Föld Napi forgatag a Bábakalács Természetiskolában 2024.04.29. 15:00

Az idei évben sem volt tétlen az április: több, természetvédelemben jelentős, jeles nap összetorlódott erre az időszakra. Ezek voltak a Fenntarthatósági Témahét, a Föld és a Méhek Világnapja.

Ennek apropóján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Környezeti Nevelési Csoportja ezeket összevonva egy nagyszabású akadályversennyel emlékezett meg a jeles eseményekről a felsőtárkányi Bábakalács Természetiskola környékén. Az április 25-i programra előzetesen lehetett jelentkezni, és a 10-14 éves diákokat vártuk rendezvényünkre.

A nap folyamán a látogatóközpont és környékét járták be a 6-8 fős csapatok, akik a megye több pontjáról jöttek el az Igazgatóságunk által meghirdetett tudáspróbára.

A helyszíneken többek között megismerkedhettek az egri madármentő állomás több lakójával; itt kollégánk, Kelemen Tamás, a nappali- és éjszakai ragadozó madaraink összehasonlítását végezte egy játékos feladat formájában. Egy másik megállónál a már UNESCO Globális Geopark címmel rendelkező Bükk-vidék Geopark értékeivel és földtani fejtörőkkel várta a diákokat Gasztonyi Éva geológus.

Továbbhaladva az idei év emlőséről, az európai vadmacskáról tudhattak meg több érdekes információt résztvevőink, akiknek Hák Flóra természetvédelmi referens mesélt a nálunk élő macskafélékről.

A következő állomás a természetes erdő és élővilága volt. Ezen az állomáson a holtfák jelentőségével kapcsolatos játékos feladat várta az iskolásokat Kozma Attila környezeti nevelő vezetésével.

Munkatársunk, Szögedi Zsuzsanna tájvédelmi referens a három vármegyét lefedő működési területünk geológiai és természeti értékeinek a felkutatását végezte a versenyzőkkel.

Egy másik helyszínen a beporzók szerepéről, fontosságáról és az őket veszélyeztető emberi tényezőkről kellett egy elgondolkodtató, megdöbbentő feladatot megoldani, Szűcs Erzsébet környezeti nevelőnk tolmácsolásában.

A felsorolásban utolsó, de semmiképpen sem kevésbé fontos és izgalmas állomás, Bodzás János természetvédelmi őr és madarász kollégánknál volt. A madarainkat tollaikról kellett felismerni és beazonosítani, de a többi helyszínhez hasonlóan itt sem csak a feladatok, hanem nagyon sok plusz információ is várta a csapatokat.


A jelenlévő öt iskola (siroki Országh Kristóf Általános Iskola, Noszvaji Figedy Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, parádi Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 17 csapata, azaz mintegy 130 diák vett részt a kihívásban. A legjobbak tárgyi ajándékokon kívül, egy-egy a Bábakalács Természetiskolába szóló modult is nyertek az osztályaiknak.

Minden kedves kollégámnak köszönjük a segítséget, hogy e jeles napot is tartalommal tudtuk megtölteni, és természetesen a jelentkező iskola pedagógusainak is, akik a diákokat elhozták hozzánk.

Kapcsolódó

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences  with the rangers

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences with the rangers

2023.04.19. 14:04
RonjaInsgesamt gibt es im Bükki Nationalpark 34 Ranger/Innen, die Aufgaben von Ranger/Innen sind sehr vielfältig. Die ursprüngliche Bedeutung ist die Betreuung eines Schutzgebietes, zu ihren Aufgaben gehören zum Beispiel Instandhaltungsarbeiten, sie kümmern sich um invasive, so wie schützenswerte Tier und Pflanzenarten, sie führen Exkursionen im Nationalpark und arbeiten an Forschenden Tätigkeiten. Häufig haben Ranger:Innen ein Gebiet in welchem sie Spezialisiert sind, so dass sich einige Ranger besonders gut mit Vögeln auskennen und andere mit Insekten oder Pflanzen. Als ersten Ranger durften wir Atila bei seiner Arbeit in Szilvásvárad begleiten, wir haben von ihm viel über die Relevanz von Biodiversität gelernt und warum Monokulturen so gefährlich für einen Wald sein können. Die Artenvielfalt von Pflanzen in einem Gebiet bietet vielen Tieren einen Lebensraum, deshalb ist eine kontrollierte Abholzung der Wälder kombiniert mit einer kontrollierten Aufforstung relevant für die Aufrechterhaltung von Artenvielfalt. So fällt es beispielsweise in Atilas Aufgabenbereich die Holzfällung zu kontrollieren. Wenn an den falschen Stellen oder zu viele Bäume gefällt werden, kann dies die Biodiversität in einem Gebiet gefährden. Deshalb gibt es genaue Pläne, welche Bäume gefällt werden dürfen. Bei der Aufstellung dieser Pläne gilt es die Interessen der Forstindustrie und die des Naturschutzes in Einklang miteinander zu bringen. Auch Totholz ist ein wichtiger Bestandteil des Nährstoffkreislaufs im Wald, da dieses durch Insekten und Pilze abgebaut wird und so wieder Nährstoff für neue Pflanzen darstellt. Deshalb ist es wichtig, dass Totholz nicht direkt aus dem Wald gebracht wird, sondern für einige Jahre im Naturkreislauf zu lassen. Weiterhin haben wir Fußspuren von Wölfen und Hirschen gesehen und durften etwas über die Verhaltensweisen dieser Tiere erfahren. Am 14. Oktober waren wir Wasservögel zählen, die Aufnahme des Bestandes ist wichtig um den Schutz von bedrohten Arten gewährleisten zu können, so kann erfasst werden wie sich die Rastbestände entwickeln. Ist eine Vogelart vor dem Aussterben bedroht, dann kann diese beispielsweise unter Artenschutz gestellt werden, so wird der Fortbestand gewährleistet. Außerdem haben wir die Bedrohung durch invasive Tierarten verstehen gelernt, so kann ein ehemaliges exotisches Haustier, welches achtlos in der Natur ausgesetzt wird dort eine Bedrohung für die heimischen Tiere sein. Außerdem haben wir Bieber Dämme gesehen und verstehen gelernt, welchen Einfluss sie aus auf das Pflanzenwachstum um den Damm herum haben können. In Verpelét haben wir an einer invasiven Pflanzen Kontrolle teilgenommen, hier haben wir Büsche rausgerissen, welche invasiv waren, da diese eine Bedrohung für die Artenvielfalt in Verpelét darstellen. Durch das Herausreißen der invasiven Büsche soll der Platz für die heimische Artenvielfalt erneut hergestellt werden. Die Wiesen bieten vielen Blumen einen Platz zum Blühen doch die Büsche stellen eine Konkurrenz in Bezug auf die zur Verfügung stehenden Mineralien da, weshalb es notwendig ist sie zu entfernen.
Tovább olvasom