Folytatjuk a szalakóták életét bemutató élő közvetítést! 2020.05.13. 12:22

2020-ban is nyomon követhetjük „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” (LIFE13/NAT/HU/000081) című fajvédelmi programunk keretén belül hazánk egyik legszínpompásabb madarának, a szalakótának (Coracias garrulus) az életét.

A szalakóta csóka nagyságú, kék és gesztenyebarna színben pompázó, a füves pusztai élőhelyeket kedvelő ragadozó életmódot folytató madárfaj. Természetes módon harkályfélék, elsősorban zöld küllő (Picus viridis) és fekete harkály (Dryocopus martius) által vájt faodvakban költ, csakhogy az idős, odvasodó faegyedek egyre ritkábban állnak rendelkezésükre. A fogyatkozó fészkelőhelyek pótlására azonban rendkívül jól beváltak az ún. „D” típusú odúk, melyek kihelyezésének köszönhetően mára már erős, egyre növekvő állománya jött létre a szalakótáknak hazánkban. A faj fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft.

A szalakóta (Fotó: Jakab Sándor)

Szalakótafiókák az odúban (Fotó: Soós Gábor)

A Szalakóta LIFE+ pályázat új távlatokat nyitott a szalakóta odúk „kihasználásában”, és így a faj költés- és táplálkozásbiológiájának mélyrehatóbb megismerése céljából megkezdtük egy bekamerázott odú élő közvetítését. A 2018-ban indult adás sok izgalmas és drámai pillanatot nyújtott a nézők számára, hiszen gondoljunk csak arra, hogy milyen érdekes volt a madarak megjelenése, tojásrakása, megtudtuk, hogy az egyes párok elfoglalják egymás odúit, de még kipakolják egymás tojásait is vagy éppen milyen hasznos információhoz jutottunk a fészket kifosztó nyest megjelenése kapcsán, ami rávilágított a természet rendjét képező veszélyforrások egyikére is.

Nyest kifosztja az odút (Fotó: BNPI)

A 2019-es közvetítés technikai okok miatt sajnos kevéssé lett sikeres, hiszen egy már rendkívül kései fészekaljat rejtő odú elé helyeztük ki a külső kamerát, amit szerencsére elfogadott a szalakóta pár, azonban ismeretlen okok miatt pár nap után a szülők abbahagyták az etetést és a fiókák elpusztultak. Így a tavalyi közvetítés sajnos igencsak kérészéletűnek bizonyult.

Az idei évben a kamera rendszer a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet egyik jól bevált, évek óta szalakótáknak otthont adó odújához lett kihelyezve 2020. május 4-én. Az eseményeket a kezdetektől nyomon követők láthatták, hogy egy seregély pár foglalta el az odút, ahol a tojó 4 tojást rakott. Május 10-én viszont megérkeztek az odú „jogos tulajdonosai”, akik hozzá is láttak az önkéntes házfoglalók kilakoltatásához. Ezek a jelenetsorok rendkívül izgalmas perceket nyújtott és bár meg kell hagyni, hogy a seregélynek nem sok esélye volt, azért derekasan küzdött a maradásáért. A csetepatét követően a külső kamera felvételein látható volt, hogy a seregély még tett néhány gyenge próbálkozást az odú visszafoglalására, de aztán jobbnak látták odébb állni. Este ismét bemerészkedtek az odúba, azonban csupán az üres fészek fogadta őket. A belső kamera felvételein látszott, hogy a kilakoltatást követően a szalakóta elfogyasztotta, illetve kihordta a seregély tojásokat az odúból. Ha esetleg lemaradtak ezekről a jelenetekről, akkor az alábbi videókon nézhetik vissza a szalakóták belépőjét.


Reméljük, hogy még sok érdekes és izgalmas jelenetet láthatunk a szalakóták életéből. Egyelőre még ismét a seregélyeket láthatjuk a felvételeken, de a szalakóták is a közelben vannak. Bízunk benne, hogy sikeres költést követhetünk nyomon, és újabb információkat szerezhetünk a fajról.

A közvetítés a Filmdzsungel Kft. jóvoltából valósul meg egy youtube csatornán keresztül. A közvetítés a cég honlapján is nyomon követhető, ahol a nézők kommentálhatják is az eseményeket. A felvételeket egy, az odú elé kihelyezett külső és egy, az odúba rakott belső kamera is közvetíti, melyek közt nézetet váltani a kép jobb alsó sarkában lévő mappaszerű, oda-vissza nyíllal jelölt ikonnal lehet.

Reményeink szerint a szalakóták költése teljes folyamatában, a tojásrakástól a kirepülésig nyomon követhető lesz, és természetesen rendszeresen tájékoztatjuk majd a nézőket a jelentősebb eseményekről.

A szalakóták megjelenése és a seregélyek kilakoltatása

Kapcsolódó

2025/2 - Vorstellung /Marah/

2025/2 - Vorstellung /Marah/

2025.11.04. 13:00
Szia! Ich heiße Marah und bin bin 18 Jahre alt. Ich komme aus Leverkusen, eine Stadt im Westen von Deutschland. Nach meinem Abitur im Sommer 2025 war für mich klar, dass ich ins Ausland gehen möchte. Ich bin schon immer gerne gereist. Neue Kulturen, Perspektiven und Menschen kennenlernen, sich austauschen, ohne die selbe Sprache zu sprechen, find ich super spannend. Zu erfahren, wie andere Menschen auf der Welt leben. Und ob ihr es glaub oder nicht, Hand-und-Fuß-Sprache hat schon immer irgendwie funktioniert :)Deshalb war mein Plan: Ein Freiwilligendienst bei kulturweit.Als ich dann die Zusage bekommen habe, hieß es für mich: die Reise geht nach Ungarn!Ich entschied mich für einen Freiwilligendienst mit ,,Natur-Schwerpunkt”, weil ich mich schon in der Schule für Naturwissenschaften interessiert habe. Ob es um das Bienen- und Insektenhotel-Bauen ging, ein Müll-Clean-Up oder um das Gestalten eines nachhaltigen Kochbuches, ich war dabei ;)Mir ist es wichtig, dass unsere Welt auch für zukünftige Generationen lebenswert bleibt. Nachhaltiger Tourismus spielt dabei eine große Rolle – Reisen, ohne der Natur zu schaden. Deshalb finde ich es so spannend, wie das Bükk Nationalpark Direktorat und der Szeleta Park Besucherzentrum in Miskolc dies umsetzen: das Naturerlebnis mit Umweltschutz und Bildung verbinden.Mittlerweile sind Laura und ich schon einen Monat in Miskolc und durften schon viele spannende Dinge erleben, wie z.B. bei einem Bird catching camp mitmachen oder einer Studentin bei ihren Forschungsarbeiten in einer der vielen Höhlen im Bükk begleiten und wurden zu wichtigen Veranstaltungen mitgenommen.Ich hoffe, dass wir mit diesem Block viele Einblicke in unser Leben als Freiwillige im Bükk National Park teilen können, eine Blick hinter die Kulissen der Arbeit des Naturschutzes geben können und sind sehr gespannt, was wir hier noch erleben und lernen dürfen!Ps: auf unserem facebook Account posten wir ebenfalls unsere Eindrücke und Erlebnisse, also schaut gerne vorbei ;),,Visit Bükk Region//Kulturweit diakok a Bükk-videk Geoparknal´´
Tovább olvasom
2023/1 2. The first few days

2023/1 2. The first few days

2023.04.19. 14:37
Am 14. Maerz stieg ich ins Flugzeug in Richtung Budapest. Natürlich war ich ziemlich aufgeregt und gespannt. Ich war vorher noch nie in Ungarn. Wie werden die Leute dort sein und wie wird meine neue Heimatstadt aussehen? Was wird mich im Bükk-Region Geopark erwarten? Fragen über Fragen…Glücklicherweise wurde ich von Balázs am Flughafen abgeholt und meine Aufregung legte sich etwas nach dem herzlichen Empfang. Auf dem Weg in die Wohnung machten wir sogar noch einen Zwischenstopp bei Aldi, da am 15. Maerz ein Feiertag in Ungarn ist (Gedenktag der Revolution von 1848) und die Geschaefte geschlossen hatten.Ich nutzte den freien Tag direkt, um etwas die Innenstadt zu erkunden. Dort habe ich den Dobó-István-Platz, das Rathaus, sowie die Basilika gesehen. Erster Eindruck? Hier laessts sich aushalten!Am Samstag hat mich Balázs und sein Vater auf eine Wanderung im nahegelegenen Aggtelek Nationalpark eingeladen. Wir marschierten im Wald 15 km entlang der slowakischen Grenze von Aggtelek in Richtung Gömörszőlős. Kurz vor unserem Ziel wurden wir noch mit einem schönen weitlaeufigen Ausblick belohnt. Dort konnten wir bis zum Mátra-Gebirge sehen! In Gömörszőlős, wo es unter Anderem ein ökologisches Ausbildungszentrum gibt, haben wir dann zusammen noch zu Abend gegessen (Ungarische Gulaschsuppe) und den Abend mit einem Kartenspiel ausklingen lassen (auf ungarisch gar nicht so einfach ;) ) Es war ein sehr schöner Tag, vor allem, da ich von allen Teilnehmern herzlich empfangen und direkt in die Gemeinschaft aufgenommen wurde.Am Sonntag stand dann die Besichtung der Burg von Eger an. Von dort hat man einen guten Ausblick über die Stadt. Im Keller der Burg befindet sich eine Ausstellung zu einer der grössten Waffensammlung in Ungarn und es kann das ehemalige Verlies besichtigt werden. Für Geschichtsinteressierte sehr interessant!
Tovább olvasom