Az S-F Manufaktúra története a Mátra nyugati lábánál, Pásztón kezdődött.
Két fiatal, lelkes, a hagyományokat tisztelő fiatal belevágott és megalapította a saját kézműves vállalkozását. Susán-Fekete Vanda és Susán Ádám mottója kifejezi szemléletüket:
„Minőséget és nem mennyiséget!”
„Lekvárjainkat hagyományos módon üstben készítjük, a leggondosabb eljárással. Nagyszülőktől tanultuk a hagyományos módon, üstben főzött lekvár készítését. A legelső lekvárjaink egyike a csipkelekvár volt. Ennek elkészítése rendkívül hosszú folyamat, a szedés, passzírozás nagyon sok időt vesz igénybe, így ma már az a tapasztalat, hogy elég kevesen vágnak bele.
Mára már más gyümölcsből is készítünk lekvárt, szilvából, szederből, málnából, és ami a legfontosabb-emelik ki- 100 g kész termékben legalább 130 g gyümölcstartalom van, kizárólag abból a fajta gyümölcsből, ami az adott lekvár nevét is adja, nem dúsítjuk fel például almával, hogy nagyobb mennyiséget érjünk el.”
Kínálatukban a hagyományos lekvárokon túl megtalálhatóak a teljesen natúr, hozzáadott cukor mentes lekvárok is, ezek 100%-ban csak gyümölcsből készülnek.
Kiváló minőségű csipkebogyó, eper, szeder, szilva, baracklekvárjaik 2019-ben megkapták a Nemzeti Parki Termék Védjegyet.
A fiatal pár másik nagy szerelme a méhészet. Változatosabbnál változatosabb mézekkel készülnek minden évben. De fontosnak tartják, hogy a legkisebbek is megismerkedjenek a méhek fontosságával, csodálatos világával, ezért az óvodásoknak rendszeresen tartanak méz kóstolót és mesélnek a méhek életéről, hasznosságáról. Különleges mézekkel készülnek ilyenkor, epres, narancsos, kakaós és vaníliás finomsággal is kedveskednek a kicsiknek.
S, hogy miért vágtak bele? „Motivál minket, hogy az embereknek egészséges termékeket tudjunk készíteni, olyat, amit mi is szívesen fogyasztunk.”
Az S-F Manufaktúra csapatát ezen a linken lehet elérni.