Régóta vártuk már e csinos és kellemes hangú nádiposzátafaj, a fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon) felbukkanását a Bükk régióban, ezen belül is elsősorban a Bükkalja mocsári növényzettel legalább részben borított, nagyobb állóvizeinél.
Az előzetes esélylatolgatások alapján a Sályi-tónál tartottuk legvalószínűbbnek e verébtől kisebb, nem különösebben díszes tollazatú, mocsárlakó énekesmadár első észlelését vidékünkön. Ismerve a röviden csak sitkének nevezett madárka élőhellyel szemben támasztott igényét, csak ki kellett várnunk, hogy tiszteletét tegye ennél, az utóbbi évtizedekben az intenzív haltermelés szolgálatában álló tavunknál.
E Sály község alatt található 23 hektáros víztest esetében – legalábbis az utóbbi néhány évben – minden ökológiai feltételel adott volt a sitke megtelepedéséhez. Ezek közül a legfontosabbak: a tó északi végében nagy kiterjedésű, több éve semmilyen „kezelésben” nem részesített, a téli-tavaszi gyújtogatási idényt is szerencsésen átvészelő nádas található. Itt, ez az előző évekről visszamaradt, úgynevezett avas nádas, pontosabban gyékényes nádas – kisebb víztisztásokkal megszakítva – több hektárt borít. A két domináns,társulásalkotó mocsári növény itt a nád (Phragmites australis) és a bodnározó gyékény (Typha latifolia), melyek leginkább elkülönülő nagyobb foltokban fordulnak elő, de helyenként – lényegesen kisebb borításban – jelen van a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia) is.
A vízszint az év nagy részében gyakorlatilag állandó, köszönhetően az eddig még soha el nem apadó vízfolyásnak, a Sályi-pataknak. A tó medre az év nagy részében teljesen feltöltött, csak a késő őszi lehalászást kísérő lecsapolás után, pontosabban az azt követő néhány hetes feltöltési időszakban vízmentes, ill. sekélyvizű. Egyszóval a feltételek, ha nem is ideálisak (hiszen különböző antropogén hatások időnként érvényesülnek), de még éppen megfelelőek a sitke és más itt fészkelő fajok számára. Utóbbiak közül említést érdemel a több párban költő nyári lúd (Anser anser), szürke gém (Ardea cinerea), kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis), guvat (Rallus aquaticus), barna rétihéja (Circus aeroginosus), barkóscinege (Panurus biarmicus), de rendszeresen költ a fokozottan védett fajok közül a nagy kócsag (Ardea alba), a vörös gém (Ardea purpurea), a bölömbika (Botaurus stellaris) és a törpegém (Ixobrychus minutus) is. Természetesen nem hiányoznak a fészkelők közül a sitke közeli rokonai, a különböző nádiposzáta (Acrocephalus) fajok sem.
A korábbi évek eredménytelen keresési kísérletei után, 2022-ben végre siker koronázta a sitke bükkaljai kimutatására tett erőfeszítéseinket! Ugyanis ez év április 6-án, a Sályi-tónál, első ízben sikerült e sorok írójának észlelnie egy éneklő hímet, majd ugyanazon helyen, április 15-én a hang tulajdonosát is sikerült megfigyelnie. A faj sorrendben harmadik megfigyelése május 1-jén történt (Balázsi Péter, Bodzás János Sándor, Kárpáti Ildikó). A fülemülesitke a telelőhelyéről korán – általában már márciusban – visszaérkezik és költését is korán kezdi, így az említett, ugyanazon helyen történt észlelések, minden bizonnyal fészkelést is jelentenek. Egyébként a faj kiszűrése a hímek éneke alapján nem okoz nehézséget, mivel van egy jellegzetes rész az általuk előadott ”zenei anyagban”, ami a fülemüle (Luscinia megarchynchos) repertoárjában is megtalálható „hí-hí-hí-hí” kezdőstrófára emlékeztet. Ennek a „fülemülés” dalszakasznak köszönhető, hogy a sitke éneke könnyen felismerhető, ill. más nádiposzáta-fajokétól elkülöníthető. Eme pici hasonlóság a fülemüle és a sitke hímek énekében eredményezte, hogy a sitke hivatalos magyar neve a ’fülemüle’ előtaggal bővült.
Gyűrűzés céljából befogott fülemülesitke Fotó: Fitala Csaba
Ezzel szemben a sitke vizuális megfigyelése természetes élőhelyén nem könnyű, ugyanis madarunk eléggé rejtett életmódot folytat. Előszeretettel bujkál alacsonyan, sokszor csak néhány centiméterre a vízfelszín felett. Ezt tavasszal még csak az avas, szél- vagy hótörte növényzet takarásában, később pedig a felnőtt, „új” nádas sűrűjében teszi.
A fülemülesitke hazánkban is élő törzsalakjának (Acrocephalus melanopogon melanopogon) az elterjedési területe Északnyugat-Afrikától a Mediterráneumon keresztül Ukrajnáig, ill. Nyugat-Törökországig húzódik. Ezek között a viszonylag szűk földrajzi határok között areája nem összefüggő, hanem apró foltokra szakadozott. Hazai elterjedése is – a bevezetőben említett élőhelyigényének megfelelően – foltszerű, nagyobb állóvizeink gyékényes nádasaira, természetes mocsarainkra, egyes nádasodó halastavainkra, holtágainkra korlátozódik. E nádiposzátánk élőhely választásával afféle indikátorfajnak is tekinthető, mely megtelepedésével jelzi a nádasok kedvező ökológiai állapotát, természetességét.
A legfrissebb adatok szerint (Magyarország madáratlasza, 2021) a sitke világállománya és – ezen belül – hazai állománya jelenleg nem veszélyeztetett. Ám mivel e faj az év minden szakában vizes élőhelyekhez kötődik, ezért hosszabb távon e területek fokozódó gazdasági hasznosítása – párosulva a klímaváltozás negatív hatásaival – aggodalomra adhat okot.
A fülemülesitke védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed (fejlődési alak). Hazai állománya a legutóbbi felmérés (2017-2018) adatai alapján 2500-3500 párra tehető (forrás: Magyarország madáratlasza, 2021). Az idei észlelések alapján és a Sályi-tó jelenlegi környezeti viszonyainak ismeretében nem kétséges, hogy a sitkét ez évben a helyi fészkelő fauna tagjának tekinthetjük. Egyes vélekedések szerint ez azért következhetett be, mert a tél, majd a tavasz országosan is rendkívül száraz volt, ennek következtében a kiszáradó alföldi fészkelőhelyek arra „kényszerítették” a faj egyedeit, hogy egyéb, korábban általuk nem lakott nádasokban is megjelenjenek. Ezek után kíváncsian várjuk, hogy az elkövetkezendő években miként alakul a fülemülesitke további sorsa eddigi egyetlen ismert bükkaljai költőhelyén.
Szöveg: Fitala Csaba ny. természetvédelmi területfelügyelő
