Határokat feszegető túrát tartottak az Ősmaradványoknál 2022.02.01. 12:48

Január végén egy tematikus fatörzsbarlang túra során évmilliós határokat léptek át a Miocén Park látogatói. Képes beszámolónk a bizonyíték rá.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság téli tematikus túráinak egyikén – a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark beléptető kapujánál – 2022. január 29-én határátlépésre került sor.

A túra, melynek előre meghirdetett programja ITT olvasható, az Ősfenyő Belépő fogadóépülettől indult. A különleges bejárásra több helyről érkeztek a kalandozók (Székesfehérvár, Kecskemét, Miskolc és Eger mellett a környékbeli településekről is). Sajnos több előre bejelentkezettnek a pandémia okozta megbetegedés miatt kénytelen-kelletlen, de le kellett mondania a programot.

Az évmilliókat átívelő túra már az elején veszélyes vizekre evezett, habár a cápás csoportképnél még mosolyogtak az óvatlan látogatók. Talán másként viselkedtek volna, ha előre tájékozódnak és elolvassák cápás hírünket.

A Biológiai tanösvény Keménykő bánya megállójánál az erősen kötött homokkőpadok anyagát egykori folyóvizek rakták le, kényelmetlen lehetett rajta az ülés. Nem csoda, hogy a kép készítésekor többen álltak. (Egyébként az egyéni barangoláshoz segítséget nyújthat a GUIDE@HAND mobil applikáció, melyet érdemes előre letölteni a megfelelő nyomvonalakkal együtt, offline is használható. A Keménykőről többek között ezt mondja.)

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület Európa Diplomás, különleges rendeltetésű vadgazdálkodásáról Juhász Tamás fővadász, természetvédelmi őr adott ad hoc tájékoztatást egy pihenőnél.

Az államhatárra kiérve egy 24,5 kilométer hosszú, Kalondától Sátorosbányáig jelölt határmenti kerékpáros tanösvényt érintett a kalandtúra. (A kerékpáros ösvény nyomvonali leírását a korábban említett mobil applikáció is tartalmazza.) Az országhatár sávja köti össze a szlovák-magyar geopark két oldalát. Termetes tölgyfáit még a boldog békeidőkben ültették, igaz a kihelyezett táblák nem ezt részletezik.

A szlovák oldali, mucsényi fatörzsbarlang egy 17 millió évvel ezelőtt kitört szupervulkán riolittufa leplében alakult ki, ugyanazon vulkáni katasztrófa során, mint amelyik az Ipolytarnóci Ősmaradványokat is konzerválta.

Látogatóink felkészültek voltak, a fatörzsbarlang szájánál is vizslatták a digitális világot, a GUIDE@HAND mobil applikációt nézve nyomogatták mobiljukat.

Az országhatáron, a határköveket kerülgetve hol szlovák, hol magyar oldalon haladtak modern kori ingázóink, nehéz volt követni őket. A geológiai ösvény 2. védőcsarnokához érve Laufer Zsanett pályázati referens adott rövid tájékoztatót a RiWild Interreg projekt Ősmaradványokat érintő, 2023-ban átadásra kerülő fejlesztéseiről.
A tematikus túra a miocén erdő megdermedt ősállatait és a bükkábrányi fákat érintve a fogadóépület interaktív kiállításainál ért véget, látogatóink egy négydimenziós időutazás moziélményével búcsúzhattak a Miocén Parktól.

Azok, akik most nem tudtak részt venni a tematikus túrán, ne búslakodjanak, mert február 26-án újra lesz rá lehetőség! De ennek előtte egy különleges vadászati élménytúrára is be lehet nevezni február 19-én. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkja szeretettel várja a téli hétvégés látogatókat.

Kapcsolódó

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

2022.09.01. 09:59
A Bükk történelmi múltjának fontos emlékei a várak, vármaradványok. Nemcsak a jelentős falmaradványokkal rendelkező vagy majdnem ép kővárak, hanem a sáncokkal, árkokkal határolt "földvárak" is. Korábban kevesen tulajdonítottak védelmi jelleget a sáncoknak, töltésgyűrűkkel övezett építményeknek, azokat sok esetben "pogány" áldozóhelyeknek vélték és a hunoknak, avaroknak tulajdonították létrehozásukat. A közelmúltban lezajlott kutatások azonban tisztázták a "földvárak" korát, rendeltetését - ma már az őskori és középkori sáncvárak nagy részét is el tudjuk különíteni egymástól. A Bükk-vidéken, a Kárpát-medence más tájaihoz hasonlóan, az őskorban több népcsoport épített erődített telepeket, várakat. Az őskori erődítések első klasszikus korszaka a korai és középső bronzkor volt. A kora bronzkori hatvani kultúra (Kr. e. 2000 - 1750) és a középső bronzkori füzesabonyi kultúra (ie. 1750 - 1350) lakossága leginkább a hegység peremén, a dombvidéken telepedett le. A rájuk jellemző típus a nagyobb kiterjedésű "nyílt telep" melletti kis vár (0,02-0,08 ha). A többnyire csak árokkal körülvett védett terület a vezető rétegé lehetett: valószínűen egyaránt szolgálta a saját népüktől való elkülönülést, illetve a szomszédos népek, távolabbi kultúrák ellenséges népei elleni védelmet. A bronzkor első feléből származó földvárak a Bükk déli peremén a maklári Baglyas, a novaji Földvár, a tardi Tatár-domb. Az őskori erődített telepek második nagy korszaka a késő bronzkorban kezdődött. A Kyjatice-kultúra (Kr.e. 12. századtól 8-7. századig, a "preszkíták" betöréséig) sánccal, árokkal, meredek hegyoldalakkal határolt telepei nagy kiterjedésűek és igazán impozáns megjelenésűek és főleg a hegység belsejében, nagy relatív magasságú hegytetőkön lelhetők fel. A Bükk kyjatice-i típusú földvárcsoportjának minden egyes tagját érdemes felkeresni, a háromezer éves erődített települések bejárása önmagában is különleges élményt nyújt, sáncaikról pedig szép kilátás tárul szemünk elé. A hegység késő bronzkori erődített telepei a következők: Szilvásvárad és Bélapátfalva határán a Kelemen széke (Töröksánc), Dédestapolcsány határában a Verepce-tető, a Miskolctapolca mellett a Vár-hegy, Bükkszentlászló felett a Nagysánc, Sálytól északra a Latorvár-tető, Cserépfalu határában a Mész-tető, Felsőtárkány fölött a Vár-hegy. Mivel a bükki sáncok építését a Kr. e. 8. század idejére (a Hallstatt B2 periódus végére, a Hallstatt B3periódusra) datálják a régészek, ezért legújabban a preszkíta (mezőcsáti csoport) bevándorlási hullámokhoz kötik az erődítések elkészítését. Csakhogy ennek a vélekedésnek is ellentmond, hogy földvárainkban a keleti eredetű tárgyak is nagy számban jelen vannak, ami itt is a békés kereskedelmet valószínűsíti. Sőt a kiétei lakosság hegyekben történő továbbélése még akkor is jól dokumentálható, amikor a síkvidéket a mezőcsáti kultúra népe birtokolta. A kiéteiek és a preszkíták békés viszonyát mutatják a Szabó János Győző által a Tarna völgyében (Sirok - Akasztómály: nem messze a szajlai kiétei temetőtől) feltárt mezőcsáti típusú sírok, valamint a szilvásváradi Töröksánctól északnyugatra (az Eger felől Szilvásváradra bevezető műút és vasút kereszteződése mellett) Párducz Mihály által szkíta korinak meghatározott (Ha C periódusra datált), de inkább preszkíta temetőrészlet is. A késő bronzkori erődített telepek, várak jellegzetességeinek legjobb összefoglalását Nováki Gyula adta: "Valamennyi nagy relatív magasságú és nagy kiterjedésű hegy tetején fekszik. A sánccal, árokkal vagy hegyperemmel körülhatárolt telepek mérete az előzőkének a sokszorosa. Hosszuk 400 és 2000 méter, területük pedig a "kisebbeknél" 1,33 - 16,9 ha között változik, Szilvásvárad - Töröksánc azonban már 71,6 ha, Dédestapolcsány Verepce-tető pedig 123 ha területet foglal magába. A korai és középső bronzkorral szemben a késő bronzkorban igen nagy kiterjedésű telepeket találunk, mégis mindig osztatlanok. Nem találunk azokon belül elkülönülő részt, amit esetleg a vezetőréteg lakóhelyének tekinthetnénk. A telepek belsejében eddig végzett ásatások az óriási területekhez képest elenyészőek, ezért kellően alátámasztott következtetésekre nincs lehetőség. A többi kutatóval összhangban, mindössze annyit tételezhetünk fel, hogy a magas fekvésű, erődített telepek lakói között lehetett a vezetőréteg is, amely a környék kisebb települései felett is uralkodott. E nagy várak azonban nemcsak az ott élők, hanem az egész környék lakóinak a védelmét is szolgálták szükség esetén, igazi nagy népvárak voltak. Földváraink egymástól alig pár kilométerre, a Bükk hegység peremét szinte körülveszik. Az eddigi megállapítások szerint egy kultúrán belül, azonos időben lakták valamennyit. Ilyen közelségben nyilván szövetségesei voltak egymásnak. Úgy tűnik tehát, hogy a szomszédaikkal békés viszonyt ápoló, egymással szövetségben lévő kiétei csoportok nagy relatív magasságban és nehezen megközelíthető helyeken fekvő sáncvárainak rendeltetésével kapcsolatban nemcsak a hadászati védekezést, de az egyéb stratégiai szempontokat (kereskedelmi utak ellenőrzése, birtokközpont) is kizárhatjuk! Cserépfalutól észak-északkeletre kb. 2 km-re emelkedő Mész-tető a Bükkaljához tartozik, de közel van a Déli-Bükkhöz, a Hór-patak völgymedencéjéhez. Az itt található földvárat a késő bronzkorban (ie. 1100-800) építettek, ahogy már írtuk, a hegyvidék peremén épült várláncolat (bükkaranyosi földvár, kisgyőri Hársas és Majorvár, sályi Latorvár stb.) tagjának tekinthető. A földvár a dombtető északnyugat felé kinyúló platóját foglalja el. Északkeleti, legmagasabban lévő szélét keskeny, meredek oldalú, sziklás gerinc határolja. A délnyugat felé lejtő szélén az erődítés vonala bizonytalan. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől jól kivehető egyenes sánc védte a telepet. A sáncon és körülötte Korek József 1960-ban végzett rövid ásatást, amely során a sánc külső (keleti) aljában keskeny V alakú árok bontakozott ki. Az előkerült kerámia leletek alapján a késő bronzkorba és a kora vaskorba datálták a telep korát. A sánccal védett terület háromszög alakú, nyugati és keleti oldala természetes meredély, déli oldalát markáns sánc határolja. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől mára már erősen lepusztult egyenes sánc védte a telepet. A 230 m hosszú, 10-15 m széles, jelenleg 1-1,5 m magas sánc által lezárt tér közepe erősen bemélyed, amfiteátrumszerű. Az erődítést a régészeti kutatás a Kyjatice kultúrába sorolja az előkerült cseréptöredékek alapján. A késő bronzkori – kora vaskori megtelepedés nyomai a sáncon kívül, a lankás hegyoldalban is megtalálhatók.
Tovább olvasom