Pogányvár (SK)

A mintegy 600x800 m terjedelmű bazaltfennsíkon nem találhatók kőbányák, alakzataik a legeredetibb formában őrizték meg a vulkánosság és az azt követő lepusztulás folyamatát. Gyönyörű kilátás nyílik innen a Medvesre, amely a Cseres-hegység legnagyobb tűzhányója volt. Alatta pedig a medvesaljai falvak terülnek el: Óbást, Újbást, Vecseklő, Tajti, Hidegkút, Bakóháza és a magyarországi Cered.

A Pogányvárra mindig is tisztelettel tekintettek az itt lakók és az idelátogatók egyaránt. Páratlanul gazdag vulkáni formakincsével és épségével Közép-Európa egyik legértékesebb védett területe.

A Pogányvár Nemzeti Természeti Rezervátum 223,35 hektáron fekszik. Védelem alatt áll a bazaltfennsík teteje, az Erős-ág hatalmas kőtengereivel és bazaltbarlangjaival, a Karád lávaáron kialakult szűk hegygerincével, a Posa bazaltnyúlványa és a Tilics lepusztult vulkáni kürtője.

A fennsíkra vezető tanösvény 2006-ban épült meg a helyi erdőtársulat, a helyi Csemadok, a Községi Hivatal, a környezetvédő és ifjúsági szervezetek, valamint a helyi lakosok összefogásával. A valamivel több, mint két kilométeres tanösvényt az erdőben építették ki. Óbást községben kezdődik, ahol megtalálható az információs tábla a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetről és a tanösvény útvonaláról. Öt állomása van, s az összes természeti értéket bemutatja, amelyek itt találhatók. Kicsit a heggyel felfelé vezet, ám ez a turistáknak nem jelent gondot, mert a természet kincsei magukkal ragadják a látogatók figyelmét.

Első földtani kutatását Szabó J. végezte el: topográfussal felmérte a területet, majd elkészítette földtani térképét, az átolvadt bazaltfoszlányok alapján azonban tévesen egyetlen bazaltkráternek írta le. A tévedésre csak évekkel később jött rá kőzettani elemzések alapján Szepesházy K., aki nem csak a fennsík lávatakaró-jellegét tárta fel, hanem rávilágított arra is, hogy a szomszédos Karád sötét színű, olivint alig tartalmazó bazaltja eltér az előbbitől, tehát önálló kitörés eredménye. Ezt igazolták Jugovics L. megfigyelései is. A bazalt korát Balogh K. K/Ar kormeghatározás alapján 4,7 millió évesnek mérte.

A Pogányvár egykori kráterének helyét a fennsík DNy-i csücske alatt egy bazalttal kitöltött vulkáni kürtő (neck) jelzi. Ennek körzetében a legvastagabb, mintegy 35 m a bazalttakaró, amely észak felé enyhén vékonyodik. Ezen az oldalon, (mely az önálló, kúpos, borókás Tölgyes-verőre néz) egy különleges alakú magányos szikla emelkedik, melyet a nép Ördög Jánosnak vagy Jánoskának nevezett el. Ez egy karcsú, felül gömbben végződő szikla, amelynek aljában annak idején vasat találtak.

Az Ördög János-sziklától északra feltáruló hatalmas falban megfigyelhetjük, hogy a bazalt pados elválása függőleges, majd a felszín felé legyezőszerűen ágazik szét. Mivel a pados elválás mindig párhuzamos a kihűlés felszínével, a sziklafal padjai elárulják nekünk az eredeti kürtő függőleges alakját is. A bazaltláva felé nyomulását alátámasztják a bazaltban található, függőleges irányban enyhén megnyúlt apró hólyagok is. Ma is jól látható itt a tűzhányó által kiöklendett bombák és porózus lávafoszlányok halmaza, amely egykor a salakkúpot képezte. A tufaszórás után ömlött felszínre a bazaltláva. A kitörések azonban folytatódtak, amit a félig megolvadt hullott bombák bizonyítanak. A láva végül is megszilárdult a vulkáni kürtőben, de ezt megelőzően még befolyt néhány észak felé irányuló mellékvölgybe, amelyeknek útját ma az Erős-ág és a Pósa-hegy (Posa) nyúlványai jelzik. A pleisztocén kori kiemelkedés mértéke 300 m körül volt.

A pogányvári tűzhányó elcsendesedése után a Karád kezdett el működni. A rövid ideig tartó, heves kitörések következményeként a korábbi lávafolyásra újabb, sötétebb bazaltláva terült rá, majd továbbfolyva benyomult egy délnyugati irányú szűk völgybe is. Amikor már a magmakamrából feltörő láva járatai a Pogányvár után a Karád felé is eltömődtek, akkor az ajnácskői oldalon kezdett el működni egy kisebb vulkán, a Tilics (Tilič). Ennek erejéből azonban már nem tellett arra, hogy lávát ömlesszen a felszínre. A láva még a kiömlése előtt megszilárdult a kürtőben.

A Pogányvár lávatakarója körül található a legszebb lejtőtörmelék, a pleisztocén korú, ún. deluviális üledék. A fagy általi aprózódás különösen a bazaltos térszínekre volt nagy hatással. Csaknem minden bazaltkibukkanás, lávaár és lávatakaró körül vékonyabb-vastagabb agyagos-köves lejtőtörmelék halmozódott fel. Azokon a részeken, ahol az agyag- és talajréteget a víz a kövek közül kimosta, látványos kőtengerek, kőfolyások jöttek létre. A legszebbek itt találhatók, de kisebb-nagyobb kiterjedésben ismert a Salgó, a Somoskő, a Ragács és a Szárkő mentén is.

A kőtengerek nem csak sajátos jelleget kölcsönöznek a tájnak, de búvóhelyet is nyújtanak számos értékes állatfajnak. Főleg gyíkok, kígyók, de ragadozó emlősök is előszeretettel tanyáznak a kövek labirintusában. Még ember által bejárható üregeket is találhatunk, melyek sokszor csak annyiban különböznek a mészköves (vagy karsztos) barlangoktól, hogy nem tartalmaznak cseppkövet. 31 felmért barlang található itt, melyek között van Szlovákia második leghosszabb nem karsztos barlangja is, a 182 méteres Oszlopos-barlnag. Nevét a bazaltoszlopok különlegesen látványos előfordulásáról kapta. A kis patkósorrú denevér előfordulása mellett ebben a barlangban észlelték Szlovákai egyetlen, Myotis alcathoe nevű denevérfaját. Jelentős a Pogányvár kőtengerében bazalttömbök egymásra halmozódásával keletkezett 151 méter hosszú Labirintus-barlang is. A Pogányvár számos barlangjában jelentős természeti és kulturális érték rejtőzik. Hideg és nedves falai között olyan apró, igen ritkán előforduló pókfajok és ászkarákok találtak otthonra, melyek a földalatti életmódhoz alkalmazkodtak. A Pogányvár Gömör természetrajzilag egyik legértékesebb területe.

A Pogányvár hosszúkás fennsíkján kúp- és gerinc alakú kőhalmok találhatók. Néhány évtizede még apró lefolyás nélküli tavacskák voltak a teknőszerű fennsíkon, melyek nyomait azonban ma már csak turfa-képződmények hirdetik. A tető talaja vörös okker, amelyért messziről is előszeretettel jártak ide az ácsok és molnárok.

A hegyoldal DK-i oldalán egy forrás bújik meg, magasan, a növények rejtekében. Régen itatóként használták, aztán elhanyagolódott, de pár éve a helyi, Óbásti Úrbér Erdőtársulat szorgalmazta a forrás kitisztítását. Az itt lakók "kifolyó forrás"-nak vagy "tengerszem"-nek is nevezik, és azt tartják róla, hogy olyan meleg a vize, hogy télen sem fagy meg, mikor az alsóbb lefolyása jéggé válik.

Nyáry Jenő báró, a környék lelkes régészeti kutatója 1869-ben a sziklaüregek közül tizet tekintett meg és háromban ásatást is végzett. A vizsgált barlangokban egy főhelyiségből keskeny folyosók mentén különböző mellékhelyiségekbe jutott. Egyes helyiségek több embernek és állatnak is menedéket nyújthattak, egyeseken - mára betemetett - szellőzőnyílások nyomai észlelhetők. A barlangok ásatása alkalmával felszínre került tárgyak mutatják, hogy ott egykoron emberek éltek. A leletek között házi- és vadállatok csontjai, kő- és vasfegyverek, csont házieszközök, bronz ékszerek, korongon készült cserépedények vannak.

A barlangok mellett a fennsíkon is találhatók emberi életre utaló, a régi időkből származó nyomok. A lapos déli végében egy kis tisztás terül el, amelyet a helyiek Kertnek neveznek, határában egy kőkerítés található, amelyet minden bizonnyal emberi kéz alkotott.

A kőkerítés a fennsík szélén vagy annak közelében húzódik, és majdnem az egész fennsíkra kiterjed. Anyagát körülbelül emberfej nagyságú bazaltkövek alkotják, mindennemű ragasztó anyag nyoma nélkül, pusztán egymásra hányva. A kőrakás szélessége átlag 3-4 m, míg magassága 1/2-1 m között váltakozik. A kerítés délen és északon egy-egy helyen megszakad. Itt lehettek a régi feljáratok, a helybéliek e helyeket Vaskapunak nevezi. A kőkerítés eredete felől nincs írásos emlék, és az sem látszik minden kétségen felül, hogy az védelmül szolgált volna. Az is különös, hogy a kerítés nem követi pontosan a hegyfal vonalát, valószínű, hogy építői egy bizonyos alakzatot igyekeztek kiépíteni.

A Pogányvár barlangjairól olykor-olykor különös mondák szövődtek. Az egyik ilyen mese két kanászról szól: Csuhujka és Sülttök, akik "gavallér-betyárgyerekek" voltak, azt hallották, hogy az egyik üregben kincs van, így megpróbáltak a nyomára járni. A kutatásban egy zsákutcához értek, ám hirtelen egy sötét szoba nyílt meg előttük. A helyiség kivilágosodott, ahol kétfős terített asztalt találtak. A váratlan eseményen megilletődtek, de aztán mégis hozzáláttak a lakomához. Amikor jóllaktak, elindultak a kijárat felé, de megláttak egy lefelé vezető lyukat. Meg akarták vizsgálni, ám amikor odaértek a lyukhoz, óriási szél támadt, szinte fellökve a fiatalokat. Az erős szél megtorpantotta a legényeket, így nem is mentek tovább.

A hegytető egyes pontjairól is szövődtek történetek. A kőkerítésen belül egy bükkfa nyugati tövében egy sír alakú, fűvel benőtt gödröcske található, amelyet valamikor biztosan ember ásott. A fa törzsébe egy név két nagy kezdőbetűje van belevésve, de ezek ma már felismerhetetlenek. E helyről a következőt regélik: Egy kondás jött az Alföldről a környékre makkot szedni. Egy este egy kis asszonyka ment hozzá, és leült mellé szótlanul. A kondás egy kis szalonnazsíros pirított kenyeret adott az asszonykának, aki cserébe elvezetette őt erre a helyre. Azt mondta az asszonyka, hogy olyat ad neki, amit még az unokái is megemlegetnek. Hirtelen megnyílt a föld a kondás előtt, aki temérdek pénzt talált az üregben. A kondás háromszor ment le akkor, megtöltötte a csuháját, majd mikor végzett, a föld becsukódott. Máskor is elment oda és kocsin vitte el a sok pénzt. Akkor a helyiek tartottak a csodától, egyikük elmondása szerint (1891) a kondáson kívül más is látott egy kisasszonyt ülni a fa tövében, "akinek akkora melle volt, mint egy félakós hordó", de a hívására sem mert odamenni.

Egy másik kincslelő helyről is vannak emlékek, szintén egy gödörről, a nyugati oldalon, a Vaskapu környékén. Azt tartják, hogy ami ott, a földben van, minden hetedik évben megtisztítja magát. Egyszer, mikor éppen "tisztítkozott, lángolt", egy molnár ásott azon a helyen, két héten keresztül. "Egy vaskoporsót talált, mindenféle kincsek, drága portékák voltak benne, nem tudják, hogy hova sikkasztotta." Ugyancsak a Vaskapu táján beszélnek egy akkora helyről, mint egy jó nagy asztal. Ha oda ütnek, olyan hangot ad, mintha pince lenne alatta. Felkutatására ástak is ott, egy lapos kőre akadtak, ám a szélét nem találták meg.