Park of the Forgách-palace in Szécsény

2
Park of the Forgách-palace in Szécsény
Park of the Forgách-palace in Szécsény
Natural area of local importance.



History


On the site of the ruins of the medieval castle, using the walls of the castle, the construction of the first castle began around 1670 by Ádám Forgách, which was rebuilt in 1750. Owned by the Count Forgách family in the 19th century. It became the property of Ferenc Pulszky from the middle of the 19th century. It was bought from his heirs in 1903 by Jenő Grosz, then in 1943 it became the property of Baron Béla Liptay.
Currently, the castle is home to the Ferenc Kubinyi Museum, which has several permanent exhibitions. The archeological exhibition “The Message of Millennia” and the “Hunting, Game Management” natural science exhibition can be seen in the castle. The "Körösi Csoma Memorial Exhibition" in the barn house and the "History of the Szécsényi Castle" exhibition can be seen in the eastern bastion.
In the first decades of the 19th century, Count József Forgách established the 15-hectare English garden in the swampy, reedy, desolate area below the castle hill with great care, diligence, effort and expense.In his monograph, Antal Mocsáry writes in detail about the design and plants of the castle park, which not only served the county's house and its audience, but also provided many people with poor day labor, even in the harshest winter, to maintain and care for the park.



Flora


The number of plant species planted and cultivated reached two thousand. Some of them were raised in greenhouses in both winter and summer, others were only put in there for the winter and there were some that were always kept in the open air. The size of the collection at that time is also indicated by the fact that e.g. there were 32 species of geranium. The following plants, which are rare at the time, were grown in the greenhouse: Devil's cotton (Abroma angusta), cornstalk dracaena (Aletris fragrans), bitter ginger (Amomum zerumbet), giant cane (Arundo donax), pineapple (Bromelia ananas), cactuses (Cactus spp.), cassia (Cassia spp.), Jessamines (Cestrum spp.), glorybower (Clerodendrum spp.), Arabian coffee (Coffea arabica), ginger (Costus speciosus), swamp lilies (Crinum spp.), fig trees (Ficus spp.) , hibiscus (Hibiscus spp.), acacia (Mimosa spp.), bananas (Musa spp.), green-tinge spiderlily (Pancratium caribaeum), passion flower (Passiflora spp.), date palm (Phoenix dactylifera), pepper (Piper spp.), sugar cane (Sacharum officinarum), vanilla (Vanilia aromatica).
The following plant rarities were included in the greenhouse in winter: African Lily (Agapanthus umbellatus), aloe (Aloe spp.), Japanese laurel (Aucuba japonica), Japanese camellia (Camelia japonica), true laurel (Laurus nobilis), Southern Magnolia ( Magnolia grandiflora), ice plants (Mesembryanthemum spp.), Woody peony (Paeonia arborea), geranium (Pelargonium spp.), Great rhododendron (Rhododendron maximum), Pontic rhododendron (Rhododendron ponticum), Japanese teats (Sophora spp. ), glorious yucca (Yucca gloriosa).
The following species, among others, were grown outdoors throughout the year: ashleaf maple (Acer negundo), striped maple (Acer pensylvanicum), red maple (Acer rubrum), silver maple (Acer sacharinum), varnish tree (Ailanthus glandulosa), trumpet tree (Bignonia catal) ), ash (Fraxinus spp.),thorny locust (Gleditsia spp.), Canadian iron (Guilandina dioica), goldenrain tree (Koelreuteria paniculata), American tulip tree (Liriodendron tulipifera), balsam fir (Pinus balsamea), red cedars (Cedrus spp.), pine (Pinus strobus), balsam poplar (Populus balsamifera), Ontario poplar (Populus candicans), roses (Rosa spp.).



Design of the park


The landscape park, built in the English style, was able to take advantage of the landscape. Lakes were built under the castle building, fish were planted in them, swans and wild ducks visited the water. The park was lined with walkways. The former castle bastion was used as a garden rest house, an artificial cave was built near it. Inside, the water that led there rushed down on stalactite-shaped rocks, and then a small vein led the water into the lake. The artificial cave was built of stones from the Somoskő basalt. In the more distant parts of the park, the so-called viaduct, rain gate and viewpoint hill appeared.



Rehabilitation of the park


In 2004, the Municipality of the City of Szécsény won almost 2 million 11 thousand euros from the Phare Regional Development Program 2002-2003 with the project "Rehabilitation of the historical city center of Szécsény". As part of this, the state-owned castle and park, which is exclusively owned by the state, were renovated. During the rehabilitation that took place between 2004 and 2006, some of the remaining old trees were preserved and several seedlings were planted. Walkways and benches have been set up, creating a valuable green space and resting place for the urban population.

Nyitva tartás

Mon: Closed
Tue - Sun: 10:00 AM - 6:00 PM

RELATED

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

09/01/2022 9:59 AM
A Bükk történelmi múltjának fontos emlékei a várak, vármaradványok. Nemcsak a jelentős falmaradványokkal rendelkező vagy majdnem ép kővárak, hanem a sáncokkal, árkokkal határolt "földvárak" is. Korábban kevesen tulajdonítottak védelmi jelleget a sáncoknak, töltésgyűrűkkel övezett építményeknek, azokat sok esetben "pogány" áldozóhelyeknek vélték és a hunoknak, avaroknak tulajdonították létrehozásukat. A közelmúltban lezajlott kutatások azonban tisztázták a "földvárak" korát, rendeltetését - ma már az őskori és középkori sáncvárak nagy részét is el tudjuk különíteni egymástól. A Bükk-vidéken, a Kárpát-medence más tájaihoz hasonlóan, az őskorban több népcsoport épített erődített telepeket, várakat. Az őskori erődítések első klasszikus korszaka a korai és középső bronzkor volt. A kora bronzkori hatvani kultúra (Kr. e. 2000 - 1750) és a középső bronzkori füzesabonyi kultúra (ie. 1750 - 1350) lakossága leginkább a hegység peremén, a dombvidéken telepedett le. A rájuk jellemző típus a nagyobb kiterjedésű "nyílt telep" melletti kis vár (0,02-0,08 ha). A többnyire csak árokkal körülvett védett terület a vezető rétegé lehetett: valószínűen egyaránt szolgálta a saját népüktől való elkülönülést, illetve a szomszédos népek, távolabbi kultúrák ellenséges népei elleni védelmet. A bronzkor első feléből származó földvárak a Bükk déli peremén a maklári Baglyas, a novaji Földvár, a tardi Tatár-domb. Az őskori erődített telepek második nagy korszaka a késő bronzkorban kezdődött. A Kyjatice-kultúra (Kr.e. 12. századtól 8-7. századig, a "preszkíták" betöréséig) sánccal, árokkal, meredek hegyoldalakkal határolt telepei nagy kiterjedésűek és igazán impozáns megjelenésűek és főleg a hegység belsejében, nagy relatív magasságú hegytetőkön lelhetők fel. A Bükk kyjatice-i típusú földvárcsoportjának minden egyes tagját érdemes felkeresni, a háromezer éves erődített települések bejárása önmagában is különleges élményt nyújt, sáncaikról pedig szép kilátás tárul szemünk elé. A hegység késő bronzkori erődített telepei a következők: Szilvásvárad és Bélapátfalva határán a Kelemen széke (Töröksánc), Dédestapolcsány határában a Verepce-tető, a Miskolctapolca mellett a Vár-hegy, Bükkszentlászló felett a Nagysánc, Sálytól északra a Latorvár-tető, Cserépfalu határában a Mész-tető, Felsőtárkány fölött a Vár-hegy. Mivel a bükki sáncok építését a Kr. e. 8. század idejére (a Hallstatt B2 periódus végére, a Hallstatt B3periódusra) datálják a régészek, ezért legújabban a preszkíta (mezőcsáti csoport) bevándorlási hullámokhoz kötik az erődítések elkészítését. Csakhogy ennek a vélekedésnek is ellentmond, hogy földvárainkban a keleti eredetű tárgyak is nagy számban jelen vannak, ami itt is a békés kereskedelmet valószínűsíti. Sőt a kiétei lakosság hegyekben történő továbbélése még akkor is jól dokumentálható, amikor a síkvidéket a mezőcsáti kultúra népe birtokolta. A kiéteiek és a preszkíták békés viszonyát mutatják a Szabó János Győző által a Tarna völgyében (Sirok - Akasztómály: nem messze a szajlai kiétei temetőtől) feltárt mezőcsáti típusú sírok, valamint a szilvásváradi Töröksánctól északnyugatra (az Eger felől Szilvásváradra bevezető műút és vasút kereszteződése mellett) Párducz Mihály által szkíta korinak meghatározott (Ha C periódusra datált), de inkább preszkíta temetőrészlet is. A késő bronzkori erődített telepek, várak jellegzetességeinek legjobb összefoglalását Nováki Gyula adta: "Valamennyi nagy relatív magasságú és nagy kiterjedésű hegy tetején fekszik. A sánccal, árokkal vagy hegyperemmel körülhatárolt telepek mérete az előzőkének a sokszorosa. Hosszuk 400 és 2000 méter, területük pedig a "kisebbeknél" 1,33 - 16,9 ha között változik, Szilvásvárad - Töröksánc azonban már 71,6 ha, Dédestapolcsány Verepce-tető pedig 123 ha területet foglal magába. A korai és középső bronzkorral szemben a késő bronzkorban igen nagy kiterjedésű telepeket találunk, mégis mindig osztatlanok. Nem találunk azokon belül elkülönülő részt, amit esetleg a vezetőréteg lakóhelyének tekinthetnénk. A telepek belsejében eddig végzett ásatások az óriási területekhez képest elenyészőek, ezért kellően alátámasztott következtetésekre nincs lehetőség. A többi kutatóval összhangban, mindössze annyit tételezhetünk fel, hogy a magas fekvésű, erődített telepek lakói között lehetett a vezetőréteg is, amely a környék kisebb települései felett is uralkodott. E nagy várak azonban nemcsak az ott élők, hanem az egész környék lakóinak a védelmét is szolgálták szükség esetén, igazi nagy népvárak voltak. Földváraink egymástól alig pár kilométerre, a Bükk hegység peremét szinte körülveszik. Az eddigi megállapítások szerint egy kultúrán belül, azonos időben lakták valamennyit. Ilyen közelségben nyilván szövetségesei voltak egymásnak. Úgy tűnik tehát, hogy a szomszédaikkal békés viszonyt ápoló, egymással szövetségben lévő kiétei csoportok nagy relatív magasságban és nehezen megközelíthető helyeken fekvő sáncvárainak rendeltetésével kapcsolatban nemcsak a hadászati védekezést, de az egyéb stratégiai szempontokat (kereskedelmi utak ellenőrzése, birtokközpont) is kizárhatjuk! Cserépfalutól észak-északkeletre kb. 2 km-re emelkedő Mész-tető a Bükkaljához tartozik, de közel van a Déli-Bükkhöz, a Hór-patak völgymedencéjéhez. Az itt található földvárat a késő bronzkorban (ie. 1100-800) építettek, ahogy már írtuk, a hegyvidék peremén épült várláncolat (bükkaranyosi földvár, kisgyőri Hársas és Majorvár, sályi Latorvár stb.) tagjának tekinthető. A földvár a dombtető északnyugat felé kinyúló platóját foglalja el. Északkeleti, legmagasabban lévő szélét keskeny, meredek oldalú, sziklás gerinc határolja. A délnyugat felé lejtő szélén az erődítés vonala bizonytalan. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől jól kivehető egyenes sánc védte a telepet. A sáncon és körülötte Korek József 1960-ban végzett rövid ásatást, amely során a sánc külső (keleti) aljában keskeny V alakú árok bontakozott ki. Az előkerült kerámia leletek alapján a késő bronzkorba és a kora vaskorba datálták a telep korát. A sánccal védett terület háromszög alakú, nyugati és keleti oldala természetes meredély, déli oldalát markáns sánc határolja. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől mára már erősen lepusztult egyenes sánc védte a telepet. A 230 m hosszú, 10-15 m széles, jelenleg 1-1,5 m magas sánc által lezárt tér közepe erősen bemélyed, amfiteátrumszerű. Az erődítést a régészeti kutatás a Kyjatice kultúrába sorolja az előkerült cseréptöredékek alapján. A késő bronzkori – kora vaskori megtelepedés nyomai a sáncon kívül, a lankás hegyoldalban is megtalálhatók.
Read more