Kiállítás nyílt „A gyepek titkai” fotópályázat legjobb képeiből 2020.10.07. 11:00

A fotópályázat célja a gyepes élőhelyek értékeinek, jellemző növény- és állatfajainak bemutatása, népszerűsítése, és ezen keresztül a figyelem felhívása védelmük, illetve megőrzésük fontosságára.

A 2020-as – első alkalommal kiírt – pályázat témája a gyepes élőhelyek növényfajainak bemutatása volt. „A gyepek titkai” pályázatra 149 alkotó több mint 600 fényképpel nevezett.

A mérsékelt övi gyepek a leginkább veszélyeztetett, de a legkevésbé védett élőhelytípusok a világon. Kevesen tudják, hogy fajgazdagságuk, biológiai sokféleségük a trópusi esőerdőkével vetekszik.

Hazánk első természetvédelmi LIFE integrált projektje, a GRASSLAND-HU azt a célt tűzte ki, hogy a gyepes élőhelyek és az ezekhez kötődő fajok természetvédelmi helyzetét javítsa, és hosszú távon megőrizze.

A GRASSLAND-HU keretében a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a projektben résztvevő nemzeti park igazgatóságok és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hagyományteremtő szándékkal fotópályázatot hirdettek. A beérkezett pályaművek közül választotta ki a héttagú zsűri a legjobb harmincat, valamint az első három helyezettet. Ezekből állt össze az országjáró vándorkiállítás anyaga, amelyet 2020. október 1-jén tekinthetett meg először a nagyközönség.

A nyáron, közel két hónapon át zajló pályázatra amatőr és profi fotósok küldhették be munkáikat, legfeljebb öt különböző fotót. Ez idő alatt több mint 600 fénykép érkezett, összesen 149 alkotótól. A Közönségdíj sorsáról a GRASSLAND-HU LIFE IP Facebook-oldalán lehetett szavazni.

A zsűri:

  • Bozzay Péter, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője, a zsűri elnöke
  • Dr. Béres András, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. tanácsadója
  • Döbrösi Laura színművész
  • Dukát Zsófia, az Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályának főosztályvezetője
  • Joós Andrea, az élménybiológia blog alapítója, biológia tanár
  • Szekeres János természetfotós
  • Széll Antal természetfotós

Díjazottak:

1. helyezett: Litauszki Tibor Krókusz c. képe
2. helyezett: Abdelmagid Iván Molyhos ökörfarkkóró c. képe
3. helyezett: Koncz-Bisztricz Tamás Homoki árvalányhaj c. képe

A legtöbb tetszésnyilvánítást – összesen 465-öt –, így a Közönségdíjat Halász Alexandra Leánykökörcsin c. képe kapta.

Joós Andreának, az élménybiológia oldal alapítójának, szerzőjének felajánlásával egy különdíjat is átadtak. A Különdíjat Bödör Imre Benjámin Vad százszorszép c. képe érdemelte ki.

A kiállítás 2020. október 1. és 15. között ingyenesen megtekinthető a Herman Ottó Konferencia Központban (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.) hétköznapokon 9 és 16 óra között. A járványhelyzetre tekintettel kizárólag maszkban és a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítő használatát követően léphetnek be a látogatók az épületbe.

Ezután országjáró útjára indul a kiállítás a GRASSLAND-HU LIFE integrált projekt partnerei, a nemzeti park igazgatóságok látogatóközpontjaiba.

Elsőként, 2020. október 16. és 30. között a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület látogatóközpontjában lesz megtekinthető. Arról, hogy hol folytatja útját az őszi, majd a téli szünetet követően, a projekt weboldalán és Facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

2021 nyarán pedig ismét megnyílik „A gyepek titkai” fotópályázat, amelyre a gyepes élőhelyek állatfajait bemutató képekkel lehet majd pályázni.

A kiállítás képei itt tekinthetőek tekinthetők meg.

Szöveg forrása.


A LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg.
További infó: http://www.grasslandlifeip.hu

Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom