Hivatalosan is megvédte Európa Diplomáját az Ipolytarnóci Ősmaradványok 2020.10.09. 21:00

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok 1995-ben vált az összeurópai természeti örökség részévé. Európa Diplomájának esedékes felülvizsgálata után az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága most hozott döntést: 2030-ig meghosszabbították a diploma érvényességét.

A kitüntető címet 2000-ben és 2005-ben újabb 5-5 évre, 2010-ben pedig, a terület példás kezeléséért, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkájának elismeréseként 2020. szeptember 11-ig meghosszabbították.

A soron következő, időszerű felülvizsgálatra az Európa Tanács Maurice Hoffmann belga ökológus professzort jelölte ki, a helyszíni ellenőrzésre 2019. július 29 - augusztus 01 között került sor, de a terepszemle után is további dokumentációkat kellett eljuttatni a neves külföldi szakértőnek.

Az ellenőrzés jelentése ez év tavaszán került leadásra a nemzetközi szakértő bizottságnak. A koronavírusos járványveszély miatt a bizottság 2020. március 19-én video-konferencián hallgatta meg az ellenőrt, majd a benyújtott dokumentációt átvizsgálva, vita nélkül hozta meg felterjesztését az Európa Tanács őszi miniszteri üléséhez.

Ajánlásokat megfogalmazva az Ipolytarnóci Ősmaradványok Európa Diplomáját újabb 10 évre, 2030. szeptember 11-ig javasolták meghosszabbításra, melyet a Miniszterek Tanácsa 2020 szeptember 23-i ülésén, 12 szakmai ajánlás megfogalmazásával jóvá is hagyott. A jó hírről 2020. október 09-én kaptunk értesítést. Resolution CM/ResDip(2020)9

(A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Szénás-hegycsoport Európa Diplomás területe szintén jól szerepelt a felülvizsgálaton, a 3 muskétás legfiatalabb tagja Tihany 2017-ben védte meg oklevelét.)

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkja méltán világhírű, most is várja látogatóit, az Ősvilági Pompeji feltáró kutatása és földtani örökségének állagmegóvása a nemzetközi rangnak megfelelő színvonalon, napjainkban is folytatódik.

Kapcsolódó

2023/1 2. The first few days

2023/1 2. The first few days

2023.04.19. 14:37
Am 14. Maerz stieg ich ins Flugzeug in Richtung Budapest. Natürlich war ich ziemlich aufgeregt und gespannt. Ich war vorher noch nie in Ungarn. Wie werden die Leute dort sein und wie wird meine neue Heimatstadt aussehen? Was wird mich im Bükk-Region Geopark erwarten? Fragen über Fragen… Glücklicherweise wurde ich von Balázs am Flughafen abgeholt und meine Aufregung legte sich etwas nach dem herzlichen Empfang. Auf dem Weg in die Wohnung machten wir sogar noch einen Zwischenstopp bei Aldi, da am 15. Maerz ein Feiertag in Ungarn ist (Gedenktag der Revolution von 1848) und die Geschaefte geschlossen hatten. Ich nutzte den freien Tag direkt, um etwas die Innenstadt zu erkunden. Dort habe ich den Dobó-István-Platz, das Rathaus, sowie die Basilika gesehen. Erster Eindruck? Hier laessts sich aushalten! Am Samstag hat mich Balázs und sein Vater auf eine Wanderung im nahegelegenen Aggtelek Nationalpark eingeladen. Wir marschierten im Wald 15 km entlang der slowakischen Grenze von Aggtelek in Richtung Gömörszőlős. Kurz vor unserem Ziel wurden wir noch mit einem schönen weitlaeufigen Ausblick belohnt. Dort konnten wir bis zum Mátra-Gebirge sehen! In Gömörszőlős, wo es unter Anderem ein ökologisches Ausbildungszentrum gibt, haben wir dann zusammen noch zu Abend gegessen (Ungarische Gulaschsuppe) und den Abend mit einem Kartenspiel ausklingen lassen (auf ungarisch gar nicht so einfach ;) ) Es war ein sehr schöner Tag, vor allem, da ich von allen Teilnehmern herzlich empfangen und direkt in die Gemeinschaft aufgenommen wurde. Am Sonntag stand dann die Besichtung der Burg von Eger an. Von dort hat man einen guten Ausblick über die Stadt. Im Keller der Burg befindet sich eine Ausstellung zu einer der grössten Waffensammlung in Ungarn und es kann das ehemalige Verlies besichtigt werden. Für Geschichtsinteressierte sehr interessant!
Tovább olvasom