November 19-27. között tartották az Európai Hulladékcsökkentési Témahetet, melyen idén a textileké volt a főszerep. Ennek szellemében az év mottója "A pazarlás nem divat!".
A témahét keretében vállalt tevékenységünk szemléletformáló foglalkozások tartása általános iskolákban. A programra 5 általános iskola 16 felső tagozatos osztálya regisztrált, a foglalkozásainkon összesen 370 tanuló vett részt. Egerből a Kemény Ferenc Általános Iskola, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola, valamint a Pásztorvölgyi Általános Iskola jelentkezett.
A bevezető előadásban a hulladék fogalma és típusai mellett szó esett a magyar háztartások éves hulladéktermeléséről is. A kiscsoportos foglalkozásokon a megelőzésen volt a hangsúly, a gyerekekkel gyakorlati példákon keresztül beszéltük meg, hogyan lehet egy kis odafigyeléssel, tudatos vásárlással kevesebb hulladékot termelni mindennapjainkban. Örömmel tettünk eleget távolabbi felkéréseknek is, így ellátogattunk a Hevesi Általános Iskolába és a Jászapáti Általános Iskolába, mindkét helyen lelkes diákokkal és a környezeti nevelés iránt elhivatott pedagógusokkal találkoztunk.
Igazgatóságunk egy munkahelyen megszervezett csere-bere börzével – „ökoturival” – is csatlakozott az akcióhoz, melynek keretében megunt, de még jó minőségű ruhaneműket cseréltünk el, felhívva a munkatársak figyelmét a tudatos vásárlás fontosságára.