Az ízig-vérig magyar szöcskeegér kalandos története 2021.04.26. 17:55

Szöcskeegér. Már a neve is ellentmondásos, hiszen azt a képzetet kelti bennünk, amire a régi korok kutatói is gondoltak, hogy a valódi egereknél sokkal hosszabb hátsó lábainak köszönhetően kiválóan és magasra tud ugrani.

Azonban mára kiderült, hogy még egy alacsony peremű kis vödörből sem tud kijutni, nemhogy kenguru módjára pattogjon. És a korabeli tudósoknak nem ez volt az egyetlen komoly tévedése a magyar szöcskeegér kapcsán.

Talán, mint sok nagy felfedezés, ez is egy kézfogással kezdődött. Történt ugyanis, hogy 1906-ban, az akkor már az édesanyjától eltanultak alapján komoly preparátori tudásra szert tevő, ám még igencsak pelyhes állú ifjú, Vásárhelyi István személyesen találkozhatott Herman Ottóval Budapesten.

Vásárhelyi István (1889–1968)

„Itt ért az a soha nem remélt boldogság, hogy az akkor már bálványozott nagy tudósunkkal, Herman Ottóval megismerkedhettem, és mint egész fiatalember kétszer kezet is szoríthattam vele." - írta később az életrajzában. És mai kifejezéssel élve, az akkor a tudományos és bizonyos fokig a politikai berkekben is sztárnak számító Herman Ottónak imponált az ifjonc Vásárhelyi magabiztossága, tudáséhsége és arra ösztönözte, hogy komolyabb szinten kezdjen bele az állatok életének tanulmányozásába. S az ösztönzés magja jó táptalajra lelt lelkében; talán ekkor indult el azon az úton, amely többek között a Bükk állatvilágának egyik legkiválóbb kutatójává tette és nem mellesleg számos, akkor még ismeretlennek számító kisemlősfaj viselkedéstudományi vizsgálatainak máig ható alapjait rakta le.

A rendkívül gazdag életműből mi most csupán egy szeletet ragadnánk ki, méghozzá a mostani nevén magyar szöcskeegérnek (Sicista trizona) a megtalálását, alapvető viselkedésbeli sajátosságainak leírását. Bár neve alapján azt gondolnánk, hogy egy újabb egérfajjal van dolgunk, a valóság ezzel szemben az, hogy ez a különleges életmódú rágcsálófajunk bizony az ugróegérfélék családjába (Dipodidae), azon belül is a csíkosegérformájúak (Sicistinae) alcsaládjába tartozik. Száz rendszertani szónak is egy vége, ő bizony nem egy egérfaj, hanem ugróegér faj, ami körülbelül akkora különbség, mint egy Trabant és egy Ferrari között van (ezzel természetesen nem az egérféléket akartuk minősíteni, pusztán a közöttük levő különbségre utaltunk).

Nem kevésbé kalandos történet volt a faj rendszertani behatárolása sem, sok kutató elevenébe vágott egy-egy újabb kutatás eredménye. Nevezték már háromcsíkos egérnek, csíkos szöcskeegérnek, háromívű csíkos-egérnek, háromcsíkos szöcskeegérnek és csíkosegérnek is. A tudomány által legújabban elfogadottan magyar szöcskeegérnek nevezett kisemlősünk neve egyben arra is utal, hogy jelen tudásunk szerint a világon gyakorlatilag csak hazánkban, azon belül is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegységben él az a pár száz, esetleg ezer példány belőle. Ha ezek alapján azt állítjuk, hogy a világ egyik legritkább emlősfajával Igazgatóságunk büszkélkedhet, nem mondtunk nagyot. Ez természetesen nem csupán büszkeséget, hanem mérhetetlen felelősséget is jelent számunkra, hiszen ennek a fokozottan védett fajnak a megőrzése a mi munkánk széles e földgolyón. Világszintű ritkaságát és ezáltal veszélyeztetettséget egyébként jól mutatja, hogy az IUCN a hazai emlősfajok közül elsőként vette fel a veszélyeztetett fajok listájára (ahova azóta az ürge (Spermophilus citellus) is felkerült).

Szöcskeegér-élőhely a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, fotó: dr. Cserkész Tamás


De térjünk vissza a magyar szöcskeegér megtalálásának és megfogásának szinte az Indiana Jones filmek hangulatát idéző történetére. A múlt század elején a kor híres emlőskutatói már számos példányra tettek szert, amelyek azonban kivétel nélkül elpusztult egyedeket, többnyire bagolyköpetből előkerült csontmaradványokat jelentettek. Ezek alapján próbálták meghatározni, besorolni ezt az ismeretlen rágcsálófajt. „A Sicista loriger trizona csak a Sicista loriger tájfajtája” – írta Méhely Lajos, a hazai emlőskutatás egyik legnagyobb alakja 1923-ban a „Magyarország csíkos egerei” című monográfiájában. S jóllehet azt is kiemeli, hogy „ez a tájfajta a törzsalaktól sem külső bélyegeiben, sem koponyája, fogazata és szájpadlásredői tekintetében nem különbözik észrevehetően, ám belső szervezetét illetőleg éles és állandó, ha nem is nagyon jelentékeny különbség van a két alak között”. Pár évvel később, 1929-ben pedig ismét felhívta a figyelmet erre a fajra, hangsúlyozva, hogy „azonkívül, hogy jellegzetes, magyar-földi állatról van szó, az itt való megjelentetését az is megokolttá teszi, hogy Vásárhelyi István mostanában közölte megfigyeléseit az „Adatok a háromívű csíkos-egér Sicista loriger trizona Pet. előfordulásához s életmódjához.” című, az Állattani Közleményekben megjelentetett rövid cikkében.

Magyar szöcskeegér (Sicista trizona), fotó: dr. Cserkész Tamás

Ennek a kis közleménynek a megírásához azonban élő példányokra volt szüksége! Mivel egy rendkívül rejtett életmódú, a felszínre csak pár naponta, akkor is elsősorban éjszaka látogató emlősfajról van szó, élve történő megfogása nem kis kihívás elé állította Vásárhelyi Istvánt. Mindenesetre gondolt egy merészet és a feltételezett alföldi élőhelyeinek közelében a kocsmákba kiragasztott egy-egy felhívást, miszerint 1 Pengő Forintot fizet minden megfogott „háromívű-csíkoségérét” annak a gazdának, aki ezt számára élve leszállítja. Rögvest lett is foganatja a felhívásnak és szinte zsákszámra hozták a „tudós úrnak” a gazdák a szántásból kiforgatott…nos, csíkos egereket, amelyek azonban nem a mi szöcskeegerünket jelentették, hanem a sokkal gyakoribb, a hátán valóban egy fekete csíkkal rendelkező pirókegereket. Mert igaz ugyan, hogy az egy az nem három, de csíkos egérnek bizony ez is megfelel. Szegény Vásárhelyit pedig, miután megtagadta, hogy a pirókegerek után is kifizesse az 1 Pengő Forintot, majdnem helybenhagyták a megdühödött gazdák. Jobb híján ezek után maga is beállt az eke szarva mögé a szántó gazdához és ha kifordult egy csíkos egér a barázdából, hát ketten vetették magukat utána. Aki előbb fogta meg a „háromívű-csíkosegeret”, azé lett a jutalom. Ily módon tudott aztán szert tenni kilenc szöcskeegérre, amelyek terráriumi tartásának tapasztalataiból vonta le máig érvényes alapvetéseit. „Terráriumban való tartásuk nagyon könnyű. Csak kevés apró emlőssel van oly kevés baj, mint a Sicista-val. Tiszta, szagtalan, s a mi a fő: sohasem harap. Ha tágas s földes terrárium-ban tartjuk, főként ha sikerül párt szereznünk, hosszú ideig eltarthatjuk. Sőt szaporít is fogságban és kellő nyugalmát biztosítva, fiókáit föl is neveli. A terráriumban ép úgy rendezkedik be, mint a szabadban. Egyik sarokban fészket készít s az élelmet is a föld alá hordja le. A föld színére csak az élelemért jön. Tekintet nélkül arra, hogy földalatti raktárában van-e élelem, ha friss élelmet kap, következő éjjel a föld alá hordja. Hogy fogságban így rendezkedjék be, szükséges, hogy terráriumában legalább 25—30 cm földréteg legyen. Fogságban az élelme búza, árpa, zab, nyers burgonya, takarmány-cukorrépa, s tavasztól őszig állandóan zöld lóhere, lucerna vagy fű. Tápláléka lehetőleg vegyes legyen s főleg vízben gazdag élelmet is tartalmazzon, mert csupán száraz eleségen tartva nagyon elhízik s ez pusztulását okozza. Állataimnak vizet sohasem adtam, mert a betett vizes edényt első éjszaka földdel tömték tele. Párzása terráriumban éjjel, nagy visongások között, a földalatti fészekben történt. 21 napi vemhesség után négy fiókát szült. Szülés után fészkét felbontva, kezemnek ugrott, halkan prüszkölt, fújt s harapott. Sajnos, a fészek fölbontása annyira fölizgatta, hogy fiókáit a fészekből kiszórta s ezek elpusztultak."

(Persze ne feledjük, hogy a magyar csíkosegér a hazai jogszabályok alapján fokozottan védett állatnak minősül, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke egyedenként 1 000 000 Ft. 1979 óta befogása, tartása hasznosítása hatósági engedély hiányában bűncselekménynek minősül.)

Szöcskeegér kameracsapda, fotó: dr. Cserkész Tamás

S e sorokat olvasva eszünkbe juthat, hogy nemsokára beköszönt a május és a magyar szöcskeegereinknél kezdetét veszi a nagybetűs szerelem. Látni persze nem láthatjuk a folyamatot, de bízunk benne, hogy az őszi élvefogó csapdázások és a kihelyezett kameracsapdák felvételei stabil, esetleg növekvő állományról szolgáltatnak majd adatokat.

"Szöcskeegér tviccselők" a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, fotó: Tóth Pál

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesülettel, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. -vel karöltve az Európai Unió támogatásával (LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt) egy hosszútávú védelmi programban ennek a világritkaságnak számító, endemikus emlősfajnak a megőrzésén dolgozik.

Fotó: Tóth Pál

A LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg.
További infó:
http://www.grasslandlifeip.hu

Kapcsolódó

7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

2023.04.19. 14:28
Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen.Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zum Harkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten. Am nächsten Morgen wollten wir eigentlich draußen arbeiten, aber es hat so in Strömen geregnet, dass sich stattdessen auf die Vorbereitungen für die später am Tag stattfindende Feier anlässlich des Jahresendes und der Heirat einer Mitarbeiterin konzentriert wurde. Dabei konnten wir uns viel mit dem Ranger Marton und der Mitarbeiterin Dora unterhalten, die uns nicht nur über ihre Arbeit, sondern auch über ihren Alltag einiges erzählt haben. Außerdem durften wir einige selbstgemachte ungarische Köstlichkeiten wie „Palacsinta“ – eine Art dünner Pfannkuchen – probieren. Als wir am Mittwochmorgen aus dem Fenster geschaut haben, konnten wir mit Vergnügen feststellen, dass nicht nur der Regen aufgehört hatte, sondern auch die Sonne schien. Dadurch konnten wir die anderen an diesem Tag bei der Arbeit rund um das Haus unterstützen, die vor allem Gartenarbeit vorsah. Unser letzter Tag in der Mátra-Region begann mit Arbeit auf den Grünländern mit vier Ranger:innen. Das bedeutet, dass wir in Mátraszentimre die Bäume, die die Ranger gefällt und kleingesägt hatten, auf Stapel schichten sollten. Gefällt wurden die Pinien, weil diese in Ungarn eine invasive Pflanzenart sind. Als invasive Pflanzenart haben sie hier keine natürlichen Feinde und damit einen Vorteil gegenüber einheimischen Pflanzenarten, denen sie dann auch Platz, Licht und Mineralien wegnehmen. Nach getaner Arbeit ging es dann von Gyöngyös mit dem Bus für uns zurück nach Eger.Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen. Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zum Harkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten.
Tovább olvasom
2022/1. - 9. Tree studies

2022/1. - 9. Tree studies

2022.08.23. 15:57
Baumstudie[28.07.2022]Gemeinsam mit einer ungarischen Studentin haben wir in der letzten Zeit begonnen Bäume auf einer Weide zu tracken und nach einem ausführlichen Katalog zu beurteilen. Im Nationalpark sprechen wir immer von „Veteran Trees“, also besonders alten Bäumen. Bisher kann keiner Abschätzen wie viele es sind, es sind nur recht grobe Angaben von ca. 1000 Bäumen. Jedem Baum ist ein A4 Zettel gewidmet, auf dem erst Daten wie die Koordinaten, der lateinische Name und Maße wie z.B. die Höhe und der Umfang angegeben werden müssen. Für die Ermittlung der Höhe des Baumes wird eine Entfernung von 20m abgemessen. Von dort aus wird mit einem analogen Höhenmesser der Winkel zum Beginn des Stamms und der Winkel zum höchsten Teil der Baumkrone bestimmt. Die beiden Zahlen ergeben gemeinsam die Höhe. Danach kommen 36 Felder in denen unter anderem Angaben über Astlöcher, Kronen- oder Starkastabbrüche, Krankheits- oder Pilzbefall, Moos- und Flechtenvorkommen und Nester, die sich im Baum befinden. Zusätzlich kommen dann noch einmal 15 weitere Felder, wo z.B. nach anderen Bäumen in der direkten Umgebung gefragt wird. Die Aussagen, die wir über die Bäume treffen werden immer mit der Hilfe von für solche Studien angefertigte Kataloge getroffen. So sind in manchen Fällen verschiedene Bilder dargestellt und wir müssen entscheiden, welches dem untersuchten Baum am nächsten kommt. Zusammengefasst ist es eine sehr detaillierte Studie, weshalb wir am ersten Tag auch nur insgesamt 8 Bäume geschafft haben. Mit der Zeit wird man jedoch deutlich routinierter und muss nicht mehr alles erst im Katalog nachschlagen, wodurch die Arbeit deutlich schneller vorangeht. Insgesamt haben wir dennoch nur 60 von den ca. 1000 Bäumen tracken und beurteilen können.
Tovább olvasom