Újra szárnyal a hámori sólyom 2020.02.11. 08:57

2020. február 2-án egy repülni képtelen ragadozómadarat találtak Miskolc-Alsóhámorban, a Szinva-patak partján.

A Természetvédelmi Őrszolgálat kiérkezésekor még a helyszínen tartózkodott a bejelentő, aki felfedte előttünk a sérült madár rejtekhelyét. Rövidesen a patakmeder egyik titkos szegletében megbúvó vándorsólyomra lettünk figyelmesek, amit kivizsgálás, további megfigyelés céljából azonnal a Mályi Madármentő Állomásra szállítottunk és az ott dolgozó szakemberek felügyeletére bíztunk. Tarkósérülése és a bejelentő által elmondottak alapján feltételezhető, hogy egy fajtársával folytatott légicsatát veszített el, ennek következtében került a talajra.

2020.02.02. Sérülten a Szinva-parton. Nics Zsolt felvétele.

A legalább negyedik életévében járó hím sólyomnak ezúttal szerencséje volt, maradandó sérülést nem szenvedett. Egy rövid pihenő, felerősítő kúra után 2020. február 9-én egészségesen távozhatott Mályiból. Szabadon engedése előtt a hagyományos ornitológia gyűrű mellett színes gyűrűvel is meg lett jelölve. Ez a fajta jelölési mód lehetővé teszi a madár későbbi, természetes körülmények között történő beazonosítását, nyomon követését.

2020.02.09. A szabadon bocsátás előtti pillanatok. Balázsi Péter felvételei.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Hámor természetszerető lakosságának, akik közül már eddig is többen aktívan és önzetlenül járultak hozzá ennek a fokozottan védett fajnak a megőrzéséhez.

Külön köszönet illeti Nics Zsolt alsóhámori lakost, aki megtalálta és bejelentette a sérült madarat. Cselekedetével életet mentett.Továbbá köszönetünket szeretnénk kifejezni Lehoczky Krisztiánnak, a Mályi Madármentő Állomás vezetőjének, valamint a Felsőzsolcai Kisállatrendelő munkatársainak, akik segítsége nélkül nem szárnyalhatna újra a hámori sólyom.

Kapcsolódó