Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont

Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont

2
Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont
Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont

A bemutatóhely Salgótarján városközpontjától nem messze, az Ipolytarnóc felé vezető út mentén található. Magába foglalja az 1975-ben védetté nyilvánított Baglyas Bazalttömb helyi jelentőségű természetvédelmi területet, melyhez további 2,5 hektár parkosított terület kapcsolódik. A látogatóközpont épületében kapott helyet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Tájegység irodája is. A mintegy 100 m2-es belső kiállítótér Baglyas-kő múltjába nyújt betekintést: a történelmi tablók mellett a régészeti feltárások során előkerült őskori és középkori leletek tanúskodnak a hosszú idő óta tartó emberi jelenlétről. A kültéri látnivalók sorát egy régészeti bemutatóhely is gazdagítja, ahol az elpusztult középkori vár védművének egy része tekinthető meg. A szikla körüli rövid tanösvény a védett terület földtani értékeit és az őket létrehozó vulkáni folyamatokat mutatja be. A látogatóközpont területén egy madármentő állomás is működik, amely sérült védett madarak átmeneti otthonául szolgál.

A Baglyas-kő Vár látogatóközpont elsősorban oktatási célokat szolgál, óvodás és iskolás korosztályok számára kínál színes és élményekkel teli környezeti nevelési programokat, lehetőséget nyújtva a szűkebb és tágabb környezet természeti értékeinek felfedezésére. A szervezett csoportok mellett természetesen egyéni látogatásra is van lehetőség, kapuink nyitva állnak minden korosztály előtt. Szakvezetést és természetismereti programokat előzetes bejelentkezés és egyeztetés alapján tudunk biztosítani.

A terület régészeti múltjába egy kültéri bemutatóhely, valamint egy beltéri kiállítás nyújt betekintést. A Baglyas-kő szikla körüli rövid tanösvény a helyi jelentőségű természetvédelmi terület földtani értékeit és az őket létrehozó vulkáni folyamatokat mutatja be.

A látogatóközpont területén egy madármentő állomás is működik, amely sérült védett madarak átmeneti otthonául szolgál. A madarakat gyógyulásuk után visszaengedjük a természetbe, azonban van néhány állandó lakónk is, akik sérülésük miatt már nem képesek az önálló életre.

Megközelítés:

GPS koordináták: É 48° 6.5387' / K 19°47.3818'

Belépőjegyek ára:

A terület ingyenesen látogatható. Csoportok számára előzetes egyeztetés alapján tudunk szakvezetést, illetve környezeti nevelési programot biztosítani. Ennek részletei a lenti programajánlóban olvashatók.

Nyitva tartás:

A kültéri kiállítás megtekintése előzetes telefonos vagy e-mailben történő egyeztetéssel történhet az alábbi elérhetőségeken:

+36 30 349 5715

+36 30 710 7696


További információ, csoportok bejelentkezése:

tel: +36 32 413-255;

e-mail: dobosl@bnpi.hu, harmosk@bnpi.hu


Környezeti nevelési programok, szakvezetés

A jeles zöld napokhoz kapcsolódó környezeti nevelési programjainkon a részvétel ingyenes. Csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján tudunk szakvezetést biztosítani, mely szintén díjmentesen vehető igénybe.

Az iskolás és óvodás korosztály játékos ismeretszerzését további természetismereti modulok is segítik, melyek egy-egy témakör mélyebb feldolgozását célozzák. Az alábbi modulok ára egységesen 600 Ft/fő, előzetes egyeztetés alapján igényelhetők. A jelzett ár a foglalkozás (pedagógiai vezetés) díját tartalmazza.

1. A Baglyas-kő szikla felfedezése – komplex természetismereti modul

Földtan, vulkáni formakincsek, régészet. Mit láthatott Baglyaskő vára? A Baglyas-kő szikla természeti értékei. A terepi foglalkozásrészek mellett a beltéri régészeti kiállítást is megtekintjük. Egész évben igényelhető.

2. „Madarat tolláról…” – komplex természetismereti modul

A madarak jellemzői. A madármenhely sérült lakóinak megismerése: ragadozómadarak, fehér gólya. Gyakorlati madárvédelem és eszközei: odúk, műfészkek, etetők. Egész évben igényelhető.

3. „Mocsárjáró” – a kisvizek élővilágának megismerése – komplex természetismereti modul

Terepi foglalkozás a baglyaskői kis tavaknál. A program tetszőleges külső helyszínen is igénybe vehető. A maximális csoportlétszám 20 fő. Áprilistól októberig igényelhető.

4. „Rétnéző” – a gyepek élővilágának megismerése – komplex természetismereti modul

Terepi foglalkozás a baglyaskői gyepen. A program tetszőleges külső helyszínen is igénybe vehető. A maximális csoportlétszám 20 fő. Májustól augusztusig igényelhető.

5. „Avarturkáló” – az erdei életközösség összetettségének felfedezése az avarlakók megismerésén keresztül – komplex természetismereti modul

Terepi foglalkozás a Baglyas-kő szikla körüli erdőfoltban. A program tetszőleges külső helyszínen is igénybe vehető. A maximális csoportlétszám 20 fő. Áprilistól októberig igényelhető.

6. Dióhéjban a Natura 2000-ről – az ökológiai hálózat fogalmának megismerése játékos formában – komplex természetismereti modul

Az európai életföldrajzi régiók főbb jellemzői. Gazdálkodás és természetvédelem kapcsolata. Beltéri foglalkozás. Egész évben igényelhető.


További információ, csoportok bejelentkezése:

tel: +36 32 413-255;

e-mail: dobosl@bnpi.hu, harmosk@bnpi.hu


Természetvédelmi témájú előadások

Jeles zöld napokhoz kapcsolódó előadásaink rendhagyó nézőpontból mutatják be a minket körülvevő természetet.

Betekintés a természet műhelyébe

Rendhagyó fizika/kémia óra során nyújtunk betekintést a természetben megfigyelhető jelenségek hátterébe, a védett növények és állatok életébe. Ezt a programot főként felső tagozatos és középiskolás diákoknak ajánljuk. Témáink:

  • A víz különleges tulajdonságai – az élet védelmében
  • Színek a természetben – tudomány a szépség mögött
  • A denevérek élete – hanghullámok, radarok és elhárítás
Az erdő mint ökoszisztéma - miért fontos és hogyan működik a természetben az egyensúly?

A természeti rendszerek bonyolultsága, az ökoszisztéma összehangolt működése a mai napig ámulatba ejti a kutatókat és a tudósokat. Milyen elemekből épül föl ez a finoman hangolt rendszer, és miért fontos a biológiai sokféleség? Egyensúly, fenntarthatóság és természetvédelem kapcsolatát boncolgatjuk az erdők példáján keresztül.

Szabó Lőrinc és az Ipoly, avagy gőték az irodalomban

Ebben az előadásunkban az irodalom és a természetvédelem találkozik. A Nógrád megyei kötődésű költő visszaemlékezései, versei és gondolatai kalauzolnak minket az Ipoly-völgyben. Miközben megdöbbentően pontos természetrajzi leírásokat olvasunk a kisvizek élőlényeiről, szembesülhetünk a máig aktuális természetvédelmi problémákkal is…



A Baglyas-kő Vár Látogatóközpont télen



Kapcsolódó

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025/2 - Vorstellung /Laura/

2025.11.04. 12:54
Szia! Ich heiße Laura und bin 19 Jahre alt. Ich komme aus Hamm, einer Stadt im WestenDeutschlands in Nordrhein-Westfalen. Im Jahr 2025 absolvierte ich mein Abitur undbeschloss erstmal etwas anderes zu machen, bevor ich anfangen würde zu studieren. Ichwollte Reisen. Dann stieß ich auf kulturweit, bewarb mich und bekam zusammen mitMarah die Stelle im Bükk National Park vorgeschlagen. Direkt sagte ich zu. Und ja hier binich! Ich habe mich für diesen Naturfreiwilligendienst der UNESCO entschieden, da ich denMenschen vermitteln möchte, wie wichtig eigentlich Naturschutz ist, ich selber etwasNeues über die Natur lernen möchte und über mich hinaus wachsen möchte, in dem ichmeine Komfortzone verlasse. In meiner Freizeit verbrachte ich schon immer viel Zeit in derNatur, sei es für Wanderungen, Radtouren oder einfach im Garten. Daher bot sich einNaturfreiwillligendienst perfekt an.Hier in Ungarn war es erstmal eine große Umstellung: Plötzlich alleine in der ersteneigenen Wohnung wohnen, eine neue Sprache, ein neues Land. Dennoch meistern wir esgut und versuchen uns an der neuen Sprache. Wir lernen viele neue Menschen kennenund auch uns selbst begegnen wir nochmal von einer ganz anderen Seite in einemfremden Land, außerhalb der eigenen Komfortzone und auch in neuen Situationen mitHerausforderungen an denen wir wachsen. Die Arbeit im Bükk National Park ist vielfältig. Dreimal in der Woche arbeiten wir im Szeleta Park, dem Visitor Center in Miskolc undhaben auch schon unsere erste eigene Guided Tour gegeben. Perfekt um das Thema rundum den Naturschutz zu vermitteln. Wir lernen etwas über den Nationalpark, sein Direktoratund den Geopark. Aber auch über Zusammenhänge zwischen Mensch und Natur.Außerdem wandern wir viel, waren bei einem Bird Catching Camp und helfen, wo es nurgeht. Zusätzlich zu unserer Arbeit im Bükk Nationalpark sind wir zweimal in der Woche ineinem Gymnasium und helfen den Schüler* innen Deutsch zu lernen.Ich werde ein Jahr hier in Ungarn verbringen und hoffe, dass diese Zeit mich weiterbringenwird, obwohl sie das bereits schon getan hat. Ich bin stolz, dass ich mich alleine auf diesesAbenteuer gewagt habe und freue mich auf die vielen neuen Erfahrungen, die wir hier inUngarn noch machen werden. Nach meinem ganzjährigen Aufenthalt möchte ichstudieren. Momentan interessiere ich mich für den Bereich Medien und ich werde meineZeit hier in Ungarn dafür nutzen, um mir im Klaren zu werden, was genau ich eigentlichnach meinem FSJ machen möchte. Bis dahin, bin ich aber erstmal weiterhin gespannt aufdie Zeit hier in Ungarn.In dem nachfolgenden Blog werden wir von unseren eigenen Erfahrungen und Eindrückenberichten und wir hoffen, dass wir euch diese etwas näher bringen können.Viel Spaß beim Lesen!
Tovább olvasom