Lezárult a Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Verseny 2021.08.11. 10:42

Nyári döntővel zárult a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Verseny 2020/2021-es megmérettetése.

A verseny résztvevői iskolai tanulmányaikat kiegészítve kaptak átfogó képet a Mátra természeti értékeiről és azok védelméről. Bár a feladatok a Mátra természeti kincseit helyezték előtérbe, egyéb, az ország más tájaira is kiterjedő természeti ismereteket is elsajátíthattak a diákok. A verseny során szerzett ismeretek kiváló alapot jelenthetnek a diákok szemléletformálásához, hogy később a természet szépségére és védelmére érzékeny, tudatos felnőtt válhasson belőlük.

A döntőt megelőzően a diákok két korosztályban, 5-6. osztályos és 7-8. osztályos korcsoportban adhattak számot tudásukról, három évközi forduló során. Az első három fordulót hat témakör kísérte végig, ezek a következők voltak: madárvilág, hüllők és kétéltűek, rovarvilág, növényvilág, élőhelyek, tájak. Fordulónkét minden témakörön belül újabb és újabb élőlénycsoporttal ismerkedhettek a diákok. A döntő anyaga az első három forduló témaköreit dolgozta fel.



A verseny résztvevőit három fős csapatok alkották, a 28 nevezett csapat közül, az 5-6. osztályos korcsoportban az első hat, a 7-8. osztályos korcsoportban pedig az első öt legjobb csapat jutott a mátrai döntőbe, az első három forduló összesített eredményei alapján.

A verseny döntőjének a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrafüredi látogató-, oktatási és kezelőközpontja, a Harkály Ház adott otthont, ahová az ország különböző területeiről nyertek bejutást a csapatok.

Az esemény megnyitását követően a döntőre minden csapat kiselőadással készült, amelynek témája volt egy a lakóterületük közelében fekvő természetvédelmi terület vagy Natura 2000 terület bemutatása társaik és a zsűri számára, amelyet kollégáink alkottak, Szűcs Erzsébet (elnök) oktatási referens, Kovács Dóra a Harkály Ház ökoturisztikai és környezeti nevelési munkatársa és Golen Gerhárd a Mátrai Tájegység egyik természetvédelmi őre.



Az előadásokat rövid fajismereti feladat követte, amely során az első három fordulóban is szereplő állat- és növényfajok közül kellett felismerni 10 db állat- és 5 db növényfajt vetített képek alapján.

A nemzeti parki termékek alkotta szendvicsebédet követően pedig a döntő terepi része következett a Mátra természetvédelmi őreinek vezetésével, amely a Harkákály Ház természetvédelmi kiállításához tematikusan szorosan kapcsolódó Sástói Cincér Tanösvényen került lebonyolításra. Az öt terepi állomásból álló feladatok során játékos, ismeretterjesztő gyakorlatok útján mérhették össze tudásukat egymással a csaptok.

Sor került itt bogarászásra, terepi tájékozódásra, élőhelyismeretre, játékos fajismeretre és terepmadarászatra is.





A Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Verseny döntőjébe bekerült csapatok mindegyike csodás teljesítményt nyújtott és lelkiismereteses felkészülésüknek adtak számot.

A feladatokon elért pontszámok összesítése alapján pedig a következő eredmények születtek:


5-6. korosztály

1. helyezett – Szederlesők csapata (Fehér Nimród Örs, Császár Csanád, Hipszki Botond, Felkészítő: Gyárfásné Kovács Marianna) - Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola

2. helyezett – Havasi cincérek csapata (Bogdán Gergő, Boromisza Kornél, Katona Zsombor Jácint, Felkészítő: dr. Szarvas József) - Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Parád

3. helyezett – Mátrára fel! csapat (Ecsedi Endre, Jován Anna, Kónya Viktória, Felkészítő: Nánási Erzsébet) - Hallássérültek EGYMI és Kollégium, Debrecen

4. helyezett – Színes korallok csapta (Hives Emma, Miklós Panka Árnika, Szabó Szonja, Felkészítő: Katona Mária) - Mocsáry Antal Általános Iskola Karancsaljai Tagintézménye

5. helyezett – Vadvirág csapat (Nagy Levente Gábor, Novodonszki Réka, Bábosi Nóra, Felkészítő: Gódorné Gergely Éva) - Petőfi Sándor Általános Iskola, Hévízgyörk

6. helyezett – Kiselefántok csapata (Erdei Linda, Horváth Teodóra, Orgovány Gréta, Felkészítő: Albert Anita) - Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola


7-8. korosztály

1. helyezett – Szőlősi PSC csapata (Kishalmi Sára, Pálinkó Petra, Kézér Csaba, Felkészítő: Némedi Tamásné) - Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola

2. helyezett – Parádi sasok csapata (Szabó Anna, Inczédy-Kovács Koppány, Kerekes Borbála, Felkészítő: dr. Szarvas József) - Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Parád

3. helyezett – Parádi borzaskák csapata (Tóth Réka, Soltész Bianka, Soltész Anna, Felkészítő: dr. Szarvas József) - Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Parád

4. helyezett – Cserkészek csapata (Petri Álmos, Csarnai Jázmin, Felkészítő: Molnár Zoltán) - Mocsáry Antal Általános Iskola Karancsaljai Tagintézménye

5. helyezett – Szorgos méhek (Hrebenku Ádám, Ruprecht Hajnalka, Horváth Adrián, Felkészítő: Albert Anita) - Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola



A csapatok nem csak új élményekkel és a méltán kiérdemelt okleveleikkel térhettek haza, hanem nyereményük részeként nemzeti parkos ajándéktárgyakat, ismeretterjesztő füzeteket is magukkal vihettek. Az első három-három helyezett csapat pedig belépőjegyeket, zártkörű kirándulást, és szállást programokkal is magukévá tudhattak.

Gratulálunk minden nevezett csapat és felkészítő tanáraik szép teljesítményéhez és külön gratulálunk döntőseinknek! A 2021/22-es tanév során újra megrendezzük a Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Versenyünket, így várunk minden kedves résztvevőt a következő szezon során is. Az időközben középiskolássá vált tanulók sem maradnak megmérettetés nélkül a természetvédelmi ismeretek terén, neki külön versennyel készülünk az ősz folyamán!

Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom
7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

2023.04.19. 14:28
Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen.Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zum Harkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten. Am nächsten Morgen wollten wir eigentlich draußen arbeiten, aber es hat so in Strömen geregnet, dass sich stattdessen auf die Vorbereitungen für die später am Tag stattfindende Feier anlässlich des Jahresendes und der Heirat einer Mitarbeiterin konzentriert wurde. Dabei konnten wir uns viel mit dem Ranger Marton und der Mitarbeiterin Dora unterhalten, die uns nicht nur über ihre Arbeit, sondern auch über ihren Alltag einiges erzählt haben. Außerdem durften wir einige selbstgemachte ungarische Köstlichkeiten wie „Palacsinta“ – eine Art dünner Pfannkuchen – probieren. Als wir am Mittwochmorgen aus dem Fenster geschaut haben, konnten wir mit Vergnügen feststellen, dass nicht nur der Regen aufgehört hatte, sondern auch die Sonne schien. Dadurch konnten wir die anderen an diesem Tag bei der Arbeit rund um das Haus unterstützen, die vor allem Gartenarbeit vorsah. Unser letzter Tag in der Mátra-Region begann mit Arbeit auf den Grünländern mit vier Ranger:innen. Das bedeutet, dass wir in Mátraszentimre die Bäume, die die Ranger gefällt und kleingesägt hatten, auf Stapel schichten sollten. Gefällt wurden die Pinien, weil diese in Ungarn eine invasive Pflanzenart sind. Als invasive Pflanzenart haben sie hier keine natürlichen Feinde und damit einen Vorteil gegenüber einheimischen Pflanzenarten, denen sie dann auch Platz, Licht und Mineralien wegnehmen. Nach getaner Arbeit ging es dann von Gyöngyös mit dem Bus für uns zurück nach Eger.Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen.Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zumHarkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten.
Tovább olvasom