A Bükk-fennsíki hegyi rétek tájképi szépségük mellett sajátos növény- és állatvilágnak adnak otthont. A karsztos töbrös rétek a fennsík egykori hagyományos tájhasználatának emlékeit is őrzik, így megőrzésük kiemelten fontos feladatként jelentkezik. Számos ikonikus, védett és veszélyeztetett fajunk kötődik ezekhez a rétekhez, csak példaként hozva az északi sárkányfüvet, a leánykökörcsint, a tűzliliomot, a bükki szerecsenboglárkát és a szép hegyisáskát, amelyről ez a kis írásunk is szól.
Talán furcsa látvány fogadhatta azokat a látogatókat, akik a Lusta-völgy és a Kecskeláb-rét térségében 2025. április 30-án áthaladtak. Azt láthatták, hogy erőtől duzzadó természetvédők az év ily korai szakaszában gereblyéket ragadva kisebb foltokban a gyepet fellazítják.
Miért is van erre szükség? A hegyi rétjeink – legalábbis ilyen kiterjedésében – nem az eredeti vegetáció részét képezik. A bükki falvakban a hutatelepülések kialakításával megnőtt az igény a legelőkre (elsősorban a települések szomszédságában, lásd Répáshután a Lapos-ágyi legelőt, a Tebe-pusztát, vagy Bükkszentkeresztnél a Lófő-tisztás és Dorongos rétjeit). A jószág téli ellátásához kaszálék gyűjtésére is szükség volt, így a fennsík töbrös részein elsősorban az irtásréteken nagy kiterjedésű kaszálókat alakítottak ki. A rétek minden „szegletét” hasznosították, legendák szólnak arról, hogy még a rézsűk kaszálási jogáért is komoly küzdelmet folytattak a gazdák. A töbrös rétek kialakítása nagyban kedvezett a többszintű, mozaikos gyepekhez kötődő növény- és állatfajok lokális felszaporodásának, terjedésének, amik korábban feltehetőleg a sziklás, be nem fásodó töbrök szegélyében vészelték át az elmúlt évszázadok klimatikus, majd antropogén változásait. Sajnos a természettudományos feltáró munka a rétek „aranykorának” (elsősorban a 20. század első fele) állapotát már nem dokumentálhatta, de a nemzeti park kialakításakor is külön hangsúlyt fektettek a hegyi rétek védelmének fontosságára. Sajnos a települések állatállományának megszűnésével a hegyi rétek fenntartó, hagyományos gazdálkodása is megszűnt. A II. világháborút követően több állományukat (vissza)erdősítették, legtöbbször lucfenyővel. A kaszálások hiányában sok rét záródni kezdett, aminek kezdeti állapotát a siskanádtippan, a különböző aszatfélék és málna jelenti, majd megjelennek a cserjék és a kisebb fák is. A több évben is jelentkező gyep- és avartüzek a növényvilágon túl számos talajlakó állat életfeltételeit is csökkentették.
A számos veszélyeztető hatótényező miatt a hegyi rétek unikális növény- és állatvilága leromlóban van és csak aktív természetvédelmi beavatkozásokkal lehet „leleteket menteni”.
A szép hegyisáska (Arcyptera fusca) talán az egyik leglátványosabb hazai egyenesszárnyú fajunk. Széles elterjedésű, Eurázsiában honos faj, mely Nyugat-Európától Mongóliáig fordul elő, ennek ellenére több európai országban speciális élőhelyigényei miatt erősen megritkult, visszaszorult. Szövényi Gergely (ELTE) és munkatársai vizsgálatai a hazai ismert állományokra fókuszáltak és megállapították, hogy több tájegységünkből is feltehetőleg kipusztult (Budai-hegység, Visegrádi-hegység, Zemplén), így ma csak a Börzsönyből, valamint a Bükk és az Aggteleki-karszt területéről ismert biztosan. Élőhelyigénye igen sajátos: egyrészt szüksége van a sziklás, olykor kopár talajfelszínekre, melyek alapvetően a peterakás szempontjából kedvezőek, ugyanakkor a mozaikos gyepek esetén a többszintű, akár a nyári kánikulákban is menedéket biztosító gyeprészekre is.
Szép hegyisáska (Arcyptera fusca) kifejlett nőstény (Fotó: László Márk)
Szép hegyisáska kifejlett hím (Fotó: Szövényi Gergely)
Ebből következően a gyepek kezelése is speciális beavatkozásokat igényel. A három fennsíki réten, összesen négy helyszínen szorgos csapatunk gereblyézéssel kisebb „szobányi” foltokon távolította el a nemezes – sok esetben bemohásodott – fűavart, különösen ott, ahol a kopár felszínek megtalálhatók voltak a környéken. Reményeink szerint a kikelő „sáskafiak” örömmel veszik birtokukba a „tavaszi nagytakarítással” kialakított élőhelyfoltokat.
Köszönjük Szövényi Gergelynek és László Márknak (ELTE) a faj aktív természetvédelme érdekében kifejtett többéves erőfeszítéseit, a fajjal kapcsolatos kutatások végzését, majd a beavatkozások tervezését és végrehajtását.
Képek: Schmotzer András, László Márk, Szövényi Gergely
