körül. Kőzete inkább bazaltbreccsa, melyben zárvány gyanánt ökölnyi nagyságú apokadarabok is fordulnak elő." Szabó még később is visszatért Ajnácskőre és 1865-ben, majd 1870-ben megjelent munkáiban részletesen leírta az itt talált bazaltbreccsát és földpátzárványokat.
1866-ban Paul bécsi birodalmi geológus, aki a környék első földtani térképét készítette el, csak rövid említést tett az ajnácskői szikláról, de 1904-ben Koch Antal budapesti egyetemi tanár, aki diákjaival látogatta meg a Várhegyet, már részletesen írta le azt. Koch észrevette, hogy a bazaltbreccsába fiatalabb bazaltláva nyomult bele, áttörni azt nem tudta, de enyhén felemelte. A tömör bazaltot azonban helytelenül lakkolitnak írta le.
Az ajnácskői Várhegy létrejöttének titkát végül is a nagybalogi születésű kiváló geológus, Szepesházy Kálmán oldotta meg. 1942-ben megjelent munkájában a következőket olvashatjuk:
"A Várhegy tetején meredező bazaltbreccsia-oszlop kisméretű krátercsatorna-kitöltés, amelynek laza oligocén-üledékekből álló környezetét a lepusztító erők eltávolították. Valószínűleg egyetlen gyengébb explózió hozta létre. A törmelékszórás után feltörő bazaltnak nem volt elég ereje ahhoz, hogy a felszínre ömöljön. A kráter felső részét kitöltő breccsiába nyomulva a felszín alatt merevedett meg. Legfelső csücske, a Várhegy nyugati oldalán, a denudáció következtében most kezd előbukkanni." Ezután részletesen leírta a gyorsan lehűlt bazaltlávában talált ásványokat: olivint, augitot, amfibolt, magnetitet, plagioklászt, biotitot és vulkáni üveget.
A nógrád-gömöri bazaltterületet összes bazaltkibúvását Jugovics Lajos, a Magyar Királyi Földtani Intézet geológusa vizsgálta át. Ajnácskőről azt írta 1944-ben megjelent munkájában, hogy "az egész gömöri bazaltterületnek egyik legformásabb, egyben legkisebb bazaltkúpja. (...) Ez a dugószerűen kiemelkedő sziklatömeg valóságban nem egyéb, mint az egykori vulkáni krátert kitöltő és abban megmerevedett kőzetmaradék. (...) A megmerevedett, illetve már kialakult tufatömegbe utólag láva nyomult és abban vékonyabb-vastagabb bazaltteléreket alkot. Négy nagyobb, átlag 1 m vastag bazalttelért lehet elkülöníteni, melyek a tufasziklát vertikálisan járják át és annak a csúcsa felé fokozatosan elvékonyodnak, majd megszűnnek. Ezenkívül sok kisebb, vékonyabb lávás és lávabreccsás szövetű bazalttelér járja át a tufatömeget." Ezzel lényegében mindent elmondott az ajnácskői Várhegyről.
A második világháború után Anna Mihaliková elemezte kőzettanilag a vidék bazaltjait. Az ajnácskői bazaltot 1966-ban megjelent munkájában limburgitoid bazanit típusba sorolta. Később a geológusok megkísérelték a bazalt korának meghatározását is. Elsőnek 1981-ben Balogh Kadosa debreceni magfizikus kálium és argon radioaktív hasadásának módszerével határozta meg az ajnácskői bazalt korát 2,58-0,22 millió évre. A pozsonyi Ivan Repčok még ugyanebben az évben uránhasadási módszerrel 2,49 millió évesnek ítélte meg az ajnácskői bazaltot. A két és fél millió év a felső pliocénkort jelenti, amikor néhány tűzhányó, például a szár-kői, pogányvári vagy a somoskői már kialudt, a békás-tói is kialvófélben volt, a ragácsi azonban még nem kezdte meg működését.
Mai vulkanológiai szakkifejezéssel az ajnácskőihez hasonló breccsás krátercsatorna-kitöltést diatrémának nevezik.
A kráter laza tufából álló gyűrűjét már rég elmosta az eső és a Gortva patak vize, különösen akkor, amikor a hegység közel 2 millió éve elkezdett emelkedni. A Gortva patak a kiemelkedés nyomán több száz méter mélyre vágta be magát a lágy homokkőbe. A szikla csúcsa jelenleg 133 méterrel magasabban van a Gortva vizétől. Mivel ismerjük a környező lávafolyamok aljának magasságát, amely a kiemelkedés előtti pliocéni felszínt jelzi (a Pogányvár esetében ez 540 m tengerszint felett, a Ragács-Borkúti lávafolyamnál 475-375 m t. f., a Szár-kőnél pedig 460-350 m, átlagosan tehát kb. 440 m), meg tudjuk állapítani, hogy megközelítőleg milyen magasságban helyezkedhetett el az ajnácskői tűzhányó krátere. A Várhegy csúcsának jelenlegi tengerszint feletti magassága 335 m, tehát a kráter tufagyűrűje megközelítőleg mintegy száz méterrel a jelenlegi csúcs felett helyezkedhetett el (440 - 335 = 105). A kráter alja viszont mélyen a környező terep alá nyúlhatott, vagyis a Szár-kőhöz hasonlóan a vulkán minden bizonnyal itt is maar típusú volt. Az ilyen típusú vulkánok működését igen heves kitörések kísérték. Ennek bizonyítékai azok a homokkő-zárványok, amelyeket már Szabó József is észrevett (az "apoka" zárványok) és amelyeket a nagy erővel kitörő tűzhányó szaggatott fel a mélyből. Iskolapéldaként tárulnak elénk a Várhegy felsőbb részeihez vezető ösvény melletti falon.
A magasan kiemelt krátergyűrű lepusztulása után omlásnak indult a kürtőt kitöltő, aránylag lágy tufabreccsa is. Egészen addig, amíg meg nem jelentek benne az első bazalttelérek. A kemény bazalt már ellenállóbb az erózióval szemben, ezért megvédte a környező bazalttufát is a teljes lepusztulástól. A lepusztulás folyamata a mainál erőteljesebben jelentkezett a negyedidőszak pleisztocénkorában, amikor igen hideg időszakok váltogatták egymást melegebb periódusokkal. A hidegben a fagy általi aprózódás, a szélviharok erőteljesebben léptek fel.

Növény-és állatvilága

Az ajnácskői Várhegy fennmaradt sziklaszirtjén különféle növényfajok telepedtek meg. Az ember nagyarányú beavatkozása következtében az eredeti növényvilág jelentősen megváltozott. A Várhegy ősi cseres-tölgyes-gyertyánosa például akácosra változott. Hasonló elváltozást mutattak a lágyszárú növények is. A botanikusok, főleg Hulják 1941-ben, Futák 1948-ban, Holub és Moravec 1965-ben javarészt általánosan elterjedt, vagy gyomnövényként fellépő fajokat találtak itt. Az általuk említett értékesebb kánya harangvirágot (Campanula rapunculoides) vagy borzas ledneket (Lathyrus hirsutus) ma már hiába keresnénk a sziklák alatt.
Alľbeta Cvachová besztercei botanikus természetvédő 1982-ben az őshonosnak tekinthető fajokból az aranyos fodorkát (Asplenium trichomanes), szürke gurgolyát (Sesseli osseum), hatsoros varjúhájat (Sedum sexangulare), bablevelű varjúhájat (Sedum maximum), ezüst pimpót (Potentilla argentea), valamint a vöröslistás sziklai ternyét (Aurinia saxatilis), sárga kövirózsát (Jovibarba hirta) és korai kakukkfüvet (Thymus praecox) említi. A hegyi árvalányhaj (Stipa pennata) csak ezután jelent meg a sziklákon, elsősorban a védelemnek köszönhetően.
A sziklaszirt állatvilága már jelentősebb. A szárazság- és melegkedvelő fajok közül kitűnik a ragadozó életmódú imádkozó sáska (Mantis religiosa), a kékszárnyú sáska (Oedipoda carulescens), az élénkvörös színű, sztyeppéket kedvelő bikapók (Eresus cinnabarinus), a gyíkok közül pedig a zöld gyík (Lacerta viridis) és a fali gyík (Podarcis muralis). Több denevérfajt is észleltek a sziklák közt. A ragadozó madaraknak ugyancsak jó fészkelőhelyet és támadófelületet biztosítanak a magas sziklák. Itt tanyázik a vörös vércse (Falco tinnunculus) és a karvaly (Accipiter nisus).

Védettség

Az ajnácskői Várhegy 1964 óta védett terület. Ekkor nyilvánította védett természeti emlékké a Rimaszombati Járási Nemzeti Bizottság iskola- és kultúrügyi bizottsága 9,71 hektár területen. Azóta a természetvédelmi besorolás néhányszor változott, jelenleg természeti rezervátumként tartják nyilván.

Kapcsolódó