Szépség és szörnyeteg: mirigyes bálványfa elleni védekezés az adácsi Natura 2000-es területeken 2023.10.16. 11:51

A mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) egy Európában invazívan terjedő fafaj, melynek visszaszorítása a természetvédelem egyik kiemelt feladata.

2022-ben az adácsi Natura 2000 területeken gazdálkodó vállalkozás vezetője megkereste a Mátrai Tájegység tájegységvezetőjét, egyben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Őrszolgálatának őrszolgálat-vezetőjét, Magos Gábort azzal, hogy a tanya területén szeretnék visszaszorítani a bálványfa jelenlétét. Ehhez kértek segítséget tőlünk.

Ekkor a Majorság két segítője, Zsámbori László és Krenyácz Árpád, illetve Golen Gerhárd természetvédelmi őr álltak neki a feladatnak, mely során kb. 15 hektáron a bálványfák 80%-át sikerült glifozátos mérgezéssel kiirtaniuk.

De idénre is maradt tennivaló bőven.

2023. október elején Krenyácz Árpád, Zsámbori László és Zsupos Vivien természetvédelmi őr kezelte le az életben maradt, illetve újonnan sarjadt invazív fákat.

Az „alakulat" egy bálványfa-csoport előtt. Balról jobbra: Zsámbori László, Zsupos Vivien (BNPI) és Krenyácz Árpád.

A kezelések permetezéssel és fúrásos-injektálásos módszerrel történtek.

A permetezés során 1:9-es hígítási aránnyal a fiatal sarjhajtásokat kezeltük.

A sarjhajtások permetezése. Fotó: Zsupos Vivien

A fúrásos-injektálásos módszert a nagyobb, minimum 6-7 cm törzsátmérőjű egyedeken érdemes használni. Ennek során a fák törzsébe először 3-8 db, srégen lefelé mutató lyukakat fúrtunk (3. fotó), majd a lyukakba tömény glifozátot fecskendeztünk.

A törzsek fúrása. Fotó: Zsupos Vivien

Tömény glifozát injektálása a megfúrt lyukakba. Fotó: Zsupos Vivien

Köszönjük a Majorságnak a több éve tartó sikeres együttműködést! Bízunk benne, hogy a továbbiakban is lesznek hasonló, mindkét fél számára előremutató együttműködéseink!

Egyben szeretnénk felhívni a többi hasonló gazdaság figyelmét, hogy forduljanak hozzánk bizalommal, amennyiben természetvédelemmel kapcsolatos kérdéseik vannak, esetleg segítségre van szükségük.


Az Igazgatóságunk honlapján egy korábban megjelent cikkben olvashatnak többet a mirigyes bálványfáról, annak természetvédelmi vonatkozásairól:

https://www.bnpi.hu/hu/hir/ismeretlen-ismeros-miert-nem-szeretjuk-a-balvanyfat


KAPCSOLÓDÓ:

Kapcsolódó

6 Höhlenbesichtigungen mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark

6 Höhlenbesichtigungen mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark

2023.04.19. 14:25
Marei Im Zeitraum vom 27. November bis zum 4. Dezember 2022 haben uns die beiden Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark besucht. Neben der Arbeit hatten wir aber auch die Gelegenheit, Höhlen zu besichtigen. Insgesamt beträgt die Zahl der bekannten Höhlen im Bükk-Gebirge fast 1200 und ist damit von besonderem Wert. Am 29. November 2022 hat uns unser Ansprechpartner im Geopark Balázs mit nach Lillafüred genommen, wo wir an einer Führung in der Anna-Höhle, einer Kalktuffsteinhöhle, teilgenommen haben. Vor dem Betreten sahen wir neben dem Eingang den Szinva-Wasserfall. Wie wir im Inneren feststellen konnten, sorgt dieser Wasserfall dafür, dass die sich an der Decke befindenden Baumwurzeln und Reste weiterer Pflanzen von Süßwasserkalkstein aus dem herunterfließenden Wasser bedeckt werden. Die Länge der Höhle beträgt 400 m. Anschließend ging es weiter zur St. Stephan-Höhle, die sich ebenfalls in Lillafüred befindet, aber mit 1514 m deutlich länger als die Anna-Höhle ist. Diese streng geschützte Höhle ist zudem eine Tropfsteinhöhle. Ein bestimmter Teil der Höhle ist für Besucher:innen selbst mit geführten Touren nicht betretbar. Aufgrund der besonders reinen Luft wird dieser Teil für Krankenhaus- und Therapie-Gruppen genutzt. Nachdem wir am 30. November 2022 zuerst Daten von Bäumen gesammelt hatten, die besonders wichtig für die Biodiversität sind, ist der Ranger Roland mit uns nach Cserépfalu gefahren. Von dort ging es für uns in die Szeleta-Höhle. Diese ist für Besucher:innen nach einem etwas anspruchsvolleren Anstieg zum Eingang frei zugänglich. Ihr besonderer Wert liegt in prähistorischen Funden, auf die Archäolog:innen bei Ausgrabungen gestoßen sind.
Tovább olvasom