Földalatti bányamúzeum

5
Földalatti bányamúzeum
Földalatti bányamúzeum
Földalatti bányamúzeum
Földalatti bányamúzeum
Földalatti bányamúzeum

A salgótarjáni földalatti bányamúzeumot az 1937-ben mélyített József-lejtősakna épségben megmaradt vágatrendszerében alakították ki.

A „fekete gyémántok” nyomában a József-lejtősaknában

Különleges helyzetben van a Novohrad-Nógrád Geopark, mivel itt „hivatalosan” is leszállhatunk a Föld mélybe, nem is akárhogyan, hanem egy egykori bányavágaton keresztül. És mindezt gyakorlatilag veszélytelenül tehetjük meg. Túl hideg sincs lent, a fejünket is védhetjük rendszeresített „kobakkal”. Érdemes először a felszíni kiállítási anyagokat megtekinteni, mert így némi bányászati ismerettel felvértezetten juthatunk le a József-lejtősakna (működött 1937-től 1952-ig) labirintusába.

A József-lejtősakna bejárata 1948-ban (Forrás: Prakfalvi Péter)

A Nógrádi-szénmedencében általában 3 db művelésre alkalmas széntelep alakult ki kb. 18-19 millió évvel ezelőtt, de a József-lejtősakna környékén csak az alsó, az ún. III. volt megtalálható. Vastagsága 2,2-2,6 m volt. A „Bányamúzeumtól” (hivatalosan a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelye) kb. 350 m-re, É-ra telepítették a függőleges, 96 m mély József-aknát (2. ábra).

Földtani szelvény a 96 m mély József-aknán keresztül 1896-ból (Forrás: Prakfalvi Péter)

Innen termelték le 1879-1895 között azt a bányamezőt, amibe beletartozott az a terület is, ahol most várakozunk a leszállásra. De a József-lejtősakna kőrnyékén a szenet nem termelték ki (védőpillérként meghagyták), mert a felszínen ott volt az ún. „Bányakórház” (3. ábra) és nem akarták, hogy a bányászat utáni felszíni süllyedések károsítsák az épületet.

A József-akna fejtései (halványan sraffozva, évszámmal) és a József-lejtősakna vágatai (erősebben kiemelve) az 1940-es évek végéről (Forrás: Prakfalvi Péter)

A „Bányakórház” és a széntelep közötti mélységkülönbség 70-75 m. Az 1930-as évekbeli fellendülés kikényszerítette, hogy a visszahagyott vetőközöket és visszahagyott a szénpilléreket lefejtsék ezen a területen is, így 1937-ben újranyitották a bányamezőt, de már nem a korábbi aknán keresztül tervezték a tevékenységet, hanem egy másik helyen, éppen ott ahol türelmetlenül várakozunk. Az itt létrehozott lejtősaknán keresztül közelítették meg az energiahordozó ásványi nyersanyagot. Az egykori bányatérképek meglepő adatokat tartalmaznak. Az egyik az, hogy a széntelepet fedő homokkőben kialakított lejtősakna - amin már védősisakkal a fejünkön ballagunk lefele – alatt kb. 70 m-rel egy vízszintes vágat halad a széntelepben. Aggódnunk azért nem kell. A másik az, hogy a „Bányakórház” (ami most már a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára) alatt meggyengítették a fent említett védőpillért, de ezt csakis egy speciális technikával tehettek meg. Ennek alkalmazása során nem területrészeket fejtettek le, mint általában azt tették, hanem az épület tengelyére közel merőlegesen, egymástól 9-10 m-re párhuzamosan haladó vágatrendszerből szedték csak ki a szenet. A módszer bevált, mivel az épület károsodás nélkül még most is áll. A vágathajtás és a széntermelés során mindig keletkezik meddőanyag, amit el kell helyezni a felszínen. A város közepén ugyan ezt hogyan lehetett megoldani? Ezt a rejtélyt a rendelkezésre álló adatok rendszerezésével Kriston László oldotta fel. Egy meglévő kisvasúti nyomvonalon szállították el a kb. 1,7 km-re, D-re lévő domboldal alá, ahonnan siklón vontatták fel a megfelelő helyre az anyagot. Miközben túránk végén felkapaszkodunk az ereszke tetejére baloldalt látható két beugró, most mindkettő le van falazva, de a második korábban a „Bányakórház” irányába folytatódott és „légópinceként” (az 1940-es évek elején készült és légitámadások idején ide lehetett menekülni) használták. A túránk elején egy „edzőterembe” is betérhetünk. Ez az 1960-as évektől az 1980-as évekig a bányamentők fizikai karbantartását szolgálta, de ezt korábban a bányában alkalmazott robbanóanyagok rajtáraként hozták létre.

Irodalom:

  • Dzsida József (1944): A Salgótarjáni Kőszénbánya R. T. nógrádi szénbányászatának története 1868-1943-ig. – Kiadja a Salgótarjáni Kőszénbánya R. T. Bányaigazgatósága, Salgótarján 180 p.
  • Szvircsek Ferenc (2000): Bányászkönyv. A bányászati nyersanyagkutatás (barnakőszén és lignit) és bányaművelés története Nógrád megyében a 19-20. században. – Kiadja Nógrád Megyei Múzeum, 775 p.
  • Tardy János szerk. (2021): Geoparkok Magyarországon. – Magyar Természettudományi Társulat 340 p.


Kapcsolódó