Az idei télen hósármány (Plectrophenax nivalis), és sárgacsőrű kenderike (Linaria flavirostris) is megjelent a Cserhátalján. Néhány évvel ezelőtt sikerült felfedezni, hogy a térség mezőgazdasági területein rendszeresen telelnek hósármányok.
Jellemzően csak néhány példány jelenik meg, de kb. 70 példányos csapatát is sikerült már észlelni itt. Az idei tél szenzációja volt, hogy két példány sárgacsőrű kenderike is feltűnt, mely régiós szinten kiemelkedő ritkaság.
Sárgacsőrű kenderike Fotó: Molnár Márton
Mindkét faj szórványos téli vendég hazánkban, megjelenésük mindig örömmel tölti el a madarászokat. E két faj hazai helyzete azonban rendkívül sokat változott az elmúlt évtizedekben. Ma már szinte ritkaságszámba megy megfigyelésük, a múlt században azonban még rendszeresek voltak hatalmas, akár több százas, vagy ezer feletti csapataik is. A drámai változás egyértelmű, ezért is fontos figyelemmel kísérni mozgalmaikat.
A hósármány hatalmas elterjedési területtel bír, Észak-Amerika és Eurázsia tundráin fészkel. A legészakibb elterjedésű énekesmadarak közé tartozik, még Grönland északi részén, és a Spitzbergákon is költ. Télen délebbre vonul, Európában akár a Földközi-tenger partvonalát is elérhetik a telelő példányok. Magyarországon elsősorban az alföldi puszták téli madara, de kisebb csapatai szinte bárhol feltűnhetnek, például nagyobb vizek mentén, mezőgazdasági területeken, kőbányákban. Főként gyommagvakkal táplálkozik. Az Alföldön – elsősorban a Hortobágy szikes pusztáin – valaha több százas csapatokban tűnt fel. Az ilyen nagy csapatok mára nagyon megritkultak, és országosan is egyre kevesebb észlelése van a fajnak. Szembetűnő a változás.
.JPG "DSCN6538 (1).JPG")
Hósármány Fotó: Molnár Márton
A sárgacsőrű kenderike eurázsiai elterjedésű faj. Két jól elkülönült állománya létezik, az egyik a Kaukázusban és Közép-Ázsiában, a másik Észak-Európában (Skandinávia és Nagy-Britannia). Az európai állományok a hósármányhoz hasonlóan délebbre vonulnak, így hazánkat is elérik. Magyarországon elsősorban az alföldi pusztákon telel, de máshol is feltűnhet nyílt, gyepes élőhelyeken, vagy mezőgazdasági területeken.
Valaha szintén gyakori telelő faj volt hazánkban, ezer fölött példányszámú csapatait is lehetett észlelni. A hósármányhoz képest azonban még drasztikusabb csökkenésen ment keresztül magyarországi telelő állománya. Az elmúlt egy-két évben már csupán néhány megfigyelése volt az egész országban. A több százas csapatokból egy-egy kóborló példány, vagy néhány kisebb csapat maradt csupán.
Nehéz megmondani, hogy pontosan mi okozza a drasztikus csökkenést e két faj hazai telelőállományában. Az biztos, hogy összetett folyamatokról van szó, nem csak egy ok váltja ki a változást.
Hasonló életmódot folytatnak, fészkelőterületük is részben átfed, így valószínűleg ugyanazok a hatások érik a két fajt. Mindkettő fészkelőállományai globálisan csökkenő trendet mutatnak. Nyilvánvalóan ez is hozzájárul a nálunk telelő madarak számának összeomlásához. A fészkelőállományok csökkenése azonban nem olyan drasztikus mértékű, mint a hazai telelő madarak számának csökkenése. Emellett valószínűleg a klímaváltozás egyre inkább kézzel fogható hatásai jelentenek magyarázatot a drasztikus számbeli változásokra. A hómentes, egyre enyhébb telek valószínűleg kevésbé kényszerítik délebbre a madarakat.
.JPG "DSCN6557 (1).JPG")
Hósármányok párban Fotó: Molnár Márton
Felmerül a kérdés, hogy vajon mit tehetünk? Mivel szembetűnő negatív irányú változásról van szó, mindenképp' fontos az adatgyűjtés, a hazai telelő állományok nyomon követése. Emellett élőhelyeik általános védelmére is szükség van; fontos a természetes gyepek megőrzése, területük növelése, valamint a mezőgazdasági területek természetközelibb állapotának elérése (gyomsávok kialakítása, változatos tájszerkezet létrehozása, az extenzív gazdálkodás előtérbe helyezése).
Sajnos azonban úgy tűnik, hogy ezek a madárfajok is komoly vesztesei lehetnek a klímaváltozásnak, és a globalizáció okozta rendkívüli tájátalakításoknak.
