Bükk-fennsík kerékpártúra az Európai Nemzeti Parkok Napján

1

Az Európai Nemzeti Parkok Szövetsége (EUROPARC) május 24-ét nyilvánította az Európai Parkok Napjává.

Ezen a napon a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésére Svédországban 1909-ben Európa első nemzeti parkjaként egyszerre hét nemzeti park alakult meg.

Az EUROPARC szervezet minden évben felhívást tesz közzé, hogy programokkal csatlakozzunk az eseményhez. Ebben az évben a nemzeti parkjaink természeti értékeire irányítják a figyelmet.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság - kapcsolódva a felhíváshoz – ebben az évben május 25-én úgy szervezi a hagyományos kerékpártúráját, hogy a résztvevők felkereshessék azokat a természeti értékeket, élőhelyeket, amelyek a nemzeti park védetté nyilvánításának szakmai indokát megalapozták.

A változatos útvonalon vezető túra során áthaladunk a bükki karszt fennsíkjának rétjein, a Nagy-mezőn, érintünk a fennsíkon bükkösöket, eljutunk a fennsík déli permén a „Kövek-vonulatához”. Egy-egy megállóban a nemzeti park szakembereinek ismertetőjét hallgatjuk meg.

A frissítőponton helyi termékek, nemzeti parki védjegyes termékek kóstolási lehetőségét kínáljuk.

Útvonal: Szilvásvárad - Kalapat - Olasz-kapu - Hármaskút - Nagy-mező - Három-kő - Olasz-kapu - Kalapat - Szalajka-völgy - BNPI Információs Ház

A táv: 40 km, szintemelkedés 1150 m, ereszkedés 1130 m.

Előzetes jelentkezés:

A kitöltött jelentkezési lapot május 22-ig juttassák vissza a kapcsolat@bnpi.hu e-mail címre.

Részvételi díj:

Előzetes jelentkezésnél 1500 Ft (online vásárlás esetén), a helyszínen 2000 Ft.

Részvételi feltételek:

Megfelelő műszaki állapotú, terepre alkalmas (MTB) kerékpár;

Betöltött 14. életév;

A kerékpáros KRESZ szabályainak betartása;

Megfelelő kerékpározási tapasztalat, biztos kerékpár kezelés;

Jó egészségi állapot;

A túrán kerékpáros sisak viselete ajánlott.

Figyelem! A résztvevők a túra során innivalóról úgy gondoskodjanak, hogy italt csak az Olasz-kapunál kialakított frissítőpontnál biztosítunk.

A kerékpártúrákon minden résztvevő saját felelősségére vesz részt.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és túravezetői nem tehetők felelőssé abban az esetben, ha egy résztvevő általa előzetesen ismert egészségügyi problémájában a túra során romlás következik be.