Állatok Világnapja: az egri mentőközpont élete 2023.10.04. 06:00

Az Állatok Világnapja tiszteletére az Igazgatóságunk által kialakított, vadon élő védett állatok és madarak tartására szolgáló mentőközpontról készítettünk beszámolót.

Kuvik szabadon engedése (Fotó: Jakab Sándor)

Október 4. – Az Állatok Világnapja: „Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje előtt, aki azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.” (Forrás: www.wwf.hu)

Vörös vércse fióka (Fotó: Jakab Sándor)

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mentőközpontja Egerben található és célja, hogy a munkatársainkhoz kerülő védett állatok (többnyire madarak) a felépülésük után, önálló életre képesen mihamarabb visszakerüljenek a természetbe. Fontosnak tartjuk, hogy ezek az állatok a gyógyulás ideje alatt a legkevesebbet találkozzanak emberekkel, ne szokjanak hozzá a jelenlétünkhöz. A létesítmény nem látogatható, azonban a környezeti nevelés berkein belül alkalmaként kisebb csoportot szervezünk egy-egy állat elengedése köré a helyiek számára, ami életre szóló élményt nyújt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Így történt ez a nyáron fiókaként felnevelt baglyok (kuvikok, macskabagoly, gyöngybagoly), valamint tavasszal egy egerészölyv elengedésekor is.

Az állomás legsűrűbb, és legforgalmasabb időszaka egybeesik a madarak költési szezonjával. Április végétől augusztusig számos megkeresést kapunk bajba jutott, sérült állatokról – legfőképpen madarakról és fiókákról. Ezen a nyáron örömmel tapasztaltuk, hogy a megkeresők a honlapunkon is tájékozódtak a témáról (Madarat találtam! Mit tegyek?), és több alkalommal segítettek Egerbe eljuttatni a mentésre szoruló állatokat. Fontos ugyanis tisztáznunk, hogy Igazgatóságunk feladatai szerteágazók, és természeti értékeket szolgáló munkáink csupán egy szegmense a madármentés, így hatalmas segítség számunkra, ha a bejelentők a szállításban is segítenek.

A mentésre szoruló állatok listáját és sorsát havonta táblázatba rögzítjük. Januártól augusztus végéig ebben az évben 254 egyed került hozzánk. Javarészt madarak, fiókák (köztük számos bagolyféle és énekesmadár), de emlősök is: denevérek, vadmacskák, mókusok, sünök és egy hód. A bekerülések közt az esetek felében talált fiókák szerepelnek, de gyakori az autó általi gázolás, az ablaküvegnek ütközés, a házi macskák támadása, a madarak emberi hulladékba való szorulása és az áramütés is. Ez a lista valamelyest tükrözi, hogy milyen veszélyekkel kell megküzdenie az állatvilágnak a települések környékén.

Fehér gólya fiókák egy viharban levert fészekből (Fotó: Hák Flóra)

Nagy arányban sikerül segítenünk azokon az állatokon, amik időben hozzánk kerülnek, és számos madárfióka cseperedik itt fel. Ha madarat engedünk szabadon, a lábára ornitológiai gyűrűt rakunk, hogy a későbbi esetleges megkerülésekor azonosítani tudjuk. Vannak azonban az állomásnak olyan lakói is, amik tartós sérülésük miatt nem engedhetők szabadon, így bemutatási céllal (iskolák, óvodák, csoportok számára) segítenek minket egy-egy foglalkozás alkalmával (holló, macskabaglyok, egerészölyv). Ők állomásunk állandó vendégei és mindent megteszünk azért, hogy komfortosan teljenek a napjaik. Ezek a madarak a gondozóikat is jól ismerik és természetesen hozzá vannak szokva az emberek, gyerekek közelségéhez.

Réti fülesbagoly fióka (Fotó: Kelemen Tamás)

A továbbiakban is kérünk minden jószándékú megkeresőt, hogy csak ott és akkor tegyenek bejelentést mentésre szoruló állatokról, ha erre valóban szükség van, és vállalni tudják az ezzel járó felelősséget. Egyben minden jószándékú természetbarát kedves segítségét, Kelemen Tamás hivatástudatát, a Természetvédelmi Őrszolgálat kitartását, valamint a környező befogadó helyek áldozatos munkáját (Mályi Természetvédelmi Egyesület Madármentő Állomása, Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány, Jászberényi Sasközpont, Miskolci Vadaspark, Üröm Egyesület, Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont, Mátraaljai Vad és Egzotikus Állatmentő Alapítvány, Fővárosi Állat- és Növénykert) ezúton is tisztelettel köszönjük!

Fekete gólya (Fotó: Seres Mihály Nándor)

Mentett gyurgyalag (Fotó: Soós Gábor)


A galéria fotói: Bodnár Katalin, Császár Zsuzsanna, Hák Flóra, Jakab Sándor, Kelemen Tamás, Kozma Attila, Molnár Márton, Seres Mihály Nándor


KAPCSOLÓDÓ:




Kapcsolódó

2023/1 1. Sziasztok!

2023/1 1. Sziasztok!

2023.04.19. 14:34
Hallo zusammen!Mein Name ist Hanna und ich bin die neue Freiwillige der Organisation kulturweit aus Deutschland. Ich werde bis Ende August dieses Jahres in Eger bleiben.Hier sind ein paar Fakten über mich:Aufgewachsen bin ich in einem kleinen Dorf namens Trautmannshofen in Bayern, das in der Nähe der Stadt Neumarkt in der Oberpfalz liegt. Die nächstgrößere Stadt ist Nürnberg (Vielleicht habt ihr schon mal davon gehört.)Im Februar bin ich 23 Jahre alt geworden. Zusammen mit meinen Eltern wohne ich noch in Trautmannshofen. Mein älterer Bruder Lukas wohnt in Neumarkt.In meiner Freizeit bin ich gerne draußen, gehe wandern oder fahre mit dem Fahrrad. Außerdem lese ich gerne spannende Romane oder Krimis und gehe an den Wochenenden mit Freunden aus.Nachdem ich 2016 meinen Realschulabschluss gemacht habe, habe ich eine Ausbildung zur Industriekauffrau bei der örtlichen Öko-Brauerei "Neumarkter Lammsbrau" gemacht. Seit 2019 war ich bei der Thule GmbH in Neumarkt im technischen Kundendienst tätig.Nun war es Zeit für ein neues Abenteuer! Da ich schon immer mal für eine gewisse Zeit im Ausland arbeiten wollte, nutzte ich die Gelegenheit und bewarb mich für den Naturfreiwilligendienst bei kulturweit. Glücklicherweise wurde ich angenommen und mir wurde angeboten, den Freiwilligendienst im Bükk-Region Geopark in Eger, Ungarn zu absolvieren. Ich habe das Angebot angenommen und bin nun glücklich und neugierig, welche Erfahrungen dieser neue Lebensabschnitt für mich bringen wird!
Tovább olvasom