A Borsodi-Mezőség hazánk egyik legnagyobb egybefüggő, védett gyepterülete. Ám amikor gyepre gondolunk, akkor nem egy golfpálya kinézetű síkságot kell elképzelnünk, hanem egy olyan pusztaságot, amelyet mocsarak, szikesek, facsoportok és egyéb élőhelyek tesznek sokszínűvé. És mint oly sok mindennek, az ezen a területen lévő változatos életnek is az alapja a víz megléte, vagy éppen hiánya.
Vadludak és vadrécék Tiszabábolna határában, a Nagy-Szék-lápán
A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetet (BMTK) 1989-ben nyilvánították védett területté, és a bővítés után jelenleg mintegy 18 és fél ezer hektár kiterjedésű. 3 része van: a legnagyobb, úgynevezett „pusztai tömb”, ami a tényleges Borsodi-Mezőség kistáj nagyobbik része, továbbá a Tisza mentén, Tiszadorogma mellett található ártéri rész, valamint a Tiszakeszi határában lévő morotva és azt övező területek. A „pusztai tömb” területe majdnem teljesen megegyezik a Natura 2000 hálózatba tartozó Borsodi-Mezőség kiemelt jelentőségű természetvédelmi területével, és a szintén Natura 2000-es Borsodi-sík különleges madárvédelmi terület jelentős részét is adja. Ezen kívül a Nemzeti Ökológiai Hálózat része is, valamint 2008 óta Ramsari terület! Ez utóbbi a legrégebbi nemzetközi természetvédelmi egyezmények egyike, és a teljes neve az „Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyéről”. Ebből is látszik, hogy a Borsodi-Mezőség élővilágának megőrzése nem csak számunkra kell, hogy fontos legyen, hanem az nemzetközi szinten is jegyzett és megóvandó!
A Borsodi-Mezőség védett és Natura 2000 területeinek térképe. A piros vonal a BMTK határa, a zöld kitöltés a Borsodi-sík különleges madárvédelmi, a kék a Borsodi-Mezőség kiemelt jelentőségű természetvédelmi, a sárga pedig a Tisza-tó kiemelt jelentőségű természetvédelmi Natura 2000 terület.
A területet kezdetben a Sajó, majd a Tisza és a Bükkből lefutó patakok, végül pedig az ember alakította jelenlegi formájára. Az az ember, aki már a neolitikum ideje (Kr. e. 5300-5500) óta rendszeresen használja, formálja azt. Ezt számos régészeti lelet és lelőhely bizonyítja. Az egykor nagy folyóink által lerakott hordalékkúp-síkság magasabb, löszösebb részeit növénytermesztés céljából feltörte, míg a kanyargós medrek maradványaiként megmaradt mocsarakban, gyepeken a múltban és ma is legeltető állattartás folyik.
A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet (világoszöld körvonalon belül) és a Geleji-víztározó. Világos kékkel jelöltük a vizes, illetve üde területeket igénylő növénytársulások előfordulási helyeit.
A terület élővilága még napjainkban is rendkívül változatos és még számos eleme felfedezésre vár. Jól megférnek itt egymás mellett a szárazabb füves pusztákra jellemző fajok a mocsarak, szikesek és alföldi facsoportok élőlényeivel. A nyílt vizek védett növényei közé tartoznak a tündérfátyol (Nymphoides peltata), a sulyom (Trapa natans) és a rucaüröm (Salvinia natans) nevű harasztfaj, míg a mocsarakban, üde gyepeken él a pannon bennszülött kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a boglárkák közé tartozó buglyos (Ranunculus polyphyllus), sziki (R. lateriflorus) és nádi boglárka (R. lingua), valamint a pompás kosbor (Anacamptis palustris subsp. Elegans), a réti iszalag (Clematis integrifolia) és a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). A fokozottan védett, nyár elején virágzó debreceni torma (Armoracia macrocarpa) a vizes laposok szélében tenyészik, míg a kialakulásukban, fennmaradásukban vízhez kötött szikesek növényei, így a védett réti őszirózsa (Aster sedifolius) és a sziki kocsord (Peucedanum officinale) is megtalálható a tájvédelmi körzetben. Illetve még természetesen számos, figyelemreméltó, gyakori és ritka növényfaj is.
Három nedves, vizes élőhelyhez kötődő fokozottan védett és védett növényünk: a debreceni torma (balra), a pompás kosbor (középen) és a nádi boglárka (jobbra).
A nedvesebb gyepek, mocsarak, vizes területek állatfajai közé tartoznak a különböző szitakötők és más vízirovarok mellett az olyan hüllők és kétéltűek is, mint amilyen az egyetlen őshonos teknősfajunk, a mocsári teknős (Emys orbicularis), a pocsolyák mérgező dalnokai, a vöröshasú unkák (Bombina bombina) és a Duna vízgyűjtőjén endemikus (bennszülött) dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus) is. A hazai halfaunánk legféltettebb tagja, a lápi póc (Umbra krameri) talán már el is tűnt a területről, hisz’ sajnos alulmarad a véletlenül behurcolt, inváziós amurgébbel (Perccottus glenii) szemben, de azért így is akadnak még olyan megóvandó védett fajok, mint amilyen az egykoron pákászeledelnek számító réti csík (Misgurnus fossilis), és a kicsit kiszámíthatóbb vízjárást igénylő vágó csík (Cobitis taenia) vagy a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus).
Fokozottan védett és védett halfajok a Borsodi-Mezőségből: lápi póc (balra fent), halványfoltú küllő (jobbra fent), réti csík (balra lent) és vágó csík (jobbra lent)
A Borsodi-Mezőség madárvilága a leginkább kutatott élőlénycsoport, eddig több, min 260 madárfaj előfordulásáról tudunk a területen. Ezek közül a legismertebbek közé tartoznak az igazi, a laikusokat a keleti végtelen sztyeppekre emlékeztető pannon puszta madarai, mint amilyen a túzok (Otis tarda), a parlagi sas (Aquila heliaca), a kerecsensólyom (Falco cherrug) és a kék vércse (Falco vespertinus), amely legnagyobb hazai költőtelepe 2021-ben a Borsodi-Mezőségen volt. De hasonlóan érdekesek a vizes területekhez köthető madarak is. Ezek közé tartoznak a nádasokban, magas növényzetben költő különböző gémfélék (Ardeidae), récefélék (Anatidae) és guvatfélék (Rallidae), továbbá olyan fajok, mint amilyen a barna rétihéja (Circus aeruginosus), az elragadó szépségű és hangú kékbegy (Luscinia svecica) és a 2023. év madara, a barkóscinege (Panurus biarmicus) is. A mocsarak szélein, nedves gyepeken és szikeseken számos partimadár vonul át, de az olyan fajok, mint amilyen a piroslábú cankó (Tringa totanus), a sárszalonka (Gallinago gallinago) vagy éppen a nagy goda (Limosa limosa), költésbe is kezdhetnek a területen. Az üde, magas füvű gyepek fogyatkozó számban költő ragadozója a hamvas rétihéja (Circus pygargus), de ezeket a részeket kedveli az igen rejtőzködő, ám jelenlétét éjszakába kiáltó haris (Crex crex) is. Ősszel a nagyszámú átvonuló partimadár, réce- és lúdfaj mellett a darvak (Grus grus) vándorlását érdemes külön kiemelni, hiszen a Borsodi-Mezőség területén egyszerre akár 10-15 ezer egyed is éjszakázhat, ami ilyentájt a Magyarországon tartózkodó madarak 8-10 százaléka! A vonuló ludak között legnagyobb számban (akár 5-10 ezer példány) nagy lilikek (Anser albifrons) fordulnak elő, de jelentős mennyiségben figyelhetőek meg a tájvédelmi körzetben is költő nyári ludak (Anser anser), valamint kis egyedszámban, de rendszeresen megpihennek itt olyan globálisan veszélyeztetett fajok is, mint amilyen a kis lilik (Anser erythropus) és a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis). A fehér gólyák (Ciconia ciconia) a nyár második felében, kisebb-nagyobb csoportokban sáskáznak, pockásznak a védett gyepeken. Ekkor sokszor nemcsak a tájvédelmi körzet határában költő közel 100 pár gólya és fiókáik jelennek meg itt, hanem messzebbről is érkeznek madarak a térségbe. Bár a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetnek nem része, de a Borsodi-sík különleges madárvédelmi Natura 2000 területnek az, ezért mindenképp’ megemlítendő a Geleji-tározó, mint a térség legnagyobb, nyílt állóvize. A tározó nem csak egy nagy tó, hanem egy olyan terület, ami egy helyi léptékben hatalmas vízben álló nádassal, valamint a Csincséből kapott víznek köszönhetően, nagyon változatos élővilággal rendelkezik. A fentebb felsorolt állatfajok jelentős része megtalálható itt, különösen értékes az évről-évre kialakuló gémtelepe, a vadludak vonulásában betöltött szerepe, vagy éppen az, hogy az olyan speciális fészkelőhelyet igénylő fajok is megtalálják itt szaporodási feltételeiket, mint amilyen a fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon).
A vízimadarak nagy számban költenek, vonulnak, táplálkoznak és pihennek a területen. A képeken fehér gólya (balra fent), nagy godák (jobbra fent), nyári lúd fiókákkal (balra lent), darucsalád (jobbra lent)
Ha a vízhez, vizes élőhelyekhez kötődő emlősfajokról értekezünk, akkor elsőként az eurázsiai hódot (Castor fiber) kell említenünk, mely az elmúlt két évtizedben kiválóan be-, illetve visszailleszkedett a terület faunájába. Az elmúlt csapadékmentes évben felbecsülhetetlenek voltak azok a hódok által elgátolt patakszakaszok, amik a duzzasztásnak köszönhetően kis „hódtavakká” fejlődtek, ezáltal lehetőséget nyújtottak a halaknak, vízicsigáknak, kagylóknak és társaiknak, hogy esélyük legyen túlélni az aszályos időszakot, mivel – ezeken kívül – környező vizek mindenütt máshol kiszáradtak. A hódok mellett olyan védett fajok is a vizes, nedves területekhez kötődnek, mint a vízicickányok (Neomys spp.), a 2022-es év emlőse törpeegér (Micromys minutus), valamint az itt csúcsragadozó vidra (Lutra lutra). Végezetül meg kell említeni azt a fajt is, amely minden bizonnyal a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet, és vele együtt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyik legnagyobb zoológiai értéke, és ez a magyar szöcskeegér (Sicista trizona). Ez a faj a nedves, magaskórós növényzetet kedveli, és a világon mindössze két helyen fordul elő, melyek egyike a Borsodi-Mezőség. Ráadásul ezen a két helyen két külön alfaj él, vagyis a trizona törzsalak csak itt fordul elő bolygónkon. A terület kiszáradásával ez az élővilág szinte teljesen eltűnhet.
A Borsodi-Mezőség egyik legnagyobb természeti értéke a fokozottan védett magyar szöcskeegér
A fentebb felsorolt fajok jelentős része Natura 2000-es jelölő faj is, vagyis nemcsak hazai, hanem európai uniós kötelességünk is állományaik romlásának megakadályozása, megőrzésük elősegítése. A területen 59 jelölő állat- és növényfaj fordul elő, valamint további 12-nek pedig a jelölő státusznál kisebb állományai találhatóak itt. Natura 2000 jelölő élőhelyből 3 van a Borsodi-Mezőségen, ezek közül 2 (Pannon szikes sztyeppek és mocsarak, Oligo-mezotróf állóvizek Littorelletea uniflorae és/vagy Isoeto-Nanojuncetea vegetációval) kimondottan nedves élőhely, de a harmadik (Síksági pannon löszsztyeppek) számára is természetesen nagyon fontos a víz megléte.
Jellegzetes mocsári vegetáció
Az embernek a táj arculatára gyakorolt hatásai sokáig abban merültek ki, hogy vadászott, fákat vágott ki, gyepeket tört fel szántóföldi kultúráknak, tanyákat, falvakat létesített, esetleg tüzet okozott. Ám az elmúlt közel 100 évben egy új, az eddigieknél talán jelentősebb beavatkozásba kezdett, azaz megváltoztatta a táj vízháztartását. Ahogy fentebb is írtuk, addig a táj déli részét a Tisza járta, a Bükkből lefutó Kánya- és Hór-patak (amik az Eger-patak vízgyűjtőjéhez tartoznak), a Tardi- és Nád-ér, a Lator- és Kácsi-patak, valamint a Csincse vize pedig általában nem ért el a Tiszáig, hanem a puszta mocsaraiban veszett el. Ekkor rendkívüli halbőség jellemezte a területet, és a Tiszabábolna határában található Fehérlói Csárdától egészen Nagycsécsig el lehetett jutni csónakkal.
Csapadékosabb években még felsejlik, hogy egykor milyen vízbőség lehetett a pusztában
1939-ben megkezdődött a déli területek ármentesítése, ami ténylegesen azt jelentette, hogy megépítették a Tisza gátját. Ezáltal elzárták az áradások elől a Borsodi-Mezőség déli részét és az kiszáradt. Ekkor még az északi és középső területek - a patakoknak, ereknek köszönhetően – vízbősége megmaradt, és így ezek üde, kiváló legelőnek számítottak. Ez az 1960-as évekig így is maradt. Ugyanis ekkor alakították ki a Sulymos- és Tiszavalki-főcsatornát és ezek vízgyűjtő rendszereit, továbbá levágták a patakok kanyarulatait és egyéb, a belvizek elvezetésére alkalmas megoldásokat alkalmaztak. Az 1967 és 1973 között épített Tisza-tó miatt, annak vízszintjét figyelembe véve, hogy elkerüljék a magas szivattyúzási költségeket, illetve a terület másodlagos szikesedését, a Csincse-övcsatorna is kialakításra került. Ennek eredményeképpen gyakorlatilag megváltoztatták az egész terület vízrajzát, a bükki patakok vizeit a Csincse-övcsatorna mesterséges medrébe gyűjtötték össze, hogy azok minél gyorsabban levezetésre kerüljenek, ezáltal akadályozva a mocsarasodást, valamint a belvizeket a főcsatornákba és mellékágaikba irányították, az előzővel megegyező célból. A Borsodi-Mezőség így gyakorlatilag megfosztásra került a felszíni vizeitől, azok az eredeti terület töredékére jutottak csak el, és ezáltal a vízháztartás egyensúlya is veszélybe került. Ám a rétegvíz-áramlást, és így a felszín alatti vízutánpótlást ez nem érintette, és a mélyebben fekvő források táplálni tudták a mocsarakat. 1985-ben viszont megnyitották a Bükkábrányi lignitbányát, amely számára elkerülhetetlen volt a munkagödrök víztelenítése, amely jelentős vízkiemeléssel járt és jár ma is. Ezáltal megszűnt a Borsodi-Mezőség felszíni és felszín alatti vízutánpótlása is! Vagyis nem teljesen, mivel a bányából kiszivattyúzott vizet majdnem teljes egészében a Csincsébe (Csincse-övcsatornába) juttatják, amely mód ugyan eltér a természetestől, de még ez épp’ elég arra, hogy fenntartható maradjon a térség vízháztartása. Így ez a bányavíz elengedhetetlenné vált, hogy mind a védett terület ökológiai vízigényét és azon megtalálható élőhelyek fenntartását, mind pedig a mezőgazdasági termeléshez (terület vízpótlása, öntözés, haltermelés) szükséges vizet biztosítsa. Az elmúlt évtizedben átlagosan valamivel több, mint 10 millió köbméter vizet szivattyúztak ki évente, 2022-ben ennek csak a fele, 5,3 millió köbméter került kitermelésre. Ennek körülbelül a negyede visszaszivárgott a talajba, nagyrészt a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén, ezáltal természetvédelmi és gazdasági szempontból is kedvező talajvízdúsítást okozott. További majdnem 900 ezer köbméter a Geleji-tározóba és a Kapucsiréti-halastó-rendszerbe, majd leengedés után, a többi kitermelt vízhez hasonlóan, a Csincse-övcsatornába, majd onnan a Tisza-tóba került.
Egyre ritkább az ilyen látvány a Csincse-övcsatorna műtárgyainál
Röviden úgy lehetne összefoglalni a vízháztartásra gyakorolt emberi hatást, hogy először gáttal elzárták a Tisza vizét a Borsodi-Mezőségtől, majd a csatornákkal a bükki vizeket is elvezették onnan, végül pedig a bányászattal a rétegvíz-áramlást is módosították. Így gyakorlatilag – az ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozásához kevés csapadék mellett – csak a bányavíz maradt egyedüli vízutánpótlásnak. Ám, ha a bányát is bezárják, és elmarad a bányavíz Borsodi-Mezőségre jutása, akkor az végzetes következményekkel fog járni!
A kiszáradt puszta
A víz elmaradásával kiszáradnak, ezáltal elpusztulnak a hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő védett élőhelyek, eltűnik ezek élővilága, ebből kifolyólag megszűnik Ramsari területként funkcionálni is, az ökológiai mellett a gazdálkodói vízigény kielégítése is lehetetlenné válik, és nem mellesleg az uniós projektek fenntartási kötelezettsége sem valósul meg. Egyértelmű, hogy a víz (legyen az akár a bányából kitermelt is) hiánya nem „csak” természetvédelmi probléma, mivel a Csincse szállította bányavízre két halgazdaság épült a területen és a mezőgazdasági öntözéshez igényelt víz mennyisége ugyancsak évről évre növekszik. Ez utóbbi fontosságának növekedését jól mutatja, hogy az idei aszályos év hatalmas veszteségeket okozott a környező agrárterületek jelentősen részén, de a szarvasmarhák, juhok, lovak ellátásához szükséges „fű” mennyisége is csak ötöde, bizonyos helyeken tizede volt az elmúlt esztendőkéhez képest.
2022 nyarán a Gyékényes-mocsár is kiszáradt. Jelenleg is száraz a medre.
Az elmúlt évszázadban megváltoztatott vízháztartás és az ebből adódó problémák mérséklésére eddig két vizes élőhely rehabilitációs projekt valósult meg, míg egy harmadik pedig jelenleg is zajlik. 2003-2006 között futott az "Integrált vízgazdálkodási rendszer az árvízvédelmi, a természetvédelmi és a vidéki foglalkoztatási problémák egyidejű kezelésére" LIFE03ENV/H/00029 elnevezésű Life-program, majd 2011 és 2014 között a "Vizes élőhelyek rekonstrukciója a BNPI működési területén: A Dél-borsodi tájegység tájrehabilitációja II. ütem” KEOP-3.1.2/2F/09-2010-0027 projekt valósult meg. Ezek során az alapkoncepció az volt, hogy egy olyan rendszer legyen kiépítve, ami segítségével megvalósulhat a belvizek visszatartása, valamint vízelvezetés segítségével a Csincse-övcsatornából származó víz felhasználásával megvalósulhasson a mostanra kiszáradt vizes élőhelyek rehabilitációja. Ennek keretében természetvédelmi célú vízellátó rendszer épült ki többek között a Tiszavalki-főcsatorna és az Orosz-ér bevonásával, új műtárgyak létesítésével, meglévő műtárgyak felújításával, átépítésével, közlekedési célú beavatkozások elvégzésével. Ezek a beruházási elemek lehetőséget teremtettek a területen lévő egykori medermaradványok, természetes mélyvonulatok bevonásával, a Csincse-övcsatorna vizeinek vízkormányzásának megteremtésével, valamint a belvizek szabályozott visszatartásával a vizes élőhelyek újjáélesztésére és új élőhelyek létrehozására.
A vizes élőhely-rehabilitációs program első (balra) és második (jobbra) fázisa. A térképeken számozott, illetve négyzetekkel jelölték a tervezett beavatkozási pontokat.
A jelenleg is zajló KEHOP-pályázat ideje alatt ezen vízvisszatartó rendszer egy részének a kiegészítése, finomhangolása fog megvalósulni. Így többek között folytatódik, a LIDAR felmérésre alapozott vízborítási modell felhasználásával a természetvédelmi célú vízellátó rendszer kiépítése, illetve a már meglévő elemek felülvizsgálata, a feliszapolódott csatornák kotrása, mederrendezés és a vízelvezető árkok megszüntetése, az Orosz-ér tulajdonviszonyainak tisztázása, továbbá gémeskutak és utak felújítása, tájsebek megszüntetése, valamint az inváziós növényfajok visszaszorítása és őshonosak telepítése.
Fotók a 2000-es évekből. A Csincse-övcsatorna kotrása (balra) és vízszivattyúzás a Nagy-Szék-lápára (jobbra)
A bányabezárással, és ezáltal a bányavíz kitermelésének megszűnésével viszont az eddigi, a terület rehabilitációjára tett törekvések pozitív hatásai valószínűleg sokkal kisebbek, gyakorlatilag elhanyagolható mértékűek lesznek. Ezért a természeti környezet fenntarthatóságának biztosítása érdekében elengedhetetlen a bányabezárás hatásait vizsgáló tanulmányok kiterjesztése a Borsodi-Mezőség vízutánpótlás-megszűnésének hatásaira is, elkerülendő, hogy az üvegházhatású gázok csökkentésére irányuló intézkedések során fajok kipusztulása, a biodiverzitás csökkenése és így természeti-ökológiai katasztrófa történjen a területen. Ezért a hatásvizsgálatok, tanulmányok készítése során célszerű figyelembe venni az energiabiztonság mellett az agrárgazdálkodási igényeket és a természeti értékek megőrzését is. Ehhez elengedhetetlen az ebben részes felek együttműködése.
Példa a sikeres együttműködésről. 2022-ben a Mezőnagymihályon átfolyó Kácsi-patak is kiszáradt. A helyi lakosok kezdeményezésére és segítségével, az önkormányzat közreműködésével a nemzeti park igazgatóság szakemberei kimentették a csapdába szorult halak egy részét, amelyek így a Csincsében élhettek tovább.
Elgondolkodtató, hogy az elmúlt majd’ száz évben az emberek mindig arra törekedtek, hogy a Borsodi-Mezőséget megfosszák vizeitől, kiszárítsák, és mikor ezt végre sikeresen meg tudnák oldani egy bánya bezárásával, akkor rájönnek arra, hogy nem levezetni, hanem megtartani kell rajta a vizet. Most már csak az a kérdés, hogy ez sikerül-e, és marad-e víz a Borsodi-Mezőségen? Reméljük, hogy igen.
Darubehúzás naplementekor
Fotók: BNPI archívum, Balázsi Péter, Rónai Kálmánné, Seres Mihály Nándor, Soós Gábor
