Mit rejt a költőláda? 2023.06.08. 08:39

Az aktív természetvédelem egyik legrégebben alkalmazott módja a mesterséges madárodúk kihelyezése. A jelenlegi tájhasználat és erdőgazdálkodás mellett sajnos általános probléma az idős, és odvasodó fák hiánya Magyarországon.

Azaz odúlakó madárfajaink általános odúhiánnyal küzdenek, ezért van szükség mesterségesen segíteni fészkelésüket. Több madárfaj esetében sikerült már jelentős állománynövekedést elérni pusztán a mesterséges odúk kihelyezésével. Ezen fajok közé tartozik az uráli bagoly is.

Uráli bagoly

Az uráli bagoly középhegységi erdeink ritka, fokozottan védett faja. Mint a legtöbb ragadozó életmódot folytató madárfajnak, az uráli bagolynak is alapvetően két dologra van szüksége a sikeres költéshez. Ez a két dolog a táplálék és a megfelelő fészkelőhely. Táplálékát főleg az erdei rágcsálók teszik ki, ez a táplálékforrás általában rendelkezésre áll erdeinkben. Nagyobb problémát jelent azonban a megfelelő fészkelőhely megtalálása. Az uráli bagoly a fákban keletkező, nagyméretű odúkat szereti elfoglalni, ennek azonban erősen híján vannak hazai erdeink. Miért is? Középhegységi erdőterületeink szinte egésze gazdasági hasznosítás alatt áll. Ez azzal jár, hogy a faegyedek kivágásra kerülnek az úgynevezett vágásérettségi korban. Pont akkor, amikor elérhetnék azt a méretet és kort, hogy az uráli baglyoknak megfelelő odúk képződhetnének bennük. Ezen idős, odvasodó fák hiányában igen nehéz megfelelő fészkelőhelyet találniuk. Ezért segítjük őket nagyméretű, mesterséges költőládákkal.

Az uráli bagoly számára kihelyezett költőládák mélyek, nem látszódik, hogy mi van bennük. Az ellenőrizhetőség megoldására egy kis tükör szolgál a tető aljára erősítve, ezen keresztül lehet betekinteni a ládába. Mivel igen nagyméretűek ezek a ládák, ezért jellemzően csak két faj foglalja el ezeket, az uráli bagoly és a macskabagoly.

Kotló macskabagoly a költőládában

Idén tavasszal azonban egy meglepő faj szaporodását is sikerült dokumentálnunk egy ilyen költőládában a Mátrában. Április 4-én, a baglyok kotlási időszakában ellenőriztük először az egyik költőládát, amikor is nagy meglepetés történt. A tükrön keresztül nem tollas állat, hanem valamilyen szőrmés jószág körvonalai rajzolódtak ki. Az állat összegubózva feküdt, a feje nem látszódott. Csupán a szőrzet színezete, a hát mintázata, valamint a méret alapján lehetett következtetni arra, hogy ez bizony egy vadmacska.

Kifejlett vadmacska a költőládában

A baglyokhoz hasonlóan a vadmacskák is előszeretettel használnak idős, odvas fákat szaporodóhely, illetve nappali búvóhely gyanánt. Ekkor azonban még nem lehetett megállapítani, hogy az adott egyed mit csinál a költőládában. Azt sejtettem, hogy csak nappali búvóhelyként használja. Ugyanezt tapasztaltam május 4-én, a következő ellenőrzéskor. Ekkor már megmozdult egy kicsit a vadmacska, de továbbra sem látszódott egyéb. Még mindig arra gondoltam, hogy csak egy rendszeresen használt nappali búvóhelyről van szó.

Május 29-én azonban újra ellenőrzést tartottam, ekkor a kifejlett példány már nem volt bent a ládában, viszont vadmacska kölykök látszódtak. A ládában folyamatosan ficeregtek, néha fel-fel néztek. A kis tükrön keresztül nézve nehéz volt megállapítani az izgő-mozgó kölykökről, hogy pontosan hányan vannak, de három példány biztosan volt. Így bebizonyosodott, hogy szaporodóhelyül használta a vadmacska a költőládát.


Vadmacska kölykök a költőládában

Ez az érdekes adat is felhívja arra a problémára a figyelmet, hogy nagyon kevés az idős fa, és az idős erdő hazánkban. Bár a madaraktól lényegesen nehezebben kutatható fajról van szó, de sejthető, hogy a vadmacskák esetében is problémát jelent a megfelelő szaporodóhelyek hiánya az erdőkben.

Kifejlett vadmacska

Költőláda kihelyezése

Kapcsolódó

Egerbakta - Baktató tanösvény

Egerbakta - Baktató tanösvény

2022.09.02. 09:05
Az egerbaktai tőzegmohás lápmedencék élővilágát, kutatástörténetét, a keletkezésükkel kapcsolatos hipotéziseket, valamint a környező natura 2000 terület természetvédelmi értékeit mutatja be a tanösvény.
A tavak egykor természetes közegükben élővizek voltak, ma már az un. eutróf tavak közé tartoznak. (Eutróf tavak: az oligotróf tavak természetes fejlődése ebbe az irányba tart. A tápanyag-ellátottság bőséges, a szervesanyag-termelés nagy. A fenékre kerülő elhalt szervezetek bomlása, valamint a bemosódó humusz jelentős oxigénmennyiséget fogyaszt, így az oxigénellátottság romlik. Feneküket vastagon borítja a tőzegsár. A bemosódó humusztól vizük rendszerint sötétbarna, oxigénkészletük nyáron teljesen elhasználódhat.) Röviden ez a jelenség akkor keletkezik, ha a természetes vízutánpótlás kevesebb, mint az elfolyás, illetve ha mindkettő minimálisra változik.
A három tavat körbe lehet járni. Az első kettő tó felszínét erősen benőtte a növényzet, viszont a harmadik (Felső-tó) megtekinthető. A lápot borító mohaszőnyeget jobbára a tőzegmoha képezi. Ez a faj elsősorban Észak-Európában a tajga övben és a magashegységekben gyakori, a Kárpát-medencére nem igazán jellemző. A Bükk klímája sem igazán kedvez nekik, mert csapadékszegény, de itt fennmaradásukat a hűvös mikroklíma is segítette. Sajnos már a láp a pusztulás tüneteit mutatja.A hazai Tőzegmohás láptavak megőrzése nagyon fontos számunkra. Egyrészt növény -és állatföldrajzi szempontból megőrizték azokat az elemeket, melyek a hűvösebb klímaidőszakok jellegzetes fajai voltak a Kárpát-medencében. Olyan különleges fajokkal rendelkeznek, melyek mára már Európa hűvösebb vidékeire jellemzőek, és a magashegységekbe húzódtak vissza. Másrészt a lápok lehetőséget biztosítanak múltunk megismerésére, így fontosak az egykori őskörnyezeti változások feltárásában is.
Az "egerbaktai tőzegmohás láptavak"-at 1978-ban nyilvánították védetté. A községtől gyalogosan 20 perc alatt megközelíthető terület szabadon látogatható. A gyalogtúrát kedvelők az almári vasútmegállóból sárga jelzésű turistaúton közelíthetik meg. Egerbakta felől a Tóvölgyön át kb. 25 km-re, a baktai Nagy tótól alig 70 méternyire, a Tóhegy oldalán fekszik a kis tőzegmohás láp, a tengerszint felett 280 m magasan. Mohaszintjében tőzegmohák által uralt fátlan láp. Mészben, tápanyagban szegény, savanyú talajú ill. vizű, kis kiterjedésű vizes élőhely, amelyben tőzegképződés zajlik. Az „egerbaktai tőzegmohás láp”, az ún. „Baktai-tavak” valójában három kör alakú tómederből (és öt kisebb, száraz mélyedésből) áll, amelyeket egy 600 méter átmérőjű, gyűrű-szerű gerincvonulat határol. A tavakat rejtő, vulkanikus kőzetekből, illetve kisebb részben átkovásodott homokból és aleuritból felépülő környezet határozott vulkánmorfológiai jegyekkel rendelkezik: nem elképzelhetetlen, hogy a Tó-hegy és közvetlen környezete egy vulkáni struktúra – vulkáni kúp, kráter; esetleg egy kitörési központhoz kapcsolódó utóvulkáni formaegyüttes – erősen lepusztult maradványa, nem lejtőmozgások hozták létre.
Tovább olvasom