Itt az Erdők napja, kezdődik a Tavaszi nagytakarítás 2023.03.21. 15:03

Egy szarvas, egy mókus és egy róka is megpróbálja meggyőzni az embereket, hogy ne hordják tele hulladékkal a természetet. Harmadik alkalommal hív a természet megtisztítására az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és az Aktív Magyarország.

A „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akció március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indul, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig fog tartani. Az idei kezdeményezéshez már most minden eddiginél több szervezet csatlakozott: közel 60 állami erdészet, nemzeti parki igazgatóság, számos önkormányzat és civil szervezet tesz együttesen azért, hogy a természet megszabaduljon a túrázók és az illegális szemétlerakók által hátrahagyott hulladéktól. A kampány kettős céllal indul. Egyrészt a szervezők szeretnék különböző szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet kívánják megismertetni a nagyközönséggel. Az idei kampány főtámogatója az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Tíz éve ünnepeljük március 21-én az Erdők Nemzetközi Napját. Az ENSZ felhívására ezen a napon világszerte az erdők és az erdő élővilágának fontosságára, illetve védelmére hívják fel különböző akciókkal a figyelmet. Ehhez a gondolatisághoz kapcsolódik az Aktív Magyarország és az AÖFK által 2021-ben életre hívott „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki együtt a természetet” akció. A kampány legfőbb célkitűzései az elmúlt három évben mit sem változtak: minél többen ragadjanak kesztyűt, illetve szemeteszsákot, és túrájuk során annyi szemetet juttassanak vissza a civilizációba, amennyit csak tudnak. Ugyanakkor a kampány a szemléletformálásra, valamint a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet, így kommunikációs kampányának legfontosabb üzenete, hogy semmilyen hulladéknak nincsen helye az erdőkben.

Egy felhívás, amely mára mozgalommá nőtte ki magát

Előzetesen még soha annyi állami erdészet, nemzetipark-igazgatóság, önkormányzat és civil szervezet nem jelezte csatlakozási szándékát, mint idén. A közel 60 közreműködő szervezet a következő egy hónapban számos szemétszedő túrát fog indítani, melyekhez várják az önkéntesek csatlakozását. A szemétszedő túrák a tavaszinagytakaritas.hu oldalon folyamatosan válnak majd elérhetővé. A szervezett túrák mellett a kampány minden kirándulót arra buzdít, hogy a következő egy hónapban a kirándulására egy zacskóval induljon útnak, amelyet teleszed.

A kampány célja, hogy ne legyen kampány

A Tavaszi nagytakarításra olyan mozgalomként tekintenek a szervezők, amelynek célja, hogy pár év múlva okafogyottá váljon a kezdeményezés, hiszen ha nincs hulladék a természetben, akkor nem is kell azt megtisztítani. Mivel a szemétszedés valójában tüneti kezelés, így a legfontosabb, hogy megelőzzük a hulladék kikerülését a természetbe. Ezért a szemétgyűjtésre történő buzdítás mellett ugyanannyire fontos a szemléletformálás és az önkéntesek bevonása is. Az április 22-én, a Föld napján záruló kezdeményezést egy ötletes és kreatív kommunikációs kampány is kíséri majd. A kampányhoz készült vicces és figyelemfelkeltő videók az Aktív Magyarország YouTube csatornáján tekinthetőek meg.

Forrás: https://aktivmagyarorszag.hu/itt-az-erdok-napja-ke...


A Mezőkeresztes-Mezőcsát közút egy szakaszán a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet gyepterülete melletti erdősáv rendkívül szemetes, amelynek kitakarítására hívja az önkéntes segítőit a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtal közös szervezésben, a Tavaszi Nagytakarítás kampány keretein belül.

A szemétgyűjtéshez kesztyűt, zsákot biztosítunk. Az út menti erdősáv kb. 1 km-es hosszában talált szemetet zsákokba gyűjtjük és elhelyezzük a konténerbe. A takarítási akció várhatóan délig tart.

A találkozó helyszíne:

3305 - Mezőkeresztes-Mezőcsát összekötő út, 9.30 - 12.00

Szelvényszám: 14 km 605 m

GPS: 47.825884; 20.849149


Időpont:

2023. április 1. szombat, 9:30

Takarítsuk ki a természetet együtt!

A találkozó helyszíne Forrás: google

Kapcsolódó

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025.11.04. 12:54
Szia! Ich heiße Laura und bin 19 Jahre alt. Ich komme aus Hamm, einer Stadt im WestenDeutschlands in Nordrhein-Westfalen. Im Jahr 2025 absolvierte ich mein Abitur undbeschloss erstmal etwas anderes zu machen, bevor ich anfangen würde zu studieren. Ichwollte Reisen. Dann stieß ich auf kulturweit, bewarb mich und bekam zusammen mitMarah die Stelle im Bükk National Park vorgeschlagen. Direkt sagte ich zu. Und ja hier binich! Ich habe mich für diesen Naturfreiwilligendienst der UNESCO entschieden, da ich denMenschen vermitteln möchte, wie wichtig eigentlich Naturschutz ist, ich selber etwasNeues über die Natur lernen möchte und über mich hinaus wachsen möchte, in dem ichmeine Komfortzone verlasse. In meiner Freizeit verbrachte ich schon immer viel Zeit in derNatur, sei es für Wanderungen, Radtouren oder einfach im Garten. Daher bot sich einNaturfreiwillligendienst perfekt an.Hier in Ungarn war es erstmal eine große Umstellung: Plötzlich alleine in der ersteneigenen Wohnung wohnen, eine neue Sprache, ein neues Land. Dennoch meistern wir esgut und versuchen uns an der neuen Sprache. Wir lernen viele neue Menschen kennenund auch uns selbst begegnen wir nochmal von einer ganz anderen Seite in einemfremden Land, außerhalb der eigenen Komfortzone und auch in neuen Situationen mitHerausforderungen an denen wir wachsen. Die Arbeit im Bükk National Park ist vielfältig. Dreimal in der Woche arbeiten wir im Szeleta Park, dem Visitor Center in Miskolc undhaben auch schon unsere erste eigene Guided Tour gegeben. Perfekt um das Thema rundum den Naturschutz zu vermitteln. Wir lernen etwas über den Nationalpark, sein Direktoratund den Geopark. Aber auch über Zusammenhänge zwischen Mensch und Natur.Außerdem wandern wir viel, waren bei einem Bird Catching Camp und helfen, wo es nurgeht. Zusätzlich zu unserer Arbeit im Bükk Nationalpark sind wir zweimal in der Woche ineinem Gymnasium und helfen den Schüler* innen Deutsch zu lernen.Ich werde ein Jahr hier in Ungarn verbringen und hoffe, dass diese Zeit mich weiterbringenwird, obwohl sie das bereits schon getan hat. Ich bin stolz, dass ich mich alleine auf diesesAbenteuer gewagt habe und freue mich auf die vielen neuen Erfahrungen, die wir hier inUngarn noch machen werden. Nach meinem ganzjährigen Aufenthalt möchte ichstudieren. Momentan interessiere ich mich für den Bereich Medien und ich werde meineZeit hier in Ungarn dafür nutzen, um mir im Klaren zu werden, was genau ich eigentlichnach meinem FSJ machen möchte. Bis dahin, bin ich aber erstmal weiterhin gespannt aufdie Zeit hier in Ungarn.In dem nachfolgenden Blog werden wir von unseren eigenen Erfahrungen und Eindrückenberichten und wir hoffen, dass wir euch diese etwas näher bringen können.Viel Spaß beim Lesen!
Tovább olvasom