14. Transzbükki Átkelés - képes beszámoló 2024.01.29. 18:27

Szombaton tartottuk hagyományos téli szakvezetett túraprogramunkat, amelyen a résztvevők a természetvédelemben dolgozó kollégák terepi előadásait hallgatva szelték át a Bükköt, megismerkedve a Bükki Nemzeti Park látnivalóival, védendő értékeivel és a természetvédelmi munka aktualitásaival.

Az idei túrán Mályinkából indulva egy sokak számára ismeretlen területet jártunk be a Kis-fennsíkon, hogy a decemberben megnyitott miskolci Szeleta Parkba érkezzünk meg estére. A napsütéses reggelen a fokozottan védett Csondró-völgy alján csordogáló patak nedves körülményeket teremtett számunkra, számtalan kis vízeséssel és kidőlt fák alkotta természetes akadálypályával. Remek hangulatban kapasztodtunk fel az Odvas-kőre, felkerestük a Tardona-patak természetes állapotban megmaradt vízfőjét és a bővizű Mária-forrást, majd a szentléleki turistaháznál frissítettük fel magunkat meleg italokkal és némi harapnivalóval.

Az egykori Szentléleki Pálos Kolostor romjainak megtekintése után a szintén fokozottan védett Garadna-oldalban folytattuk utunkat a Köpüs-kőre, ahonnét újabb csodás panoráma fogadott, ezúttal déli irányba, Miskolctól a Garadna-völgyön túl magasodó Nagy-fennsíkon át Bánkútig. Felkerestük az Udvar-kő grandiózus szakadéktöbrét, majd egy újabb frissítő közben be is sötétedett. Este fél hétkor érkeztünk meg a célba, ahol a Szeleta Park kiállításának megtekintése és vacsora várt ránk.



A negyven fős csapatban néhányan első ízben tartottak velünk, de idén is voltak szép számmal visszatérők, olyan is, aki tizedik alkalommal vett részt a 25 kilométeres szakvezetésen. Egy nyolc éves túratársunk személyében minden idők legfiatalabb részvevőjét köszönthettük, ezúton is gratulálunk neki! Az idei alkalom egyúttal a 10. Erőss Zsolt Emléktúránk is vol, emlékezve a 2013-ban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védnökének szerepét ellátó hegymászóra, aki azévben a Transzbükki Átkelés résztvevője, tiszteletbeli túravezetője volt.

A BNPI Kelet-Bükki Tájegységében első ízben haladt az átkelés útvonala, ezzel új látnivalókat és eddig nem ismert természetvédelmi őr kollégákat vontunk be. Köszönjük a segítséget minden közreműködő kollégánknak, kiemelve Ézsöl Tibor természetvédelmi őr és Barta Zsolt tájegységvezető túravezetését, aki azzal búcsúzott el a résztvevőktől, hogy ennyi érdeklődő szempárt rég nem látott maga körül. A résztvevők pedig újra élményekkel és ismeretekkel gazdagodhattak az egész napos kihívás közben.

Kapcsolódó

2022/1. - 9. Tree studies

2022/1. - 9. Tree studies

2022.08.23. 15:57
Baumstudie[28.07.2022]Gemeinsam mit einer ungarischen Studentin haben wir in der letzten Zeit begonnen Bäume auf einer Weide zu tracken und nach einem ausführlichen Katalog zu beurteilen. Im Nationalpark sprechen wir immer von „Veteran Trees“, also besonders alten Bäumen. Bisher kann keiner Abschätzen wie viele es sind, es sind nur recht grobe Angaben von ca. 1000 Bäumen. Jedem Baum ist ein A4 Zettel gewidmet, auf dem erst Daten wie die Koordinaten, der lateinische Name und Maße wie z.B. die Höhe und der Umfang angegeben werden müssen. Für die Ermittlung der Höhe des Baumes wird eine Entfernung von 20m abgemessen. Von dort aus wird mit einem analogen Höhenmesser der Winkel zum Beginn des Stamms und der Winkel zum höchsten Teil der Baumkrone bestimmt. Die beiden Zahlen ergeben gemeinsam die Höhe. Danach kommen 36 Felder in denen unter anderem Angaben über Astlöcher, Kronen- oder Starkastabbrüche, Krankheits- oder Pilzbefall, Moos- und Flechtenvorkommen und Nester, die sich im Baum befinden. Zusätzlich kommen dann noch einmal 15 weitere Felder, wo z.B. nach anderen Bäumen in der direkten Umgebung gefragt wird. Die Aussagen, die wir über die Bäume treffen werden immer mit der Hilfe von für solche Studien angefertigte Kataloge getroffen. So sind in manchen Fällen verschiedene Bilder dargestellt und wir müssen entscheiden, welches dem untersuchten Baum am nächsten kommt. Zusammengefasst ist es eine sehr detaillierte Studie, weshalb wir am ersten Tag auch nur insgesamt 8 Bäume geschafft haben. Mit der Zeit wird man jedoch deutlich routinierter und muss nicht mehr alles erst im Katalog nachschlagen, wodurch die Arbeit deutlich schneller vorangeht. Insgesamt haben wir dennoch nur 60 von den ca. 1000 Bäumen tracken und beurteilen können.
Tovább olvasom