Csonttollú invázió egészen tavaszig 2024.02.04. 21:27

Az invázió szó hallatán legtöbbször az agresszívan terjedő, idegenhonos állat- és növényfajok jutnak eszünkbe, mint például a selyemkóró, a parlagfű, vagy az ázsiai márványospoloska. Ezek a fajok rendszerint más kontinensről, emberi közvetítéssel jutottak el hozzánk. Rohamos terjeszkedő képességük sok fejfájást okoz az embereknek, de sajnos még nagyobb veszélyt jelent az őshonos élővilág számára.

A madárvilágban azonban ismerünk olyan inváziót is, amely nem az emberi felelőtlenség következtében zajlik, hanem teljes mértékben természetes folyamat. Ebből következően nem kell megijednünk tőle, sőt, inkább érdemes megcsodálnunk szépségét, hiszen nem okoz problémát az élővilág számára. De lássuk is miről van szó!

Csonttollúak faágon Fotó: Molnár Márton

A legtöbb vonuló madárfaj kiszámíthatóan, minden évben ugyanakkor végzi vonulását a megszokott útvonalakat követve a fészkelő- és a telelőhelyek között. Vannak azonban olyan északi elterjedésű madárfajok, melyek alapvetően nem hajlamosak a hosszú távú vonulásra, azonban egyes, különleges években mégis óriási számban indulnak el a déli tájak irányába. Az emberi szem számára abszolút kiszámíthatatlan ez a viselkedés. Sokszor akár 10 éven keresztül sem tapasztaljuk e madarak nagyszámú vonulását, aztán egyszer csak a semmiből több százas csapatokban jelennek meg. Ennek okát a táplálékkínálatban kell keresnünk. Ezek a madárfajok jellemzően speciális táplálékforrást hasznosítanak. Tipikus példaként álljon itt a keresztcsőrű, amely szinte kizárólag a fenyőfélék magjait fogyasztja. A legtöbb évben a fenyők bőséges toboztermést hoznak az északi tájakon, így a keresztcsőrűek jól érzik ott magukat, akad jócskán élelem. Az olyan különleges években azonban, amikor az időjárási körülmények miatt szinte alig érlelődik toboz a fenyőkön, muszáj nekik délre vándorolni táplálék után kutatva, ilyenkor óriási vonuló csapataiba szinte bárhol belefuthatunk.

Az idei télen is zajlik egy különleges invázió Európában, így hazánkban is. A messzi északról csonttollúak (Bombycilla garrulus) érkeztek hozzánk nagy csapatokban. Ez a faj kétségkívül az egyik leggyönyörűbb énekesmadár kontinensünkön. Igaz, hogy alapszíne barnás, nem túl kirívó, azonban csodás tollbóbitája, fekete „maszkja”, a szárny- és faroktollakon látható fehér, sárga, piros mintázatok különleges megjelenést kölcsönöznek neki. A karevezői végén különleges képződmény van, itt ugyanis a tollszárak megnyúltak, és piros színűek. Emiatt a furcsa szaruképződmény miatt hívjuk csonttollúnak. Mindemellett csilingelő, ciripelő hangja is varázslatos. A tajgán fészkel, hozzánk legközelebb Skandináviában. A téli időszakban táplálékát elsősorban bogyók jelentik. Inváziója azokban az években alakulhat ki, amikor északon nagyon kevés bogyótermés áll rendelkezésre. Ilyenkor délre indulnak, és akár egészen Észak-Afrikáig is eljuthatnak. Magyarországon jellemzően a japánakác, az ostorfa, a fagyöngy, a berkenye, a galagonya, és a különböző kerti gyümölcsök terméseit fogyasztja. Az idei év azért különleges, mert már 10 éve nem volt jelentősebb mozgalma e fajnak hazánkban.

Csonttollúak a Piszkési-legelőn Fotó: Molnár Márton

Ebben a szezonban már októberben elkezdődött a csonttollú invázió Európában. Nyugat-Európában, és a Baltikumban már ekkor is nagy csapatai mozogtak. Ahogy egyre fogyott a táplálék, úgy húzódtak egyre délebbre, s végül november végére Magyarországon is megjelentek. Legnagyobb csapatait a nagyvárosok parkjaiban láthatjuk, ahol sok a bogyóterméssel rendelkező díszfa. Azonban bokrosokban, erdőkben, kertekben is szinte bárhol feltűnhetnek. Igazgatóságunk működési területén is több helyszínen sikerült észlelni kollégáinknak. A mátraszentimrei Piszkési-legelőn például folyamatosan regisztráltuk jelenlétüket a szezon elejétől kezdve. Itt az egykori legelő becserjésedése (mely egyébként természetvédelmi szempontból igen kedvezőtlen folyamat) miatt tudnak kitartani a madarak, ugyanis a galagonyabokrokon bőséges bogyótermés kínálkozik.

Fotó: Molnár Márton

Érdemes nyitott szemmel járnunk egészen áprilisig, ugyanis nagy valószínűséggel tavaszig is itt lehetnek ezek a gyönyörű madarak. Ahol nagy mennyiségben áll rendelkezésre valamilyen táplálék számukra, ott bárkinek szerencséje lehet találkozni velük.

Kapcsolódó

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences  with the rangers

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences with the rangers

2023.04.19. 14:04
RonjaInsgesamt gibt es im Bükki Nationalpark 34 Ranger/Innen, die Aufgaben von Ranger/Innen sind sehr vielfältig. Die ursprüngliche Bedeutung ist die Betreuung eines Schutzgebietes, zu ihren Aufgaben gehören zum Beispiel Instandhaltungsarbeiten, sie kümmern sich um invasive, so wie schützenswerte Tier und Pflanzenarten, sie führen Exkursionen im Nationalpark und arbeiten an Forschenden Tätigkeiten. Häufig haben Ranger:Innen ein Gebiet in welchem sie Spezialisiert sind, so dass sich einige Ranger besonders gut mit Vögeln auskennen und andere mit Insekten oder Pflanzen. Als ersten Ranger durften wir Atila bei seiner Arbeit in Szilvásvárad begleiten, wir haben von ihm viel über die Relevanz von Biodiversität gelernt und warum Monokulturen so gefährlich für einen Wald sein können. Die Artenvielfalt von Pflanzen in einem Gebiet bietet vielen Tieren einen Lebensraum, deshalb ist eine kontrollierte Abholzung der Wälder kombiniert mit einer kontrollierten Aufforstung relevant für die Aufrechterhaltung von Artenvielfalt. So fällt es beispielsweise in Atilas Aufgabenbereich die Holzfällung zu kontrollieren. Wenn an den falschen Stellen oder zu viele Bäume gefällt werden, kann dies die Biodiversität in einem Gebiet gefährden. Deshalb gibt es genaue Pläne, welche Bäume gefällt werden dürfen. Bei der Aufstellung dieser Pläne gilt es die Interessen der Forstindustrie und die des Naturschutzes in Einklang miteinander zu bringen. Auch Totholz ist ein wichtiger Bestandteil des Nährstoffkreislaufs im Wald, da dieses durch Insekten und Pilze abgebaut wird und so wieder Nährstoff für neue Pflanzen darstellt. Deshalb ist es wichtig, dass Totholz nicht direkt aus dem Wald gebracht wird, sondern für einige Jahre im Naturkreislauf zu lassen. Weiterhin haben wir Fußspuren von Wölfen und Hirschen gesehen und durften etwas über die Verhaltensweisen dieser Tiere erfahren. Am 14. Oktober waren wir Wasservögel zählen, die Aufnahme des Bestandes ist wichtig um den Schutz von bedrohten Arten gewährleisten zu können, so kann erfasst werden wie sich die Rastbestände entwickeln. Ist eine Vogelart vor dem Aussterben bedroht, dann kann diese beispielsweise unter Artenschutz gestellt werden, so wird der Fortbestand gewährleistet. Außerdem haben wir die Bedrohung durch invasive Tierarten verstehen gelernt, so kann ein ehemaliges exotisches Haustier, welches achtlos in der Natur ausgesetzt wird dort eine Bedrohung für die heimischen Tiere sein. Außerdem haben wir Bieber Dämme gesehen und verstehen gelernt, welchen Einfluss sie aus auf das Pflanzenwachstum um den Damm herum haben können. In Verpelét haben wir an einer invasiven Pflanzen Kontrolle teilgenommen, hier haben wir Büsche rausgerissen, welche invasiv waren, da diese eine Bedrohung für die Artenvielfalt in Verpelét darstellen. Durch das Herausreißen der invasiven Büsche soll der Platz für die heimische Artenvielfalt erneut hergestellt werden. Die Wiesen bieten vielen Blumen einen Platz zum Blühen doch die Büsche stellen eine Konkurrenz in Bezug auf die zur Verfügung stehenden Mineralien da, weshalb es notwendig ist sie zu entfernen.
Tovább olvasom