A Szállás.hu hazai piacvezető szállásközvetítő tizedik alkalommal díjazta november 24-én a magyar turizmus szakma kiválóságait.
Nagy örömünkre, a Bükki Csillagda az Év Turisztikai Attrakciója Szakmai Díj II. helyezettje lett. Az elismerést Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója vette át.
A tizedik évforduló alkalmából, idén rendhagyó módon, az elmúlt évek Év Szállása fődíjat nyert szálláshelyei is újra megmérettették magukat a Szallas.hu weboldalán foglalók körében. A szavazatok összesítését követően első helyezést ért el a 2015-ben fődíjat nyert Hotel Kapitány Wellness Sümeg, melyet a 2016-os győztes Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza követ, és harmadik helyen végzett a 2020-as év nyertese, a Hotel Európa Fit Hévíz.
Az Év Turisztikai Attrakciója a vendégértékelések alapján a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, míg a zsűri értékelése szerint a Magyar Zene Háza. Ebben a rangsorban foglalja el a második helyet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2022 márciusában nyílt csillagászati és természetismereti látogatóközpontja, a Bükki Csillagda. Magyarország kincsei közül a dobogó első fokán Debrecen végzett, Szeged a második és Zalakaros a harmadik a zsűri rangsorában.
A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Ritter Judit, a Hotel Szárcsa Székesfehérvár ügyvezető igazgatójának munkásságát ismerték el. A szakember lelkiismeretes motorja a családi vállalkozásnak, nagy hangsúlyt fektet a szállás minőségére és egyediségére, és innovatív gasztronómiai ötleteivel is kiemelkedőt alkotott.
Díjazott kategóriák részletesen:
Év Szállása 2022 fődíj – összesített eredmények alapján:
Colosseum Hotel Mórahalom****+superior
Az elmúlt 10 év Év Szállása – a Szallas.hu foglalóinak szavazatai alapján:
Év Turisztikai Attrakciója 2022 – vendégértékelések alapján:
Év Turisztikai Attrakciója 2022 – szakmai zsűri döntése alapján:
Év Turisztikai Települése 2022 – szakmai zsűri döntése alapján:
Turizmus Szakma Példaképe 2022 - ifj. Papp Imre-emlékdíj – szakmai zsűri döntése alapján:
Ritter Judit
Minőségi díj – vendégértékelések alapján
4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):
4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):
1-3 csillagos hotelek:
Panzió, apartman, vendégház:
Szakmai díj – szakmai zsűri döntése alapján
4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):
4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):
1-3 csillagos hotelek:
Panzió, apartman, vendégház:
Forrás: https://turizmus.com/szallashely-vendeglatas/morah...