A lábnyomos felszínt növénymaradványok is tarkítják. Az innen és a közvetlen fedő portufából előkerült több, mint 15 ezer levéllenyomat révén sikerült rekonstruálni az egykori vegetációt. Az állatvilágnak trópusi-szubtrópusi esőerdő adott otthont. A csepegtető csúcsos levelek párás, háromezer mm-t is elérő csapadékos időjárást jeleznek. A többszintes erdőket páfrányok aljnövényzete mellett pálma, babér, magnólia, platán-félék uralták, míg óriási kimagasló fenyők őrizték a tájat.
A növénytakarót uralkodóan babérlevelűek alkották, mint például a Magnolia mirabilis (liliomfa). Babérféle a cserje méretű Laurus princeps, vagy az a tudományra új faj, amely Ipolytarnócról kapta a nevét (Litsea ipolytarnocense). Ezt az extrém babérlevelű flórát a nemzetközi szakirodalom külön csoportba sorolja, és „Florenkomplex Ipolytarnóc” néven tartja számon. Mindezek mellett még számos más ősi, ma már kihalt fajnak is szerepe volt a flórában, ilyenek: az Engelhardia orsbergensis (ősi diófaféle), Platanus neptuni (ősi platánféle), Cyclocarya cyclocarpa (ősi diófaféle), valamint egészen egzotikus növények is jelen vannak, mint például a Schefflera gaudini (ősi, trópusi borostyánféle). A pálmák közül egy legyezőpálma, a Sabal major és egy kúszópálma, a Calamus noszkyi játszott fontos szerepet. Ez utóbbi a liánszint kialakításában vett részt egy másik egyszikű növénnyel, a Smilax aspera-val együtt. A flóra igen változatos, gazdag volt, és csaknem kivétel nélkül ősi, melegigényes, ún. palaeotrópusi elemek alkották.