Az ízig-vérig magyar szöcskeegér kalandos története 2021.04.26. 17:55

Szöcskeegér. Már a neve is ellentmondásos, hiszen azt a képzetet kelti bennünk, amire a régi korok kutatói is gondoltak, hogy a valódi egereknél sokkal hosszabb hátsó lábainak köszönhetően kiválóan és magasra tud ugrani.

Azonban mára kiderült, hogy még egy alacsony peremű kis vödörből sem tud kijutni, nemhogy kenguru módjára pattogjon. És a korabeli tudósoknak nem ez volt az egyetlen komoly tévedése a magyar szöcskeegér kapcsán.

Talán, mint sok nagy felfedezés, ez is egy kézfogással kezdődött. Történt ugyanis, hogy 1906-ban, az akkor már az édesanyjától eltanultak alapján komoly preparátori tudásra szert tevő, ám még igencsak pelyhes állú ifjú, Vásárhelyi István személyesen találkozhatott Herman Ottóval Budapesten.

Vásárhelyi István (1889–1968)

„Itt ért az a soha nem remélt boldogság, hogy az akkor már bálványozott nagy tudósunkkal, Herman Ottóval megismerkedhettem, és mint egész fiatalember kétszer kezet is szoríthattam vele." - írta később az életrajzában. És mai kifejezéssel élve, az akkor a tudományos és bizonyos fokig a politikai berkekben is sztárnak számító Herman Ottónak imponált az ifjonc Vásárhelyi magabiztossága, tudáséhsége és arra ösztönözte, hogy komolyabb szinten kezdjen bele az állatok életének tanulmányozásába. S az ösztönzés magja jó táptalajra lelt lelkében; talán ekkor indult el azon az úton, amely többek között a Bükk állatvilágának egyik legkiválóbb kutatójává tette és nem mellesleg számos, akkor még ismeretlennek számító kisemlősfaj viselkedéstudományi vizsgálatainak máig ható alapjait rakta le.

A rendkívül gazdag életműből mi most csupán egy szeletet ragadnánk ki, méghozzá a mostani nevén magyar szöcskeegérnek (Sicista trizona) a megtalálását, alapvető viselkedésbeli sajátosságainak leírását. Bár neve alapján azt gondolnánk, hogy egy újabb egérfajjal van dolgunk, a valóság ezzel szemben az, hogy ez a különleges életmódú rágcsálófajunk bizony az ugróegérfélék családjába (Dipodidae), azon belül is a csíkosegérformájúak (Sicistinae) alcsaládjába tartozik. Száz rendszertani szónak is egy vége, ő bizony nem egy egérfaj, hanem ugróegér faj, ami körülbelül akkora különbség, mint egy Trabant és egy Ferrari között van (ezzel természetesen nem az egérféléket akartuk minősíteni, pusztán a közöttük levő különbségre utaltunk).

Nem kevésbé kalandos történet volt a faj rendszertani behatárolása sem, sok kutató elevenébe vágott egy-egy újabb kutatás eredménye. Nevezték már háromcsíkos egérnek, csíkos szöcskeegérnek, háromívű csíkos-egérnek, háromcsíkos szöcskeegérnek és csíkosegérnek is. A tudomány által legújabban elfogadottan magyar szöcskeegérnek nevezett kisemlősünk neve egyben arra is utal, hogy jelen tudásunk szerint a világon gyakorlatilag csak hazánkban, azon belül is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegységben él az a pár száz, esetleg ezer példány belőle. Ha ezek alapján azt állítjuk, hogy a világ egyik legritkább emlősfajával Igazgatóságunk büszkélkedhet, nem mondtunk nagyot. Ez természetesen nem csupán büszkeséget, hanem mérhetetlen felelősséget is jelent számunkra, hiszen ennek a fokozottan védett fajnak a megőrzése a mi munkánk széles e földgolyón. Világszintű ritkaságát és ezáltal veszélyeztetettséget egyébként jól mutatja, hogy az IUCN a hazai emlősfajok közül elsőként vette fel a veszélyeztetett fajok listájára (ahova azóta az ürge (Spermophilus citellus) is felkerült).

Szöcskeegér-élőhely a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, fotó: dr. Cserkész Tamás


De térjünk vissza a magyar szöcskeegér megtalálásának és megfogásának szinte az Indiana Jones filmek hangulatát idéző történetére. A múlt század elején a kor híres emlőskutatói már számos példányra tettek szert, amelyek azonban kivétel nélkül elpusztult egyedeket, többnyire bagolyköpetből előkerült csontmaradványokat jelentettek. Ezek alapján próbálták meghatározni, besorolni ezt az ismeretlen rágcsálófajt. „A Sicista loriger trizona csak a Sicista loriger tájfajtája” – írta Méhely Lajos, a hazai emlőskutatás egyik legnagyobb alakja 1923-ban a „Magyarország csíkos egerei” című monográfiájában. S jóllehet azt is kiemeli, hogy „ez a tájfajta a törzsalaktól sem külső bélyegeiben, sem koponyája, fogazata és szájpadlásredői tekintetében nem különbözik észrevehetően, ám belső szervezetét illetőleg éles és állandó, ha nem is nagyon jelentékeny különbség van a két alak között”. Pár évvel később, 1929-ben pedig ismét felhívta a figyelmet erre a fajra, hangsúlyozva, hogy „azonkívül, hogy jellegzetes, magyar-földi állatról van szó, az itt való megjelentetését az is megokolttá teszi, hogy Vásárhelyi István mostanában közölte megfigyeléseit az „Adatok a háromívű csíkos-egér Sicista loriger trizona Pet. előfordulásához s életmódjához.” című, az Állattani Közleményekben megjelentetett rövid cikkében.

Magyar szöcskeegér (Sicista trizona), fotó: dr. Cserkész Tamás

Ennek a kis közleménynek a megírásához azonban élő példányokra volt szüksége! Mivel egy rendkívül rejtett életmódú, a felszínre csak pár naponta, akkor is elsősorban éjszaka látogató emlősfajról van szó, élve történő megfogása nem kis kihívás elé állította Vásárhelyi Istvánt. Mindenesetre gondolt egy merészet és a feltételezett alföldi élőhelyeinek közelében a kocsmákba kiragasztott egy-egy felhívást, miszerint 1 Pengő Forintot fizet minden megfogott „háromívű-csíkoségérét” annak a gazdának, aki ezt számára élve leszállítja. Rögvest lett is foganatja a felhívásnak és szinte zsákszámra hozták a „tudós úrnak” a gazdák a szántásból kiforgatott…nos, csíkos egereket, amelyek azonban nem a mi szöcskeegerünket jelentették, hanem a sokkal gyakoribb, a hátán valóban egy fekete csíkkal rendelkező pirókegereket. Mert igaz ugyan, hogy az egy az nem három, de csíkos egérnek bizony ez is megfelel. Szegény Vásárhelyit pedig, miután megtagadta, hogy a pirókegerek után is kifizesse az 1 Pengő Forintot, majdnem helybenhagyták a megdühödött gazdák. Jobb híján ezek után maga is beállt az eke szarva mögé a szántó gazdához és ha kifordult egy csíkos egér a barázdából, hát ketten vetették magukat utána. Aki előbb fogta meg a „háromívű-csíkosegeret”, azé lett a jutalom. Ily módon tudott aztán szert tenni kilenc szöcskeegérre, amelyek terráriumi tartásának tapasztalataiból vonta le máig érvényes alapvetéseit. „Terráriumban való tartásuk nagyon könnyű. Csak kevés apró emlőssel van oly kevés baj, mint a Sicista-val. Tiszta, szagtalan, s a mi a fő: sohasem harap. Ha tágas s földes terrárium-ban tartjuk, főként ha sikerül párt szereznünk, hosszú ideig eltarthatjuk. Sőt szaporít is fogságban és kellő nyugalmát biztosítva, fiókáit föl is neveli. A terráriumban ép úgy rendezkedik be, mint a szabadban. Egyik sarokban fészket készít s az élelmet is a föld alá hordja le. A föld színére csak az élelemért jön. Tekintet nélkül arra, hogy földalatti raktárában van-e élelem, ha friss élelmet kap, következő éjjel a föld alá hordja. Hogy fogságban így rendezkedjék be, szükséges, hogy terráriumában legalább 25—30 cm földréteg legyen. Fogságban az élelme búza, árpa, zab, nyers burgonya, takarmány-cukorrépa, s tavasztól őszig állandóan zöld lóhere, lucerna vagy fű. Tápláléka lehetőleg vegyes legyen s főleg vízben gazdag élelmet is tartalmazzon, mert csupán száraz eleségen tartva nagyon elhízik s ez pusztulását okozza. Állataimnak vizet sohasem adtam, mert a betett vizes edényt első éjszaka földdel tömték tele. Párzása terráriumban éjjel, nagy visongások között, a földalatti fészekben történt. 21 napi vemhesség után négy fiókát szült. Szülés után fészkét felbontva, kezemnek ugrott, halkan prüszkölt, fújt s harapott. Sajnos, a fészek fölbontása annyira fölizgatta, hogy fiókáit a fészekből kiszórta s ezek elpusztultak."

(Persze ne feledjük, hogy a magyar csíkosegér a hazai jogszabályok alapján fokozottan védett állatnak minősül, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke egyedenként 1 000 000 Ft. 1979 óta befogása, tartása hasznosítása hatósági engedély hiányában bűncselekménynek minősül.)

Szöcskeegér kameracsapda, fotó: dr. Cserkész Tamás

S e sorokat olvasva eszünkbe juthat, hogy nemsokára beköszönt a május és a magyar szöcskeegereinknél kezdetét veszi a nagybetűs szerelem. Látni persze nem láthatjuk a folyamatot, de bízunk benne, hogy az őszi élvefogó csapdázások és a kihelyezett kameracsapdák felvételei stabil, esetleg növekvő állományról szolgáltatnak majd adatokat.

"Szöcskeegér tviccselők" a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, fotó: Tóth Pál

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesülettel, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. -vel karöltve az Európai Unió támogatásával (LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt) egy hosszútávú védelmi programban ennek a világritkaságnak számító, endemikus emlősfajnak a megőrzésén dolgozik.

Fotó: Tóth Pál

A LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg.
További infó:
http://www.grasslandlifeip.hu

Kapcsolódó

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

2023.04.19. 14:18
Vom 23. bis zum 28. Oktober waren wir in dem Kiskunság Nationalpark, der Nationalpark wurde im Jahr 1975 gegründet und liegt zwischen Donau und Theiß in der Mitte von Ungarn. Die beiden Freiwilligen Paul und Tristan absolvieren hier ihren Freiwilligendienst, wie Marei und ich sind sie auch mit dem Kulturweit Programm in Ungarn. Damit wir die diversen Landschaftsformen in Ungarn etwas besser kennen und verstehen lernen können, haben wir uns, so wie die Freiwilligen vor uns für ein gemeinsames Austausch Projekt entschieden. Während sich das bewaldete Bükk Gebirge durch verschiedene Karstformationen und Kalksteinberge auszeichnet, sind im Kiskunság Nationalpark verschiedene Steppen, Salzwiesen und Weiden vorzufinden. Beide Nationalparks sind also sehr unterschiedlich und in ihrer Biodiversität einzigartig, weshalb der Austausch eine spannende Lernmöglichkeit darstellt. An dem meisten Tagen waren wir mit Csaber einem der Ranger des Kiskunság Nationalparks unterwegs, dieser hat uns viel über die Artenvielfalt in Nationalpark erklärt. Die Puszta steppe bieten ein Lebensraum für zahlreiche Pflanzen und Tiere, so hatten wir das Glück an einem Tag great bustards (Großtrappen) zu sehen. Diese gehören mit einem Gewicht von bis zu 16 kg zu den schwersten flugfähigen Vögeln der Welt. In den letzten zweihundert Jahren ging der Mitteleuropäische Bestand fast verloren, weshalb die Vögel heute besonders geschützt werden müssen. Weiterhin haben wir Common Hackberries (Amerikanischer Zürgelbaum) herausgerissen, diese aus Amerika importierte Pflanze stellt durch ihre rasante Verbreitung eine starke Gefährdung für die Artenvielfalt da. Die Lebensbedingungen im Nationalpark sind günstig für die Common Hackbeeries, so dass sie sich schnell weiterverbreiten können, weshalb ihr Bestand reguliert werden muss. Breitet sich eine invasive Pflanzenart zu weit aus und gefährdet die heimische Artenvielfalt, so wird eingegriffen. Würden sich die invasiven Pflanzen weiter ausbreiten und dann von einer Krankheit befallen werden, so wären direkt alle Pflanzen betroffen, aus diesem Grund soll die Artenvielfalt geschützt werden. Im Kiskunság Nationalpark durften aber auch viele andere spannende Erfahrungen machen, in der Waldhütte in welcher wir in der Woche unseres Aufenthalt gelebt haben, gab es keine Heizung, weshalb wir Holz gehakt haben um zu heißen, Trinkwasser gab aus Kanistern und zum Duschen haben wir ein Duschfeuer angemacht. Durch diese Erfahrung sind uns viele Privilegien noch einmal deutlich bewusster geworden und wir haben sie noch mehr zu schätzen gelernt. Die Erfahrungen im Kiskungság Nationalpark waren also auf ganz vielen verschiedenen Ebenen sehr bereichernd.
Tovább olvasom
2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:48
Besucher aus dem Kiskunság Nationalpark [13.06.2022-19.06.2022]Am Montag, den 13. Juni kamen Lara und Jakob dann mit nach Eger, um ein bisschen was vom Bükk Nationalpark zu sehen. Am ersten Tag bestiegen wir einen kleinen Aussichtspunkt in Szarvaskő und besichtigten das Western Gate Besucherzentrum.Dienstag unternahmen wir eine kleine Wanderung direkt vom Direktorat aus und am Mittwoch zum Tar-kő Aussichtspunkt. Auch für Marie und mich war dies einer der beeindruckendsten Orte, die wir im Bükk gesehen haben. Danach besichtigten wir gemeinsam mit einem Ranger das Plateau und er erklärte uns einiges über die vorkommenden Pflanzen und einen Schmetterling, der weltweit nur in einem sehr kleinen Umkreis auf dem Plateau zu finden ist. Anschließend fuhren wir zu einem sogenannten „Virgin Forest“, einem Wald, der weder von der Forstwirtschaft genutzt werden darf noch von Wanderern betreten. Somit soll der Wald sich ohne jeglichen Einfluss des Menschen entwickeln. Am Donnerstag fand eine Art Evaluation des Observatoriums und umliegender Attraktionen statt. Wir halfen bei der Vor- und Nachbereitung und nahmen an den Führungen teil. Am letzten Tag des Austausches besichtigten wir in Lillafüred die Szent István-Höhle und die Annahöhle. Bei der Szent István-Höhle handelt es sich um eine Tropfsteinhöhle, in der ein bestimmtes Klima herrscht, welches besonders gut für die Gesundheit sein soll. Deshalb ist ein bestimmter Bereich der Höhle für Touristen gesperrt. Hier haben Leute mit verschiedenen Krankheiten die Möglichkeit sich, mit Schlafsack oder Decke, für ca. drei Stunden täglich hinzulegen, um die Heilungsprozesse im Körper zu unterstützen.Nach diesen zwei gemeinsamen Wochen war der Austausch vorbei. In der Zeit konnten wir alle einiges über sowohl den anderen als auch den eigenen Nationalpark lernen.
Tovább olvasom
2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom