Ökoturizmus – Láncreakció (Marketing díjat nyertünk)

1

A MagyarországOn versenyre 70 nevezés érkezett idén – ebből választotta ki a 13 tagú szakmai zsűri a legjobbakat. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két díjat is elhozhatott – arany minősítést nyert az új jegyrendszere, ezüst fokozatot pedig a cég új arculata. A díjátadó gálára 2018. június 20-án került sor az A38 rendezvényhajón.

Ökoturizmus – Láncreakció

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) 3 megyére kiterjedő ökoturisztikai élménykínálata három megyében több mint száz élményelemet tartalmaz, amelyek között vannak bemutatóhelyek, tanösvények, barlangi túrák, szakvezetések, kilátópontok, stb. Az eddig egymástól független élménypontokból a BNPI 2017 második felében hálózatos kínálati csomagot alakított ki, amelynek sarokpontjai a BNPI legnagyobb forgalmú bemutatóhelyei, amelyek egyben a hálózat információs pontjai is. A hálózatosodás lehetővé teszi a térség ökoturisztikai élményeinek komplex turisztikai termékké alakítását.

Ezt a folyamatot segíti a BNPI 2018 tavaszán bevezetett új, egységes jegyrendszere, amely a lillafüredi Szent István- és Anna-barlangban, az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál, a szilvásváradi Millenniumi kilátóban, valamint a felsőtárkányi Nyugati kapu Látogatóközpontban került bevezetésre, s becsatornázza a kínálatba a szakvezetett túrákat is. Minden jegy egyben 10-20% kedvezményt biztosít egy következő bemutatóhely díjából, illetve egy további kedvezményt nyújt egy szakvezetett túrán való részvétel díjából is, továbbá elérhetővé teszi a BNPI mobil alkalmazását (GUIDE@HAND BNPI), amely guide a BNPI tanösvényhálózatához.

2018 májusában a jegyrendszer a QARD rendszert használó online vásárlási lehetőséggel bővült, amelynek előnye, hogy nincs környezetterhelés, kedvezőbb áron tudják a vendégek online venni a belépőt, mint a helyszínen, nincs sorbanállás a jegyvásárlásnál, tervezhetőbb a program a vendégeknek és a bemutatóhelyeknek is, ráadásul júliustól kedvezményrendszert is kialakít a BNPI a regisztrált felhasználóknak.

Komplex új arculat az ökoturisztikai célközönség bővítésére

A BNPI évtizedeken át használt bábakalácsos címeréhez soha nem készült részletes arculati kézikönyv, az információs kiadványok, tanösvénytáblák, stb. grafikai tervezésében teljes szabadságot kaptak mindig a tervezők a forma- és a színvilág tekintetében is. Problémát jelentett továbbá, hogy a Bükki Nemzeti Parknak (amely csak a Bükkre korlátozódik), s a 3 megyét átölelő BNPI-nek nem volt külön arculata vagy logója, a Nemzeti Park logójának használata Nógrádban vagy a Mátrában a vendégek számára értelmezhetetlen volt.

Az új arculat megőrzi a Nemzeti Park területén a bábakalácsos címert, azonban biztosítani tudja a bemutatóhelyek, tájegységek önálló vizuális megjelenését. Mindemellett fontos célja a tizen- és huszonéves baráti társaságok számára a BNPI ökoturisztikai kínálatának trendivé tétele (ez az a korosztály, akik elsősorban a környezeti nevelési programokon találkoztak nagyrészt iskolai keretek között korábban ezzel a kínálattal).

Az új arculat eszközrendszere:

  • komplex online portfolió – www.bnpi.hu, www.osmaradvanyok.hu honlapok, valamint a GUIDE@HAND Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mobil alkalmazás, valamint közösségi média avatarok és egyéb online eszközök
  • az új jegyrendszer
  • új táblarendszer (fokozatos cserével)
  • egységes kiadványok
  • különleges kiadványtárolók
  • a BNPI boltjaiban forgalmazott új arculatos termékek

A MagyarországOn kommunikációs verseny 13 tagú zsűrijének elnöke Magyar Vilma, Budapest Underguide, alapító-ügyvezetője volt, a zsűri tagjai:

  • Ágh András, fotós, grafikus, a FingerMoto Kft. tulajdonosa
  • Hajnal Péter, GLIX Fotóügynökség, tulajdonos
  • Kassitzky Attila, kommunikációs igazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség
  • Kékesi Donát, fotográfus
  • Laposa Bence, Balaton Kör elnöke, borász
  • Lencsés Tamara, kiemelt vezető szakértő, Desztináció-fejlesztésért felelős igazgatóság, Magyar Turisztikai Ügynökség
  • Neizer Anita, tartalomfejlesztési vezető, PPH Media
  • Németh Bálint, ügyvezető igazgató, AERA property & destination, elnökségi tag, BBR
  • Pásztor-Duffy Judith, Turisztikai online marketing szakértő
  • Dr. Princzinger Péter, Magyar Turisztikai Szövetség elnöke
  • Sztojanovits Kristóf, Magyar Turisztikai Szövetség főtitkára
  • Vereckei András, főszerkesztő, Turizmus & Vendég


Köszönet

Ez az eredmény nem jöhetett volna létre a Robin Desing csapata, a Qard rendszer fejlesztő Qilaq Solutions Kft és a GUIDE@HAND mobil alkalmazást fejlesztő MTA SZTAKI nélkül.

Kapcsolódó