Kutatások a fényszennyezés hatásairól igazgatóságunk szakmai támogatásával 2020.07.03. 16:36

A fényszennyezés a környezeti ártalmak egyik kevésbé ismert formája, pedig ugyanannyira oda kellene figyelni rá, mint a többi szennyező forrásra. A fény hatással van a növényekre, állatokra és az emberekre is. Akár kis mennyiségű, rossz időben érkező fény is megzavarhatja az élőlények belső óráját, a hormonok termelését, vagy akár a teljes ökoszisztémát is károsan érintheti. A kutatásokban az ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely) és az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) és a Kaposvári Egyetem vesz részt. A sikeres lebonyolítást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai szakmailag is segítik

Növénykísérletek klímakamrában és természetes élőhelyükön

A mesterséges megvilágítás direkt és indirekt hatásai befolyásolják az ökoszisztémák működését, így a növényekre is hatással vannak. Életciklusuk hosszát, a termés mennyiségét, testméretüket is megváltoztatja a mesterséges megvilágítása hossza, ritmusa, és a modern világítási eszközök színhőmérsékleti tartománya . Igaz ez a új LED fényforrásokra is, amelynek használata a közvilágítás szempontjából a most megjelent kiadvány megjelenéséig nem került igazán szabályozásra. Az EFOP 362. -16--2017-00014 pályázathoz kapcsolódó kutatásban sok élőlénycsoport, többek között az edényes növények és mohák adaptív válaszait is vizsgáljuk. Ehhez hideg és meleg LED fény modullal felszerelt klímakamrákat használunk.

Klímakamra belső környezetének beállítása

A kíséretekben a hideg fehér és meleg fehér, közvilágításban is alkalmazott fényforrástípust teszteljük Tagetes patula ( bársonyvirág) és Pisum sativum (zöldborsó) esetében. A kísérletek azt mutatják, hogy az egyes növénycsaládokra nem ugyanolyan hatással van a hideg és meleg fehér fény, más a virágzásba és termésképzésbe allokált energia arányuk, vegetatív periódusuk hossza és növekedésformájuk is. A bársonyvirág esetében már a mag kikelése után a korai fejlődésben mutatkozik a különbség a kontroll növényekhez képest: alacsonyabb testméret, vörös pigmentáltság, elágazások hiánya. A párhuzamosan működő klímakamrákban, melyekben a beállítások szerint minden környezeti tényező (hőmérséklet , páratartalom, talaj, csírázás kezdete) ugyanaz, csak a fénymodul színhőmérséklete különbözik a két kamrában.

Klímakamra különböző színhőmérsékletekkel

Az előkészített minták bekerülnek a klímakamrába

A mohák esetében egyébként is köztudott, hogy az erős fény és az ultraibolya sugárzás elleni védekezésük, szoros összefüggésben a páratartalommal működik és a hideg fehér fénnyel történő megvilágítás csökkenti az életképességi mutatóikat. Nem tudjuk azonban, hogy egy más, kíméletesebb színhőmérséklet hogyan hat ugyanazokra a mohafajokra, vegetatív regenerációjukra.

Mohák előkészítése a kísérlethez

Az előkészített minták bekerülnek a klímakamrába

Víz hozzáadásával fejlődésnek indulnak a növények


A kutatási tervben szerepel még a kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) élőhelyi vizsgálata, melynek során arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy pontosan milyen rovarok porozzák be a növény virágait éjszaka, és a különböző színhőmérsékletű fények hogyan befolyásolják a megporzást, és a terméskötést.


Kétlevelű sarkvirág virágzás előtt

Kétlevelű sarkvirág este, háttérben a Holddal


Rovarok fény iránti vonzalmának kutatása fénycsapdák segítségével:

A rovarok pozitív fototaxisa (fény iránti vonzalmuk) közismert jelenség. A napjainkban egyre növekvő kültéri megvilágítások rovarokra kifejtett hatásuk miatt jelentős természetvédelmi problémát okoznak. A közvilágításban alkalmazott világítótestek gyakorlatilag fénycsapdaként működnek. Sötét területeken egy fényforrás több ezer rovaregyedet is odavonzhat egy éjszaka során. Ez nem csak a ritka, védett fajok esetében okoz gondot, de megzavarja az ökoszisztéma anyag és energiaáramlását (a táplálékláncot) és az ökológiai szolgáltatásokat (pl. beporzás) is.

Kutatásunk célja a különböző színhőmérsékletű fényforrások ökológiai hatásának elemzése.

Különböző színhőmérsékletű fénycsapdák az egyetem botanikus kertjében

Az Eszterházy Károly Egyetem Botanikus kertjében négy db. Jermy tipusú csapdát helyeztünk ki, melyek a közvilágításban is használt, különböző típusú (LED, kompakt fénycső, higanygőz) és színhőmérsékletű (2700 és 4000 K között) fényforrásokkal vannak felszerelve.

A kompakt fénycsöves csapda

A borostyánfényű LED-es csapda

A fénycsapdák által bevonzott ízeltlábúak mennyiségi és nagyság adatait a csapdákon lévő Zoolog automatikus mintavevő folyamatosan, a befogás idősora szerint rögzíti, együtt a hőmérséklet és páratartalom adatokkal, és egy központi szerverre küldi.

Munkában a Zoolog program

E mellett a befogott Macrolepidopterákat faj szinten meghatározzuk. Így nagy mennyiségű adat statisztikai elemzésével lehetőség nyílik a különböző típusú lámpák által élőhelyükről kivonzott rovartömeg (biomassza) mennyiségének becslésére, az esetleges ritka és védett fajokra kifejtett hatásuk bemutatására, illetve a napi és hosszabb távú aktivitás változások nyomon követésére és a különböző színhőmérsékletű LED-ek attraktivitásának elemzésére.

Kutatási program részleteinek megbeszélése terepen

Ez lehetővé teszi az ökológiai szolgáltatásokkal, illetve a természetvédelmi kezeléssel kapcsolatos következtetések levonását is..

Rovarok mennyiségi eloszlása a négy csapda fogásai alapján egy éjszaka alatt

Lakossági ismeretek felmérése a Bükki Nemzeti Parkban:

A Bükki Nemzeti Park, mint országos jelentőségű védett természeti terület, 2017. júniusa óta Nemzetközi Csillagoségbolt-park is egyben.

Kockásliliom és a Bükki Csillagoségbolt-park ege

Perseida meteor a Bükkben

A címet a Nemzetközi Sötétégbolt Társaság (IDA) adományozta a Bükki Nemzeti Park részére a több éves munka gyümölcseként.

Az állatövi fény Bükki Csillagoségbolt-parkban

A Bükki Csillagoségbolt-park egy olyan különleges, alacsony fényszennyezésű területe hazánknak, ahonnan kiválóan megfigyelhetők az égbolt csodái.

Látogatók a Bükkben

Amint arról már korábban hírt adtunk, Répáshuta közvilágítása lecserélésre került, fényszennyezésmentes, modern, alacsony fogyasztású LED-es lámpatestekre, melyek színhőmérséklete kedvezőbb a lakosság, és az ökoszisztéma szempontjából is.

Répáshutai közvilágítás a fejlesztés előtt

Répáshutai közvilágítás a fejlesztés után

Egy további tanulmány arról a kérdőíves vizsgálatról számol be, amit a témakörben tájékoztatást élvező Répáshuta illetve, a hozzá közel fekvő, de a problémakörről közvetlen ismereteket nem kapó Cserépváralja településeken végeztek. A kutatás vezetői kíváncsiak voltak, milyen különbség lesz a két településen megkérdezett lakosok tudása és tudatossága közt. A tanulmány az International Journal of Engineering and Management Sciences (Műszaki és Menedzsment Tudományi Közlemények) nevű kötetben jelent meg. A cikk címe és linkje: A fényszennyezés műszaki jellemzőire és élettani hatásaira vonatkozó lakossági ismeretek felmérése két településen. (https://ojs.lib.unideb.hu/IJEMS/article/view/5339) Ugyanilyen felmérés és összehasonlítás valósult meg a Hortobágyi Nemzeti Park Csillagos Égbolt Parkjához közel eső Hortobágy, illetve Újszentmargita, mint kontroll-település lakói közreműködésével.

A cikk szerzői:

Pénzesné Dr. Kónya Erika , Dr. Varga János, Prof. Mika János, Apró Anna ,Gyarmathy István,Korompai Tamás ,Novák Richárd


Kapcsolódó

2023/1 2. The first few days

2023/1 2. The first few days

2023.04.19. 14:37
Am 14. Maerz stieg ich ins Flugzeug in Richtung Budapest. Natürlich war ich ziemlich aufgeregt und gespannt. Ich war vorher noch nie in Ungarn. Wie werden die Leute dort sein und wie wird meine neue Heimatstadt aussehen? Was wird mich im Bükk-Region Geopark erwarten? Fragen über Fragen…Glücklicherweise wurde ich von Balázs am Flughafen abgeholt und meine Aufregung legte sich etwas nach dem herzlichen Empfang. Auf dem Weg in die Wohnung machten wir sogar noch einen Zwischenstopp bei Aldi, da am 15. Maerz ein Feiertag in Ungarn ist (Gedenktag der Revolution von 1848) und die Geschaefte geschlossen hatten.Ich nutzte den freien Tag direkt, um etwas die Innenstadt zu erkunden. Dort habe ich den Dobó-István-Platz, das Rathaus, sowie die Basilika gesehen. Erster Eindruck? Hier laessts sich aushalten!Am Samstag hat mich Balázs und sein Vater auf eine Wanderung im nahegelegenen Aggtelek Nationalpark eingeladen. Wir marschierten im Wald 15 km entlang der slowakischen Grenze von Aggtelek in Richtung Gömörszőlős. Kurz vor unserem Ziel wurden wir noch mit einem schönen weitlaeufigen Ausblick belohnt. Dort konnten wir bis zum Mátra-Gebirge sehen! In Gömörszőlős, wo es unter Anderem ein ökologisches Ausbildungszentrum gibt, haben wir dann zusammen noch zu Abend gegessen (Ungarische Gulaschsuppe) und den Abend mit einem Kartenspiel ausklingen lassen (auf ungarisch gar nicht so einfach ;) ) Es war ein sehr schöner Tag, vor allem, da ich von allen Teilnehmern herzlich empfangen und direkt in die Gemeinschaft aufgenommen wurde.Am Sonntag stand dann die Besichtung der Burg von Eger an. Von dort hat man einen guten Ausblick über die Stadt. Im Keller der Burg befindet sich eine Ausstellung zu einer der grössten Waffensammlung in Ungarn und es kann das ehemalige Verlies besichtigt werden. Für Geschichtsinteressierte sehr interessant!
Tovább olvasom