Február 2.: a Vizes Élőhelyek Világnapja 2023.02.02. 08:59

Minden évben február 2-án ünnepeljük a vizes élőhelyek világnapját annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon írta alá 18 állam az iráni Ramsar városában a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyének védelméről szóló államközi megállapodást.

A köznapi nyelvben ezt a dokumentumot hívjuk Ramsari Egyezménynek. Magyarország 1979-ben csatlakozott a megállapodáshoz, és jelenleg 29 hazai terület szerepel a Ramsari Jegyzékben. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén egy „ramsari terület” található, ez pedig a 2008-ban az egyezmény jegyzékére felkerült Borsodi-Mezőség, amely területe megegyezik a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetével.

Ez a mocsaras, nádasos, szikes puszta, kiegészülve a Geleji-tározó vizes élőhelyeivel, a vízimadarak és egyéb vízhez kötődő élőlények és társulások nagyfokú változatosságának nyújt otthont. Ezek fontosságáról és védelméről az elmúlt évben több cikkben is értekeztünk:

Amikor vizes élőhelyre gondolunk, akkor elsősorban a nagy, a Ramsari Jegyzékben is szereplő tavaink, halastavaink, folyóvölgyeink és mocsaras és szikes területeink jelennek meg lelki szemeink előtt, mint amilyen a Balaton és Kis-Balaton, a Fertő-tó, a Felső-Tisza, az Ipoly-völgy, Gemenc vagy éppen a Hortobágy és a Borsodi-Mezőség. Ám ide tartoznak a szintén ebben a jegyzékben szereplő és vadlúdjairól méltán híres Tatai-tavak, a madárgyűrűző táboráról is ismert Izsáki Kolon-tó és a felszín alatti vizeivel egyedülálló élővilágnak menedéket nyújtó Baradla is. A jegyzékben ugyan nem szereplő, kevésbé „jelentős” vizes élőhelyek, mint amilyenek a csatornák, patakok, kavicsbányatavak, szikkasztók és társaik, de akár csak egy mészkő bányában összegyűlt vízből álló tavacska, vagy éppen egy gőték, békák, vízi rovarok szaporodásához nélkülözhetetlen erdei pocsolya is hihetetlen jelentőséggel tud bírni az adott terület élővilága számára.

A tavalyi, rendkívül aszályos év ismét rámutatott ezen élőhelyek és a víz fontosságára, ezért is nagyon fontos, hogy óvjuk, védjük ezeket és élővilágukat, és ne csak használjuk/kihasználjuk őket!

Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom