Gólyafészek-alap készítése Salgótarjánban 2024.02.26. 10:12

Sikeresen zárult február 24-én a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban a gólyafészek-alap készítésére meghirdetett program. Szerencsénkre a többnapos esőzést egy napsütötte nap váltotta fel, ami nagyban segítette a munkánkat. A 32 önkéntest a Magyar Madártani Egyesület Nógrád Megyei Helyi Csoportjának tagjai és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kollégái koordinálták, hogy a legtökéletesebb alapokat készítsük el.

Nagyon ügyes, gyorsan barátkozó és roppant lelkes csapat jött össze. A résztvevők között voltak visszatérő segítők, jöttek újonnan érkező gólyabarátok, de véletlenül betérő látogatók is beálltak a különböző munkafolyamatokba. A korosztályt tekintve is több generációt elért a felhívásunk, ami még színesebbé tette a napunkat.

A szép időben a gyerekek pihenésképpen kipróbálták a látogatóközpontban található, felújított játszóteret, illetve a madármentő állomáson élő 2 fehér gólya etetésébe is besegítettek. A regisztrációt és a technikai útmutatást követően 10 órakor kezdtünk neki a munkának. Az előre összegyűjtött iszalag, fűzfavessző és vadszőlő hajtásokat összeállítottuk, majd feltekertük, így 25 fészekalap készült el délutánra. Az elkészült alapokat a gyerekek még kis gallyacskákkal megerősítették, befoltozták a keletkező réseket, hogy a madarak semmi kivetnivalót ne találjanak új otthonukban.

Mivel idén a megszokottnál kicsit korábbi gólya érkezés is volt Nógrád vármegyében, ezért a Nógrádi Tájegységnél a természetvédelmi őrök már készítettek és kiraktak az MVM-ÉMÁSZ szakemberei segítségével 7 db fészekalapot. Így mindösszesen 32 alappal várjuk idén megyénkbe az elfáradt, visszatérő fehér gólyákat. A program végén betettük a kész alapokat esővédő helyre, hogy ott várakozzanak pár napot addig, amíg kikerülnek a megfelelő helyre.

A február 24-én elkészített fészekalapok is egy tartóállványra fognak kerülni, így lesz teljes a gólyafészek-magasító állvány, azaz a gólyakosár, ami elősegíti a gólyák biztonságos fészkelését az elektromos hálózat oszlopain, hiszen azokat kiemelve, a megfelelő távolságra helyezik el a feszültség alatt lévő vezetékektől.

Nagyon köszönjük minden résztvevőnek a segítségét. Következzen nekik a jól megérdemelt pihenés!

Fotók: Csáki Imre Hunor, Csákiné Dobos Laura

Kapcsolódó

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022.08.23. 15:40
Ipolytarnoc; Unser Aufenthalt im Nirgendwo[26.5.2022- 5.6.2022.; 28.6.2022.-7.7.2022]Während unseres Freiwilligendienstes wohnten wir insgesamt einen Monat in Ipolytarnóc, einmal Anfang Juni und einmal Anfang Juli. Das Visitorcenter gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark wird aber vom Direktorat mitverwaltet. Wir wohnten in einem der Gästehäuser am Waldrand und hatten immer mal wieder pelzigen Besuch durch den dort lebenden Kater. Unsere Arbeit war etwas anders als im Direktorat, wir saßen nicht im Büro sondern waren meist draußen unterwegs. Bevor wir nach Ipolytarnóc fuhren gab uns Balázs Excel Tabellen über verschiedene Wanderpfade rund um Ipolytarnóc. Unsere Aufgabe war die Pfade abzulaufen, die Infotafeln mit einem GPS-Gerät zu markieren und alles mit Fotos festzuhalten. Anschließend trugen wir alle Auffälligkeiten in den Tabellen zusammen. Eine weitere unserer Aufgaben war etwas sehr besonderes, Ipolytarnóc ist für seine Fülle und Qualität an Fossilien bekannt und noch ist längst nicht alles freigelegt. Wir durften die Ausgrabungen weiterführen und uns selbst als Archäologen versuchen. Die Arbeit machte viel Spaß aber natürlich war auch die Umgebung traumhaft schön. Unsere Unterkunft befand sich mitten im Wald, was wir durch kleine Ausflüge und Spaziergänge nutzen Während unseres zweiten Aufenthaltes fand die Reevaluation statt, mehr dazu können sie im Blogeintrag „Hoher Besuch in Ungarn“ lesen.
Tovább olvasom