„Vigyázzunk a méhecskékre, ki ne haljanak, mint a dínók!” 2022.06.07. 12:59

Lezárult a Beporzók napja alkalmából kiírt „Beporzó rovaraink” alkotói pályázat. Több mint hatszáz pályamű érkezett a Harkály Ház tavaszi felhívására.

A pályázat során két kategóriában küldhették be alkotásaikat az általános iskolás gyerekek. Első kategóriánkban a hazai beporzó rovarfajok tevékenységeinek bemutatása, megritkulásuk okainak, védelmük lehetőségeinek ábrázolása volt a feladat, szabadon választott rajzeszközökkel. Ebben a kategóriában – ami számunkra is órási meglepetés volt – a kiírt határidőnkre összesen 653 darab alkotás érkezett be hozzánk! Akadtak pályázóink az ország szinte minden pontjáról, például Győrből, Bajáról, Szegedről, Budapestről, Debrecenből, de még határon túlról: Szerbia, Szlovákia és Románia erdélyi területeiről is!

Második kategóriánk ettől kissé eltért. Méhecskehotel készítés volt a feladat, választható technikával, de mindenképpen úgy, hogy az elkészült pályamű funkcióját is be tudja tölteni, tehát az időjárási elemeknek kitéve is lakhelyéül szolgálhasson a különböző beporzó rovaraink, poszméheink számára. Ebben a kategóriában összesen 23 alkotást neveztek.

A beérkezési határidő lejártával várt ránk az igazi feladat, hiszen ki kellett választanunk a legszebb alkotásokat, pályaműveket. A sok-sok válogatással töltött idő után ezen pályaművek készítői végül május 27-én tartott családias díjátadó ünnepségünk során vehették át nyereményeiket. A díjátadó napján, érkezésük után szakvezetéssel tekinthették meg a gyerekek és kísérőik a Harkály Ház kiállítását, majd, hogy a pályázat témájával kapcsolatosan is tapasztalatot szerezhessenek, Molnár Márton természetvédelmi őr kollégánk segítségével lepkevadászatra indultunk a közeli kis réteken. Szerencsénkre számos fajt láthattunk, amikből néhányat háló segítségével megfogva közelebbről is megcsodálhattunk, beszélgettünk kicsit az életmódjukról, a beporzáshoz kötődő szerepükről. Ezután rövid ebéd és pihenő következett, mely végeztével lehullt a lepel az egyes kategóriák nyerteseiről, helyezéseiről.

A rajz kategóriában az alsó tagozatos diákok között harmadik helyezést ért el Csongrádi Tamara, második lett Füssi-Nagy Boglár, fődíjunkat pedig Lipták Anna nyerte!

A felső tagozatos diákok között a harmadik helyezett Schmidt Norina lett, második helyezést Csege Lujza érte el, a fődíj pedig Zsóri Lucát illette.

A méhecskehotel kategóriájában harmadik helyezést ért el Kiss Milán, második lett Horváth Konrád, az első díjunkat pedig Hegedűs Dávid vihette haza!

Két beérkezett pályaművet pedig különdíjban is részesítettük, Kiss Dorka, Nyári Csenge és Bodnár Lara, valamint Balogh Tünde kapták meg ezt a különdíjat. Utóbbit külön kiemelvén, rajzának szívet melengető üzenete az első percben emlékezetünkbe vésődött, és a rengeteg beérkezett mű ellenére sem feledkeztünk meg róla, hiszen remekül összefoglalta pályázatunk célját, a gyerekek figyelmének felhívását az egyre ritkuló beporzóinkra. A rajz hátuljára különdíjasunk a következőket írta: „Vigyázzunk a méhecskékre, ki ne haljanak, mint a dínók!” Reméljük többi pályázónk is hasonlóan vélekedik pályaművük benyújtása után, és sikerült megragadni a figyelmüket a téma fontossága kapcsán!

A díjazott rajzok kiállítása mellett azonban lehetőségünk nyílt, hogy a beérkezett pályaművekből oktatótermünkbe időszakos kiállítást valósítsunk meg, melyen a fent említett pályaműveken felül még 54 darab alkotást helyeztünk ki. A kiállított művek készítői a következő diákok voltak:

  • Zselenák Gábor
  • Balogh Borbála Liliána
  • Csenki Nóra
  • Csenki Noémi
  • Horváth Csenge Anna
  • Bagonyi Boglárka
  • Teplán Rebeka
  • Dobos Imola
  • Vulcan Vivienn Bella
  • Vaszkó Lívia
  • Rácz Gréta
  • Kálló Aida
  • Nagy Izabella
  • Csicsek Nóra
  • Vadászi Lili
  • Magyar Violetta
  • Kerek Emma Róza
  • Lukács Léna
  • Balázsi Blanka
  • Katyi Laura
  • Bója-Kovács Kincső
  • Miski Panni
  • Révész Sára
  • Kosztolányi Anna
  • Kovács-Wolfárt Ákos
  • Lajtos Léna
  • Kenyeres Nóra
  • Hegedűs Csenge
  • Tokai Petra Hanna
  • Fekete Laura
  • Lizák Eszter
  • Horváth Vanessza
  • Huszka Brigitta
  • Vitál Gréta
  • Varga Szófia
  • Papp Janka
  • Nagy Natália
  • Szarka Zoé
  • Gáspár Júlia
  • Palkó Noémi
  • Majtényi Gréta
  • Zsidákovits Zita
  • Petrovics Csenge Dorina
  • Gulyás Dorka
  • Pohl Réka Napsugár
  • Gönczi Laura
  • Vladár Zsófia
  • Háda Mira
  • Csákányi Réka
  • Hevesi Viktória
  • Nótár Julianna
  • Török Kamilla
  • Luo-Zi Xiao
  • Németh Izabella

Ezeknek a diákoknak szeretnénk felajánlani, hogy 1 fő kísérőjükkel együtt regisztrációs jegy megváltása mellett (100 Ft/fő) tekintsék meg kiállított művüket mátrafüredi látogatóközpontunk, a Harkály Ház természetvédelmi kiállításának megtekintésével egybekötve! Szeretettel várjuk őket nyitvatartási időnkben bármikor!

Ezúton szeretnénk megköszönni minden pályázónknak a beérkezett alkotását, a pedagógusoknak és a szülőknek pedig az elkészítésben, beküldésben való támogatást, segítséget!

Reméljük hamarosan lehetőségünk lesz újabb pályázat lebonyolítására is, addig pedig kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk minden kedves diáknak!

Kapcsolódó

2025/2 - Vorstellung /Marah/

2025/2 - Vorstellung /Marah/

2025.11.04. 13:00
Szia! Ich heiße Marah und bin bin 18 Jahre alt. Ich komme aus Leverkusen, eine Stadt im Westen von Deutschland. Nach meinem Abitur im Sommer 2025 war für mich klar, dass ich ins Ausland gehen möchte. Ich bin schon immer gerne gereist. Neue Kulturen, Perspektiven und Menschen kennenlernen, sich austauschen, ohne die selbe Sprache zu sprechen, find ich super spannend. Zu erfahren, wie andere Menschen auf der Welt leben. Und ob ihr es glaub oder nicht, Hand-und-Fuß-Sprache hat schon immer irgendwie funktioniert :)Deshalb war mein Plan: Ein Freiwilligendienst bei kulturweit.Als ich dann die Zusage bekommen habe, hieß es für mich: die Reise geht nach Ungarn!Ich entschied mich für einen Freiwilligendienst mit ,,Natur-Schwerpunkt”, weil ich mich schon in der Schule für Naturwissenschaften interessiert habe. Ob es um das Bienen- und Insektenhotel-Bauen ging, ein Müll-Clean-Up oder um das Gestalten eines nachhaltigen Kochbuches, ich war dabei ;)Mir ist es wichtig, dass unsere Welt auch für zukünftige Generationen lebenswert bleibt. Nachhaltiger Tourismus spielt dabei eine große Rolle – Reisen, ohne der Natur zu schaden. Deshalb finde ich es so spannend, wie das Bükk Nationalpark Direktorat und der Szeleta Park Besucherzentrum in Miskolc dies umsetzen: das Naturerlebnis mit Umweltschutz und Bildung verbinden.Mittlerweile sind Laura und ich schon einen Monat in Miskolc und durften schon viele spannende Dinge erleben, wie z.B. bei einem Bird catching camp mitmachen oder einer Studentin bei ihren Forschungsarbeiten in einer der vielen Höhlen im Bükk begleiten und wurden zu wichtigen Veranstaltungen mitgenommen.Ich hoffe, dass wir mit diesem Block viele Einblicke in unser Leben als Freiwillige im Bükk National Park teilen können, eine Blick hinter die Kulissen der Arbeit des Naturschutzes geben können und sind sehr gespannt, was wir hier noch erleben und lernen dürfen!Ps: auf unserem facebook Account posten wir ebenfalls unsere Eindrücke und Erlebnisse, also schaut gerne vorbei ;),,Visit Bükk Region//Kulturweit diakok a Bükk-videk Geoparknal´´
Tovább olvasom