Kiránduljon ökotudatosan! 2019.06.29. 09:13

A BNPI bemutatóhelyeit 2018-ban közel 180.000 vendég kereste fel, s a 2019. év első hónapjaiban a bemutatóhelyeken és a szállásokon is ehhez képest is jelentős növekedés volt tapasztaltható. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a vendégek és az Igazgatóság közösen tegyen a környezeti fenntarthatóság érdekében.


Az Igazgatóság az alábbi eszközökkel szolgálja a környezettudatos turizmust, s kéri a vendégek közreműködését:

Online jegyvásárlás

Az Igazgatóság kedvezményes jegyárakkal jutalmazza az online jegyvásárlást. Ebben az esetben nem kell kinyomtatni a megvásárolt jegyeket, hanem elég, ha okostelefonon magunkkal visszük a kirándulásra. A jegyvásárlásra bármikor sor kerülhet, s elektronikus számlát is kérhet: út közben vagy a bemutatóhelyre érkezve a telefonunkról, vagy otthon, a kirándulás tervezésekor – a lényeg, hogy az online vásárlás esetén nincs plusz papír- és nyomtatófesték felhasználás, csak az élmény.

Elektronikus ügyintézés

Amikor csak lehet, az Igazgatóság igyekszik a foglalások, visszaigazolások dokumentálását elektronikus úton intézni, s erre kérjük vendégeinket is. A honlapon történő online vásárlás esetén is elektronikus számla kerül kiállításra.

Prospektusok és térképek helyett mobil alkalmazás

GUIDE@HAND BNPI mobil app

Ugyan sok turista a nyomtatott térképeket preferálja, a BNPI igyekszik tenni azért, hogy minél kevesebb papír kerüljön felhasználásra. A bemutatóhelyekhez és tanösvényekhez kapcsolódva elérhető a GUIDE@HAND Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mobil alkalmazás, amelyben offline is használható térkép és navigáció, valamint a természeti és geológiai értékeket bemutató leírások is olvashatók. Az Igazgatóság bízik abban, hogy a következő években a nyomtatott prospektusok, tájékoztatók nagy részét kiválthatja a mobil alkalmazással, valamint a honlap Outdoor moduljának fejlesztésével.

A 2019-ben elindult Szalakóta tanösvényen már a gyerekeknek szóló környezeti nevelési ismeretterjesztő anyag és a feldolgozást segítő feladatsor is a mobil alkalmazáson keresztül érhető el.

Újrapapír használata a jegyek, kiadványok, számlázás esetében is

Ökopapír használata

Vannak helyek és alkalmak, amikor nem kiváltható a papír használata. A bemutatóhelyeken a helyben megvásárolt jegyek alapanyaga ökopapír, s az elmúlt időszakban már a tájékoztató anyagok egy jelentős része is ökopapírra került nyomtatásra, s cél, hogy amellett, hogy minél kevesebb nyomtatott prospektus készüljön, a következő években a teljes kiadvány-portfolióhoz ökopapír kerüljön felhasználásra.

A szükségszerűen papír alapú dokumentáció során is ökopapírt használ az Igazgatóság, így pl. a helyben kért számlákhoz vagy a hivatalos levelezés során is.

Szelektív hulladékgyűjtés, kukák nélküli tanösvények, szemétszedés

Az Igazgatóság az összes bemutatóhelyén és szállásán szelektíven gyűjti a hulladékot, s erre kéri a vendégeket is.

A Nyugati Kapu Látogatóközpontban, Felsőtárkányban a szelektív hulladékgyűjtést bemutató tájékoztató táblák is kihelyezésre kerültek és az ehhez kapcsolódó környezeti nevelési program is megvalósult.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényein nagyrészt nincsenek kihelyezett szemetesek, kérvén a turistákat, hogy a túrák során keletkező szemetet vigyék magukkal. Azokon a tanösvényeken, ahol még elérhetőek a kihelyezett kukák, az Igazgatóság igyekszik ezeket minél hamarabb felszámolni és a kapcsolódó bemutatóhelyeken és szállásokon biztosítani a szemétlerakás lehetőségét.

Szilvásváradon a Millenniumi Kilátóhoz vezető tanösvényeken havi több alkalommal gyűjtjük össze a szemetet, több alkalommal pedig szemétszedő akciók keretében tisztítjuk meg az erdeinket a szétdobált szeméttől. Ahhoz azonban, hogy az utánunk érkezőket is tiszta erdő várja, közösen kell tennünk – NE DOBJUK EL AZ ERDŐBEN (sem) A SZEMETET!

Napelem és energiatakarékosság

A felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban már működnek a napelemek a használati melegvíz érdekében. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpontban pedig geotermikus fűtési rendszer biztosítja a meleget a téli időszakban. Az épületek szigetelésével az Igazgatóság igyekszik lehető legenergiatakarékosabban megoldani a téli fűtést a bemutatóhelyein és dolgozik a szállások energiatakarékosságának növelésén is.

Környezettudatosan a mosdókban is

A bemutatóhelyeinken és a szállásainkon is mindenhol környezettudatos szappanadagolók vannak kihelyezve, kéztörlő helyett kézszárítók, a szállásokon pedig felhívjuk a vendégek figyelmét arra, hogy csak indokolt esetben kérjen hosszabb tartózkodás esetén törölközőcserét, illetve felhívjuk a vendégek figyelmét a tudatos vízhasználatra is

Elektromos autó-flotta, elektromos autó és elektromos kerékpár töltés

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság jelenleg három elektromos és egy plug-in hibrid autót használ, ezek nagy része a bemutatóhelyek és szállások közötti közlekedést szolgálja. Type2-es elektromos autótöltővel ellátott, a terület szolgáltatásait igénybe vevő vendégek számára ingyenes VIP parkoló várja a zöld autókat az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál, s nemsokára a Bükk szívében, a Borostyán Panziónál is elindul a Type2-es autótöltés és az elektromos kerékpárok töltési lehetősége is.

Ökotudatos boltok

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a bemutatóhelyek után 2019-ben már a szálláshelyein is elérhetővé tette a bolti kínálatát. Minden boltban elérhetőek azok a helyi termékek, amelyek maximum 50 km-es körzetből gyűjtik össze a kisvállalkozások ökotudatos módon elkészített kézműves termékeit, pl. szörpöket, mézeket, lekvárokat, stb. Mindemellett a szintén az ökotudatos vállalkozókat segítő Nemzeti Parki Termék Védjegyes termékek is megvásárolhatóak, valamint az Igazgatóság saját termékei is, amelyeknek alapanyaga a természetvédelmi tevékenység során termelődnek – pl. szürkemarha- és Kárpáti Borzderes kolbászok.

A boltjainkban nincs műanyag reklámtáska, kizárólag papír- és vászontáskát lehet vásárolni, s a termékcsomagolásban is igyekszünk kerülni (ahol lehet) a műanyag csomagolóeszközök használatát, illetve felhívjuk a vendégek figyelmét arra, hogy lehetőség szerint csomagolásmentes termékeket vásároljanak.

Vannak termékek, ahol nem megoldható a csomagolásmentesség, ezekre az esetekre az összes boltban elérhetőek a szelektív hulladékgyűjtő edények.

Kapcsolódó

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

2023.04.19. 14:18
Vom 23. bis zum 28. Oktober waren wir in dem Kiskunság Nationalpark, der Nationalpark wurde im Jahr 1975 gegründet und liegt zwischen Donau und Theiß in der Mitte von Ungarn. Die beiden Freiwilligen Paul und Tristan absolvieren hier ihren Freiwilligendienst, wie Marei und ich sind sie auch mit dem Kulturweit Programm in Ungarn. Damit wir die diversen Landschaftsformen in Ungarn etwas besser kennen und verstehen lernen können, haben wir uns, so wie die Freiwilligen vor uns für ein gemeinsames Austausch Projekt entschieden. Während sich das bewaldete Bükk Gebirge durch verschiedene Karstformationen und Kalksteinberge auszeichnet, sind im Kiskunság Nationalpark verschiedene Steppen, Salzwiesen und Weiden vorzufinden. Beide Nationalparks sind also sehr unterschiedlich und in ihrer Biodiversität einzigartig, weshalb der Austausch eine spannende Lernmöglichkeit darstellt. An dem meisten Tagen waren wir mit Csaber einem der Ranger des Kiskunság Nationalparks unterwegs, dieser hat uns viel über die Artenvielfalt in Nationalpark erklärt. Die Puszta steppe bieten ein Lebensraum für zahlreiche Pflanzen und Tiere, so hatten wir das Glück an einem Tag great bustards (Großtrappen) zu sehen. Diese gehören mit einem Gewicht von bis zu 16 kg zu den schwersten flugfähigen Vögeln der Welt. In den letzten zweihundert Jahren ging der Mitteleuropäische Bestand fast verloren, weshalb die Vögel heute besonders geschützt werden müssen. Weiterhin haben wir Common Hackberries (Amerikanischer Zürgelbaum) herausgerissen, diese aus Amerika importierte Pflanze stellt durch ihre rasante Verbreitung eine starke Gefährdung für die Artenvielfalt da. Die Lebensbedingungen im Nationalpark sind günstig für die Common Hackbeeries, so dass sie sich schnell weiterverbreiten können, weshalb ihr Bestand reguliert werden muss. Breitet sich eine invasive Pflanzenart zu weit aus und gefährdet die heimische Artenvielfalt, so wird eingegriffen. Würden sich die invasiven Pflanzen weiter ausbreiten und dann von einer Krankheit befallen werden, so wären direkt alle Pflanzen betroffen, aus diesem Grund soll die Artenvielfalt geschützt werden. Im Kiskunság Nationalpark durften aber auch viele andere spannende Erfahrungen machen, in der Waldhütte in welcher wir in der Woche unseres Aufenthalt gelebt haben, gab es keine Heizung, weshalb wir Holz gehakt haben um zu heißen, Trinkwasser gab aus Kanistern und zum Duschen haben wir ein Duschfeuer angemacht. Durch diese Erfahrung sind uns viele Privilegien noch einmal deutlich bewusster geworden und wir haben sie noch mehr zu schätzen gelernt. Die Erfahrungen im Kiskungság Nationalpark waren also auf ganz vielen verschiedenen Ebenen sehr bereichernd.
Tovább olvasom