Az uhu állományfelmérése a Mátrai Tájegységben 2020.04.01. 08:48

Szokásos módon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Heves Megyei Helyi Csoportjával karöltve az idei évben is felmértük a Mátrában található uhu revíreket a kotlási időszak elején.

Összesen nyolc olyan helyet kerestünk fel, ahol a korábbi évek valamelyikében már volt fészkelés, továbbá négy olyan helyet is megnéztünk, mely potenciálisan fészkelésre alkalmas lehet a faj számára. A korábbi évek eredményeitől kissé elmaradva idén négy pár kezdett költésbe a tájegység területén.

Az uhu fokozottan védett bagolyfajunk, hazai állománya mindössze 70-80 párra tehető. Sérülékeny fajról van szó, a 70-es években magyarországi állománya szinte teljesen eltűnt. A mai, viszonylag stabil állomány az aktív védelmi tevékenységek sikerének köszönhető. A hazai állománynagyság, és a faj sérülékenysége egyértelműen indokolja, hogy minden évben alaposan felmérjük a fészkelőhelyeket, és ha szükséges védelmi intézkedéseket hajtsunk végre a sikeres költés érdekében.

Az uhu jellemzően sziklafalakon és kőbányákban fészkel, költőürege általában sziklapárkányon helyezkedik el. Nagy termete ellenére rendkívül nehéz feladatot jelent a kotló madár megtalálása, színezetének köszönhetően ügyesen beleolvad környezetébe, sokszor belelapul költőüregébe és csak a tollfülei látszódnak ki, és gyakran a növényzet takarása is nehezíti a dolgunkat. Amíg a tojó kotlik, a hím rendszerint őrködve figyeli a sziklafal egy másik pontjáról.

A költőüregben lapuló uhunak gyakran csak a tollfülei látszódnak

A költőüregben lapuló uhunak gyakran csak a tollfülei látszódnak

A tojásrakás rendszerint március elején történik, így március végén végeztük el a felméréseket, amikor már biztosan kotló madárral kell találkoznunk az elfoglalt revírekben, de a növényzet még nem zöldült ki annyira, hogy takarásával nehezítse a keresésünket. A következő lépésként fiókás korban is meglátogatjuk az aktív fészkelőhelyeket, hogy megállapíthassuk a költési sikert, illetve lehetőség szerint a fiókák számát. Bízunk benne, hogy aktív felméréseink és védelmi intézkedéseink továbbra is az uhu hazai állományának stabilitását fogják eredményezni!

Molnár Márton

természetvédelmi őr

Kapcsolódó