A nyár második felétől az első komoly fagyokig tartó őszi időszak ideális az inváziós növények iránt érdeklődők számára. Ilyenkor válnak feltűnővé, virágzanak, érlelnek termést azok a fajok, amelyeket elődeink, sokszor akár még nagyszüleink-szüleink sem ismertek.
Napjainkban már megközelítőleg 18 ezer olyan növényfaj él a Földön, amely eredeti hazáján kívül más kontinensen is megtelepedett. Ezeket, a természetben megjelenő idegenhonos fajokat nevezzük inváziósnak. Inváziósnak, mert valamilyen vélt vagy valós emberi érdek miatt új helyre kerülve, majd a kultúrából kiszabadulva, a természetes növényzetű tájakra behatolva annak képét megváltoztatják, sokszor végérvényesen átformálják.
Az elmúlt egy-két emberöltő alatt felgyorsult az új jövevények térhódítása hazánkban, amire otthonunk környékén nyitott szemmel járva is felfigyelhetünk.
Japán keserűfű Fotó: Bartha Csaba
Egy októberi, a Sajó folyó mentén tett kirándulás során több özönnövénnyel találkozhatunk. Az ártérhez közeledve, a gát mentén máris idegenhonos növények fogadnak. A bambuszra emlékeztető szárú, bokor benyomását keltő lágyszárú, a Kelet-Ázsiából származó japánkeserűfű (Fallopia japonica) mára szinte kiirthatatlanná vált vízfolyásaink, roncsterületeink mentén. Rendkívül gyors növekedésű, egy nyár során 3 méteres hajtást fejleszt és akár 1-2 cm-es szárdarabokból is képes kolonizálni új vidékeket. A mellette sárgálló sokvirágú napraforgó (Helianthus decapetalus) és amerikai őszirózsa (Aster lanceolatus agg.) dísznövényként került Európába és nagyon jól megtalálta a helyét.
Virágcsokor: amerikai őszirózsa és sokvirágú napraforgó Fotó: Bartha Csaba
Nincsenek jelen a rendszeresen kaszált gát koronáján – helyettük az őshonos, védett dunai szegfű (Dianthus collinus) másodvirágzásában gyönyörködhetünk, melyből még a mély fekvésű, őszi kikericses (Colchicum autumnale) réten is jócskán találni. A szomszédos „gazdátlan” részeket azonban az Újvilágból származó kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) sárga szőnyege lepte el. Az inváziós fajoknak kedvez, ha elmarad a rendszeres kaszálás, vagy bolygatás éri a földeket.
A kanadai aranyvessző jól ismert sárga szőnyege Fotó: Bartha Csaba
A folyót kísérő galériaerdőhöz tartva az Észak-Amerikából dísznövényként behozott akácra mindenki ráismer, de az ártereket elözönlő gyalogakácról (Amorpha fruticosa) és zöld juharról (Acer negundo) már kevesen gondolják, hogy szintén az Újvilágból származik. Az ecetfát (Rhus typhina) októberre bordóvá színeződő lombjáról messziről meglátni, díszítőértéke és termőhely iránti igénytelensége is hozzájárult betelepítéséhez.
Ecetfa Fotó: Bartha Csaba
Ha bemerészkedünk a csalános aljú fák közé, meglepve láthatjuk, hogy a zöldben egy impozáns megjelenésű, bíboribolya színű lágyszárú tarkállik. Ő a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) és a Himalája vidékéről emberi segítséggel érkezett hozzánk. A faágak közül a földekre kitekintve még egy amerikai betolakodó megtelepedésének lehetünk tanúi: a vaddohányként is ismert selyemkóró (Asclepias syriaca) az. Széles, élénkzöld leveleivel, nagy illatos virágzatával mutatós növény, nem csoda hát, hogy ő is díszítő értéke révén jutott el Európába. Mélyre lehatoló gyökere, ősz végére felnyíló tokterméséből messzire repülő magjai segítségével pillanatok alatt leuralja a vidéket. Nagyon nehéz megszabadulni tőle, az csak vegyszer segítségével évekig tartó erőfeszítéssel lehetséges.
És, hogy e szépségek elleni védekezésre miért van szükség? Természetvédőként elsődleges feladatunk páratlan kincsünk, a Kárpát-medence őshonos természeti értékeinek, vadon élő lényeinek megóvása, gazdálkodóként pedig legelőink, rétjeink fenntartható hasznosíthatóságának biztosítása. Ezen célok elérését az inváziós fajok veszélyeztetik.
Az özönnövények elleni sziszifuszi harcot egy-egy parcellán évekig kell folytatni, és az általuk jelentette probléma nagysága és összetettsége miatt a Sajó-völgyben is egyértelműen látszik, a jövőben a gazdálkodók, földtulajdonosok jóval aktívabb közreműködésére lesz szükség. Ez a közös összefogás mindannyiunk érdekét szolgálja.
