1874. március 28-án hunyt el az ipolytarnóci megkövült fa első tudományos leírója, Kubinyi Ferenc.
A megkövült fát évente mintegy 70 ezer látogató keresi fel manapság
Az Úr 1836. évében Kubinyi Ferenc a Losonc melletti Videfalváról indult Tarnócra, hogy utána járjon a híresztelésnek: egy hatalmas megkövült fatörzs hever a falun túli egyik vízmosásban. A helyi pásztorok „gyurtyánkő-lócának” hívták a Borókás-árkot átívelő 42 m-es egykori kőhidat, melynek Kubinyi már csak összeomlott részeit találta. Mint később kiderült, a világ legnagyobb ismert, kövesedett pinus-féléje (Pinuxylon tarnocziense) maradványaira talált, Kubinyi annak feltárásával kezdte el az eltemetett ipolytarnóci ősvilág kutatását, általa értesült először a világ az ipolytarnóci megkövesült famatuzsálemről, amelynek maradványait háromszáz évvel ezelőtt kezdte kibontani egy ősi vulkáni katasztrófa riolittufa-szarkofágjából a természet.
A forrongó 19.század kiemelkedő személyisége, szabadságharcos hazafi és elkötelezett tudós volt. 1796-ban, az Ipolytarnóc közeli Videfalván született és 78 évvel később ugyanott halt meg, de közben nem akármilyen utat tett meg.
Kubinyi Ferenc portréja
Már korán érdeklődni kezdett a természettudományok után. Ágoston testvérével együtt a Magyarhoni Földtani Társulat és a Természettudományi Társulat alapító tagja, társadalmi szerepvállalása és régészeti feltáró tevékenysége is jelentős. Nem véletlen, hogy a szécsényi régészeti múzeum Kubinyi Ferenc nevét vette fel és a hálás utókor az ipolytarnóci kövesedett fát védő épületet Kubinyi Ferenc pincének nevezte el. Az ipolytarnóci Ősfenyő Belépő látogatóközpontban egy kiállítási részt szenteltek tiszteletére és egy emléktáblája is van, Kecskeméti Tibor Kubinyi életrajza a kutatásokról szóló könyv részeként az ajándékboltban kapható.
Idézzük fel Kubinyi szavait, miként élte meg az 1849-es vandál pusztítást birtokán: (Idézet Kubinyi Ferencnek Pauler Tivadarhoz 1872-ben írt egyik leveléből):
„megfosztva bár az orosz invásio alkalmával, nem annyira Grabbe (mert volt losonczi házamban beszállva volt osztrák és orosz tisztek gyönyörködvén a XV, XVI, és XVII-ik századból a legnevezetesebb férfiaktól származó bútoraimban, melyek mind meg annyi ritka unicumok valának, ásvány-, földtani- és palaeontológiai gyűjteményeimben volt, hanem felgyújtását utolsó pillanatig akadályozták) mint inkább az odarendelt császári biztos, házamat minden ott található ritkaságokkal felgyújtatván, valóságos autódafét tartott, — minden iparkodása mellett is, az alsó szobák erősen lévén boltozva, azokat belül gyújtotta meg, a felső szobák be nem akarván égni, a tűzmentesen készült stukatur a szobában lévő családi képeimnek egy részét, az ott elhelyezve volt bútoraimmal együtt összevagdaltatván, nemcsak utána azokat szurokkal 5 5 és gyantával pontosan bevonatta, felgyújtatta, sőt több ízben, hogy minél előbb herostratusi vandalizmusát befejezze, az égést puskaporral elősegítette. Akkoron történt, hogy a házhoz tartozó, kertben díszlő százados hársfák, melyeket még a híres Ráday Pál, II. Rákóczi Ferencz titkára ültetett, árnyékában elhelyezve volt tarnóczi óriás kövületnek nagyobb része darabokra töretett, úgy hogy alig küldhettem az örökké emlékezetes orosz invásio után egy-két nagyobb példányt a nemzeti múzeumnak, — nem csak anyagi vagyonomnak nagyobb részétől, de mi sokkal fájdalmasabb, szellemi adataimtól, melyeket 30 év alatt történelmi, archeológiai, ásvány-, földtani, kivált hazánk ősemlősei maradványainak gyűjtésében nem csekély fáradtsággal és költséggel annyira gyűjtöttem és összeállítottam, hogy nagyobb terjedelmű munkámat, mely már akkor majdnem befejezve vala, sajtó alá bocsájthattam volna.”
A videfalvi kúria egykor, ahol 1796. március 21-én született és ahol meg is halt 1874. március 28-án
NENDTVICH KÁROLY megemlékezésének részlete Kubinyi Ferencről. (Felolvastatott a M. Tud. Akad. 1876. jun. 26. tartott összes ülésén.)
„Kubínyi Ferencz azon ős jellemek sorába tartozott, melyeknek a száma napról-napra mindinkább csökken. Őszinte és nemes keblű férfiú volt, a ki a cselszövényt vagy ármányt nem ismerte. Hű és áldozatra kész barát, a ki segített, a hol segíthetett. Heves természetű ugyan, de azért jó és jámbor indulatu volt. Lángoló hazaszeretete és a törvényesség iránti túlbuzgósága nem egyszer bajba keverte őt, melyből kirántani barátjainak néha nehezen sikerült. Elveiben szilárd és tántoríthatlan volt, és a mit jónak és igazságosnak felismert, attól semmi hatalom vagy fenyegető veszély által eltéríthető nem volt. A tudomány és a művészetnek forró barátja volt, és miután tudta, hogy hazája csak a tudomány és európai műveltség által vergődhetik állandó hatalomra, azt minden telhető módon terjeszteni és a nép tulajdonává tenni iparkodott- Ezekért sokat áldozott és vagyonának nagy részét ezekre fordította.Kubinyi Ferencz nem különben a népnek is tántoríthatlan hű barátja és védője volt, és azért sorsát javítani és azon segíteni, a hol csak lehetett, egyik főfeladatának tekintette. Tudván azt, hogy minden országnak hatalma a nép ép gondolkozásában, felvilágosodottságában, és munkásságában rejlik, ő azt minden módon oktatni, mivelni és a munkásságra szoktatni iparkodott.Kubinyi Ferencz a szó teljes értelmében önzetlen volt, és a mit tett, a mit véghez vitt, azt lelke őszinte sugallatából tette. Ó jutalmat soha sem várt és azért hiúsággal őt vádolni még a legnagyobb ellensége sem birja, sőt ő minden czímet és minden kitüntetést került, vagy legalább nem kereste, egyedüli hiúságát törekvései elismerésében polgártársai részéről lelvén.”
A videfalvi kastély ma. Fotó: Szarvas Imre
