Király Brigitta tanárnő, a kistarcsai Simándy József Általános Iskola földrajztanára azt a feladatot adta ki diákjainak, hogy képzeljék bele magukat egy ipolytarnóci ősmaradvány helyébe és írjanak egy monológot. Farkas Zsófia Szonja 8.c. osztályos tanuló művét meg is osztotta velünk.
Elérzékenyült kőfánk közbenjárására a tanárnő és Zsófia családja Vulkánnapunkra ingyenes belépőt kaptak.
Bátorítunk másokat is az Ipolytarnóci Ősmaradványok megszólítására. Íme a mű, melyet most engedéllyel közzé teszünk:
Én
Hello mindenki! Az én nevem az ipolytarnóci nagy kövesedett fa. Nagyon régen születtem. Olyan régen, hogy azt senki sem tudja elhinni. A szélességem 8m. Hát igen. Nem vagyok valami sovány. Ellenben 100m hosszú vagyok. Csúcs, mi? Jó magasan laktam, ezért mindent beláttam. Sok barátom volt, akik szó szerint mindig mellettem álltak (Ha, ha, ha….). Később egy csúnya vulkán maga alá temetett. Jó meleg volt. Mondtam is neki, hogy ,,Hallod vegyél már lejjebb a hőfokból! Meg lehet itt sülni!”. A kiszivárgott kovasavas oldatok átjárták az alsóbb rétegeket. Így jutottak el hozzám is. Szépen beterítették a törzsemet. Ezzel elérték, hogy a láva ne ártson nekem. Ugye milyen aranyosak? Nem mondom, hogy nem volt csikis, és fájó. De ezért cserébe a csodaszép törzsemnek meg kellett kövesednie. Ezzel tartottak engem életben. De jó! Most poshadhatok a föld alatt, ráadásul egyedül. Na most figyelj! A történetem igazából az 1700-as években kezdődött. A Borókás patak (régi cimborám) elkezdett kibontani engem a vulkáni törmelékes kőzetből. Hideg volt mit ne mondjak, de végre szabad lehettem. Sajnos a testem 42m-es darabját tudta csak megmenteni Boró. Az amputálás fájt, de ami utána jött az még jobban. Elkezdtem átívelni az alattam kialakuló árkot, ami még nem is lett volna baj. Csak mivel nem tudtam mozogni (én se vagyok már fiatal na…) az ott lakó idős csacsogó nénik előszeretettel tették rám hatalmas popsijukat. Próbáltam jelezni nekik, hogy ,,Hé nem láttok a szemetektől? Éppen valakin ültök!”, de nem vettek figyelembe. Ha most azt gondolod, hogy nyafogós vagyok akkor elmondanám, hogy nem kellemes, ha 100kg-os nénik ülnek rajtad, lóbálják a lábukat ezzel rugdosva téged. Ki kérem magamnak! Sok mindent megéltem, de ez a legrosszabb mind közül. Ráadásul azt hitték, hogy gyertyánfa vagyok. Értitek GYERTYÁNFA. Megáll az eszem. Na de halaggyunk, mert lemegy a nap, és nekem sincs sok időm. Egy mágus által elvarázsolt fának gondoltak, amelyben mágia él. Istenem ennyi buta embert! Jó, hogy még nem vagyok ember, akit fává változtattak. Büszke vagyok a falétemre! Elvileg még kívánságot is teljesítek. Jó hogy repülni nem tudok. Ne de most komolyan. Kubinyi Ferenc az én drága barátom elkezdett utána nézni a történetemnek. Elég érdekesnek tartott. Sokat beszélt, ezzel szórakoztatva engem. Csíptem a fickót kár, hogy már meghalt. Sokat bökdösött, miközben vizsgált. Néha elég kellemetlen volt, hogy folyamatosan csak bámult. Esküszöm volt, hogy elpirultam. Csak sajnos elfordulni nem tudtam. Később sokan széthordtak engem darabjaira. Az emberek kegyetlenek voltak. Sokszor megműtöttek engem azzal….azzal a….Hogy is hívják? Jaaaaa! Megvan! Fűrésszel. Na igen. Az nem volt valami kellemes. Már csak három nagy töredékem van egészben. Később egy múzeumba vagy hova vittek el kiállítani. Sokan csak megbámulnak, és mennek is tovább. Van, aki megérint. Na ilyenkor, ha lenne szám megharapnám. De amúgy boldogan élek amíg meg nem halok. Ja mégsem. Amíg el nem ásnak, égetnek, dobnak (jó ahhoz túl nehéz vagyok). Na értitek. Amíg meg nem unnak. További viszont évezredre!
Farkas Zsófia Szonja 8/c
2019.04.02.
